28.

1.5K 76 13
                                    

"Lehunytam szemeimet és lassan elnyomott az álom."

Reggel az ébresztőm rikácsoló hangjára ébredtem. Ásítva ültem fel az ágymban és fordultam a szélére. Kinyomtam az ébresztőt és a fürdőbe mentem. Megnyitottam a csapot és arcot mostam, ezzel felfrissítve magamat. Mivel egy állás interjúra megyek ezért elővettem a smink készletem és elkezdtem kisminkelni magam. Először az alapozóval kezdtem, majd a korektorral eltűntettem a bőr hibáimat. Aztán egy kis high light-errel kiemeltem az arc csontom. Szempilláimat a spirállal begöndörítem, majd egy szem ceruzával kiemeltem szemeimet. Mindkét szememet kihúztam egy tusvonallal. Szememet ezzel késznek nyílványítottam. A tükörbe néztem és elégedetten mosolyogtam. Visszamentem a szobámba és szekrényemhez sétáltam, majd kutatni kezdtem benne valami elegánsabb ruháért. Mikor megtaláltam a tökéletes outfittet kivettem a szekrényből és az ágyra tettem.

Kisétáltam a szobából és lementem a konyhába. Főztem magamnak egy kávét és sütöttem magamnak két piritóst. Az ételt egy tányérra tettem és azzal meg a kávéval a kezemben elindult a hátsó ajtóhoz. Kinyitottam és kiléptem a teraszra. Ekkor egy hideg fuvallat csapta meg rövid nadrágba bújtatott lábam. Számíthattam volna rá, hogy itt nincs olyan meleg, mint Barceloná-ban. A kinti asztalhoz sétáltam és letettem a reggelim oda. Leültem, falatozni kezdtem a reggelim és mellé a kávémat szürcsölgettem. Ám ekkor meghallottam egy mosolygós hangot.

-Szia!-köszönt. A hang irányába fordultam és egy velem egy nagyjából velem egy idős lány mosolygott rám a szomszéd kertből.

-Szia!-köszöntem vissza.

-Nem is tudtam, hogy beköltöztek ebbe a házba.-mondta.-Jajj, de buta vagyok. Lisa Müller vagyok.-mutatkozott be.

-Liese Schmidt vagyok.-mondtam el a nevem.

-Hát Liese örülök, hogy megismerhettelek. Remélem még találkozunk.-mosolygott.

-Én is.-tettem én is ezt.

-Szia!-köszönt el, majd bement a házukba.

Gyorsan elfogyasztottam reggelim, mivel már nagyon fáztam, viszont a friss levegő elég jót tett, mivel a hidegtől egy kicsit felfrissültem. Visszamentem a konyhába és a mosogatóba tettem a bögrém, tányérom. Az emeletre sétáltam, ahol utam a fürdőbe vezetett. Megmostam a fogam és egy meggy vörös, matt rúzst gyorsan felvittem ajkaimra. Aztán a szobámba mentem, ahol felöltöztem.

 Aztán a szobámba mentem, ahol felöltöztem

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Milan szobája felé vettem az irányt. Halkan nyitottam be és lépdeltem az ágyához. Leguggoltam Milán arcához és lassan végig simítottam az arcán. Pillá megremegtek, de inkább átfordult a másik oldalára.

-Milan ideje felkelni.-suttogtam.

-Üm...-ennyi volt a reakciója.

-Mi lenne ha most eljönnél velem valahova aztán elmennénk fagyizni?-kezdtem alkudozni. Milan egyből visszafordult, de már nyitott szemekkel.

Focista Apa (Marc-André Ter Stegen)Where stories live. Discover now