Focista Apa (Marc-André Ter Stegen)

41.

"-Légy' a feleségem!-mondta."

-Mi? Marc ez most, hogy jutott eszedbe?-néztem rá értetlenkedve.

-Kérlek Liese! Ez a legjobb ötelet, annak érdekében, hogy együtt legyünk!-nézett rám kiskutya szemekkel.

-Kérlek adj gondolkozási időt!-mondtam.

-Ez természetes!-kezdte saimogatni hüvely ujjával a kéz fejem.-Mats hogy van?-kérdezte.

-Jól...tegnap megkért, hogy legyek a barátnője.-suttogtam el a mondat végét.

-Hogy mi van? Ti együtt vagytok?-kérdezte Marc idegesen.

-Igen.-mondtam.

-És akkor visszamész München-be?-kérdzett újra.

-Nem tudom Marc, az előbb megkérted a kezemet és Milan-ra is gondolnom kell!-magyaráztam.

-Remélem, hogy velem maradsz!-mondta. Bíztatóan rámosolyogtam, de a kapusnak nem volt elég ennyi, mivel lassan ajkaimhoz hajolt és ajkai lassan hívta táncba az enyémet. A focista lassan csókol és bal kezével oldalamat simogatta, míg én hajába vezettem kezeimet. Pár pillanattal később elváltunk egymástól és én elpirulva néztem Marc-ra.

-Nem vagy éhes?-kérdezte, mire Marc felnevetett.

-Nem Liese, nem vagyok éhes.-mondta.

-Hát jó.-álltam fel az ágyról.

-Szóval hozzám jössz?-kérdezte Marc.

-Marc, nem ennyi időre ban szükségem, hanem többre.-nevette!m fel.

-Mennyit akarsz még gondolkodni Liese?-kérdezte.-Vagy netán felveszel egy kabátot, amiből majd galambok szállnak ki és szivárvány lesz az égen, majd elrepül egy repülő, ami egy hiredést húz maga után, amin az áll, hogy várj a tűzijátékra, mire az égen megjelenik a tűzijáték és öt percig, csak azt nézzük. Aztán megbőköd a hátam, mire én hátra fordulok te pedig, csak annyit mondasz; hogy igen Marc hozzád megyek és örökkön-örökké veled leszek, mert szeretlek. Aztán én felkaplak és megcsókollak és Milan-nal haza megyünk, majd a nászúton olyan éjszakánk lesz, mint még soha.-mondta Marc össze-visszakalimpálva bal kezével, mikor teljesen felfogtam mit mondd hangosan felnevettem.

-Nem, Marc nem terveztem ezt.-nevettem.-De tegnap Mats megkért, hogy legyek a barátnője, ma te megkéred a kezem. Ez nekem sok!-fogtam a fejem.

-Akkor csak költözzetek hozzám Milan-nal.-mondta.

-Ajj, Marc ez nem olyan könnyű!-ráztam a fejem.

-Miért?-értetlenkedett.-Ha engem kérnél meg, akkor én tuti igent mondanék!-jelentette ki.

-De az te vagy!-mondtam.

-Jó, rendben nem nyaggatlak.-mondta.

A nap további része gyorsan telt. Délben lementem a közeli étterembe és vettem Marc-nak és magamnak egy-egy hamburgert sültkrumplival és egy-egy barack lével, amit Marc kórtermében ettünk meg, bár a kapusnak én segítettem enni. Aztán olyan kettő fele volt egy rutin vizsgálata a focistának, amin szerencsére hamar túl lett és az orvos szerint jövő héten már haza mehet és fél négykor, pedig megérkezett Mats és Milan. A szőke kisfiú persze egyből apjához rohant, de mielőtt feltettem volna az ágyra levettem a cipőjét. Milan apja bal oldalára mászott, mire Stegen átkarolta.

-Hogy vagy nagyfiú?-nézett le Milan-ra, Marc.

-Nagyon jól! Képzeld Mats bácsi vette nekem vattacukrot és nyert nekem egy nagy macit!-mosolygott Milan. Mosolyogva figyeltem őket, mikor Mats átölelte derekam. Marc ránk pillantott és mérgesen nézett, ahogy Mats átkarolta derekam. Ekkor is jutott eszembe pontosan, hogy mit jelentek Marc-nak.

-Mats.-suttogtam, mire a védő rám nézett.-Beszélhetnénk odakint?-kérdeztem.

-Persze.-mosolygott. Az ajtó felé indultunk, ahonnan még visszafordultam.

-Kimegyünk pár percre.-mondtam, mire a kapus bólintott. Kiléptünk az ajtón és Mats becsukta azt. Leültem a terem előtt elhelyezett székekre és megvártam, amíg Mats mellém ül. A védő felém fordította a székét és úgy ült le.

-Baj van Liese?-kérdezte.

-Mats...én nem megyek vissza München-be.-mondtam.

-Miért?-nézett rám értetlenkedve.

-Itt van a helyem Marc-al. Ő a gyerekem apja és szeretném, ha Milan vele nőne fel. Ne érts félre, mert Milan remekül érezte magát veled és én is boldog voltam melletted, de Marc-al kell lennem.-magyaráztam.