64.

588 32 3
                                    

  Beindítottam, és haza felé vettem az irányt.  

-Egy hét elteltével-

Reggel telefonom hangjára ébredtem. Lassan nyitogatni kezdtem szemeimet. Marc csupasz mellkasa remek fekvő helyet nyújtott. A kapus arcára pillantottam, de ő még halkan szuszogva aludt. Elmosolyodtam rajta, majd elvettem telefonomat az éjjeli szekrényről. Megnyitottam az értesítést, ami egy e-mail volt. 

Szia Liese! 

Holnap várnak a német Vouge szerkesztőségnél, München-ben. A géped ma reggel tizenegykor  indul. Ne késd le!

Puszi: Andrea

Egy rendbent visszaírtam neki, majd kimásztam az ágyból. A fürdőszobába mentem, és gyorsan arcot mostam. Megfésültem, elfeküdt szőke tincseimet. Arcomra felvittem egy kis alapozót, vízvonalamat kihúztam szemceruzámmal, majd egy tus vonalat is húztam, ezzel kiemelve szemeimet. Ajkaimra felvittem egy matt babarózsaszín szájfényt. Hajamat szálkába fontam, aztán elhagytam a fürdőt. 

Visszamentem a hálószobába. Az ágyhoz lépkedtem, és Marc arca mellé guggoltam. Halkan keltegetni kezdtem a kapust.

-Marc.-suttogtam a nevét. A kapus átfordult a másik oldalára.-Marc.-lökdöstem meg kicsit vállát. Morogva visszafordult, és kék szemeivel engem kezdett vizslatni.-Jó reggelt!-mosolyodtam el. A kapus felült, és csókot nyomott ajkaimra. 

-Neked is!-mosolyodott el.-Miért van rajtad smink?-kérdezte.

-Ma el kell utaznom Németországba.-válaszoltam.

-Miért kéne?-értetlenkedett.

-Mert a német Vouge interjút szeretne velem.-adtam választ. A kapus lassan kimászott az ágyból, így fel kellett rá néznem. 

-Mikor jössz vissza?-kérdezte.

-Ha, minden igaz, akkor holnap után. Nem leszek sokáig ott!-mosolyogtam fel rá. Ajkaimhoz hajolt, és csókot lehelt rájuk.-Kérlek, segíts Milan-nak készülődni.-néztem kék szemeibe. 

-Megyek már!-elhagyta a szobát. Elővettem a bőröndöm, és beleraktam pár ruhát, a lap topomat, majd a fürdőszobába mentem, és elpakoltam a tisztasági csomagomat. 

Visszatértem a hálószobába. Szekrényem előtt megálltam, és kinyitottam annak ajtajait. Kutatni kezdtem benne valami viszonylag kényelmes ruha után. Percekig válogattam, mikor megtaláltam a tökéletes összeállítást. 

Pólómat beletűrtem farmeromba, és belefűztem övemet

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Pólómat beletűrtem farmeromba, és belefűztem övemet. Kezemre felcsatoltam arany színű órámat, majd felemeltem a bőröndöt a földről, és azzal a kezemben lementem. A csomagomat az előszobában leraktam, majd a konyhába mentem, ahol a frissen sült palacsinta illata csapta meg az orromat. Milan a pulton ülve lóbálta a lábát, míg Marc éppen palacsintát sütött. A két fiú már fel volt öltözve. A kapus rám mosolygott. A pulthoz mentem, és egy puszit nyomtam kisfiam homlokára. Az egyik szekrényből kivettem három tányért, de ekkor Marc megszólalt.

Focista Apa (Marc-André Ter Stegen)Where stories live. Discover now