63.

755 42 1
                                    

"Lehunytam szemeimet, és lassan elaludtam."

Reggel ébresztőm hangjára keltem. Morogva nyomtam ki, majd Marc felé néztem, aki még halkan szuszogva aludt. Egy puszit nyomtam ajkaira, majd kimásztam az ágyból. Lesietettem a földszintre, ahol neki láttam a reggelinek. Csináltam egy adag rántottát, amibe belesütöttem hagymát, és a tetejére sajtot szórtam. Az étkező asztalra vittem a serpenyőt. Visszamentem a konyhába, és elővettem három tányért, és ugyanennyi villát. Azokat is asztalhoz vittem, aztán megterítettem.

Az emeltre, majd Milan szobájába mentem. Halkan benyitottam, és kisfiam ágyához lépdeltem. Leguggoltam, aztán lassan végig simítottam arcán. Milan pislogni kezdett, majd kinyitotta szemeit.

-Jó reggelt, anya!-ült fel, mire kiemeltem az ágyból.

-Jó reggelt, kincsem!-nyomtam egy puszit homlokára. Letettem a földre, majd kinyitottam szekrényét. Kivettem belőle egy fekete farmert, és egy fehér pólót, amin egy Pókember jel díszelgett. Felöltöztettem kisfiamat, aztán a fürdőbe vittem. Megfésültem szőke haját, aztán a sajátommal is megismételtem.-Menj, keltsd fel apát!-mondtam, mire Milan kiszaladt a fürdőből.

Előszedtem régen használt smink készletem. Nem igazán akartam túlzásba esni, így csak alapozót vittem fel arcomra, szempilláimat kihúztam szempillaspirálommal, ajkaimra pedig felvittem egy vöröses matt szájfényt. Eltettem sminkjeimet, majd elhagytam a fürdőszobát.

A hálószobába mentem, ahol Marc még mindig az ágyban feküdt, azzal a különbséggel, hogy Milan a mellkasán pihent.

-Nincs több lustálkodás! Marc, te el fogsz késni edzésről, Milan, neked pedig ovi van.-mondtam. Kisfiúnk leszállt apja mellkasáról.

-Apa, kelj fel!-bökdöste Stegen-t Milan. A kapus morogva nyitotta ki szemeit.

-Irány a mosdó, mosakodj meg, aztán öltözz fel!-adtam ki a parancsot a focistának, aki kimászott az ágyból. Hozzám sétált, és egy puszit nyomott ajkaimra.

-Neked is, jó reggelt!-mondta, majd elhagyta a szobát.

-Milan menj, játssz egy kicsit.-néztem a kis szőkeségre, aki kiszaladt a helységből. Szekrényemhez mentem, kitártam annak ajtajit, és kutatni kezdtem benne, valami viselhető ruháért. Kivettem egy kígyó bőr mintás spagetti pántos fölsőt, egy magasított derekú farmert, és bézs színű kötött kardigánomat. Felvettem a trikót, majd a farmert. Fölsőmet beletűrtem a nadrágomba. Belebújtam kardigánomba, és felcsatoltam nyakláncomat, amin egy kereszt lógott.

 Belebújtam kardigánomba, és felcsatoltam nyakláncomat, amin egy kereszt lógott

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Elhagytam a szobát, és Milan-éba mentem. Kisfiam mosolyogva játszott kis autóival.

-Gyere, kincsem megyünk enni.-emeltem fel a földről, mire szorosan belém kapaszkodott. Kisétáltam a szobából, és lementem az étkezőbe. Milan-t a helyére ültettem, majd szedtem neki egy adag rántottát. Kisfiam enni kezdte a rántottát, míg én leültem a helyemre, és megvártam Marc-ot, aki pár perccel később belépett az étkezőbe. Helyet foglalt mellettem.

Focista Apa (Marc-André Ter Stegen)Where stories live. Discover now