Neighbor Boy[NamJim F.F.](BEFEJEZETT)

29.

YoonGi POV:

Bementünk a fiúkkal és azonnal fegyvert fogtak ránk.

-Csak beszélgetni akarunk.-mondta SeHun

A Herceghez kísértek minket. A székében ült egy önelégült vigyorral a képén. Hú,de letörölném azt a mosolyt onnan. Olyan szívesen elvágnám a torkát,hogy ha akarna se szabadulna meg tőlem.

-Hol vannak?-kérdezi mellőlem LuHan

-Kik?

-Huang ZiTao és Kim TaeHyung. Hol. Vannak?-tagolja 

-Oh,hogy ők!-nevet fel-A pincében.-bök a fejével a kijárat fele-Menj csak YoonGi. Mondd azt az őröknek,hogy én mondtam.

Bólintok és elindulok kifelé. Nem érdekelt,hogy mit suttognak nekem a srácok. Mennem kellett. Mondtam az őrnek,hogy az a kis semmirevaló mondta,hogy vigyenek le. És lementem....Tényleg ott volt!Odarohantam hozzá és megfogtam a kezét majd a tekintetét kerestem. Csakhogy a szeme csukva volt. Aludt.

-TaeHyung,babe,kelj fel!-simogatom az arcát-Elviszlek innen.-suttogom

-Főnök....-hátrafordulok hozzá

-Tao.

-Ez....Csapda....-suttogja

Ekkor néztem végig rajta. A két combján alvadt vér volt és a kezén is egy karcolat. Haja megtépve és lassan,szakadozottan vette a levegőt.

-Zitao....Istenem,mit tett veled az a féreg?!-pattanok oda

-Nyugi,neked nem fog fájni.-jön le nevetve az a dög

-Te nyomorult féreg!Mit tettél vele,ha?!-mordulok rá

-Csak megneveltem egy gyereket. De ne aggódj,neked más halált szántam.-sétál a szerelmemhez-És ezt Ő fogja végignézni.-markol bele a hajába

Tae felkiáltott a fájdalomtól. Mikor kinyitotta a szemeit egyből meglátott és ijedten nézett rám. Közelebb akartam menni,de nem engedte meg. Hátrahúzta a fejét a hajánál fogva,mire dühösen mentem arra. Ebben a pillanatban pisztolyt emelt V fejéhez. Megtorpantam és nagyra nyitott szemekkel meredtem rá.

-Add át a fegyveredet.-utasít a Herceg

-Ne tedd,YoonGi!-szól rám párom

Meghúzza a haját,mire összerezzenek fájdalmas kiáltására. Teszem amit mond. Szó nélkül ledobtam a fegyveremet. Utálom,hogy zsarol. Utálom,hogy nem tehetek semmit. Utálom,hogy nem tudom megvédeni Őt!

-Remek. Térdre!-mondja következő utasítását

Térdre rogyok,mint egy rongybaba. Üres tekintetekkel meredtem rájuk. Elhagyott minden erőm. Nem tudtam semmit sem tenni.

-Suga....-suttogja szerelmem

Hallom,hogy a sírás fojtogatja és,hogy nem sokára elbőgi magát. De én sem vagyok másképpen. Nem akarom,hogy így lásson. Nem akarom,hogy Tao lássa a gyenge oldalamat,amit mindenki előtt rejteni akartam.

-Hm,ez egyszerűbb volt,mint gondoltam volna.-nevet fel és rám szegezi a fegyverét-Nos,akkor most itt az ideje búcsúzkodnunk.-vesz egy nagy levegőt

Nagy levegőt veszek és becsukom a szemeimet. Ha itt a vége,akkor kurva nagyot csalódtam magamban,hogy csak ennyire tellett. Nyelek egy nagyot és várom a lövést. A pillanatnyi gyengeségemben szégyenkezve lehajtottam a fejemet.Hát így kell meghalnom?Egy pincében,ahol a szerelmem és az egyik bajtársam fogva van tartva?Ez lenne a vége?

-Szeretlek,TaeHyung.-suttogom valószínűleg az utolsó mondatomat

-Herceg!-ront be valaki

-Ah,nem hiszem el!-engedi le a pisztolyt-Mi van?

-Betolakodók.

-Hogy?

-Jöjjön,kérem!-mondja a srác

-Tch....

Ebben a pillanatban rontott be Xiumin és ChanYeol. Ennyire még sosem örültem nekik,mint most. Xiu leütötte a fiút majd bele is lőtt a biztonság kedvéért. Rám villantotta mosolyát,míg Chan kilőtte a seggfej kezéből a pisztolyt,mire az hangosan felszisszent. Felsegítettek a földről és kiszabadították a két fiút. Megöleltem páromat és megcsókoltam. Az a nyomorult elmenekült és mi meg utána mentünk. A hecker segített Tao-nak feljönni,Chan pedig fedezett minket,amíg mi a kijutással próbálkoztunk. Megláttam NamJoon-t aki út közben még csatlakozott is hozzánk. Az utolsó pillanatban jött még egy ember,aki rám célzott,de mivel nem volt fegyverem nem tudtam kivédeni. Tao pedig ezt a pillanatot választotta,hogy elém ugorjon,így megmentve engem. Xiu arra fordulva lőtte le az alakot,aki megtámadott. Felkapta ZiTao-t és futottunk kifele. Az utánunk érkezőket Kris és KyungSoo lelőtte. LuHan és SeHun időnként visszafordultak,hogy segítsenek. De mindenki beszállt a kocsiba,idővel elfogytak az emberek. Elindultunk vissza,olyan gyorsan,ahogyan csak tudtunk. Én a hátsóülésen ölelgettem Tae-t,aki lefagyva meredt az előttünk fekvő Tao-ra. A vállába kapta,de annyi vért vesztett,hogy akár meg is halhat. Baek próbálja elszorítani a sebet. Kivette a golyót de Tao nagyon nehezen veszi a levegőt. Közben megérkeztünk és óvatosan bevittük. A többiek aggódva néztek minket és Hoseok előre jött. Szeme azonnal nagyobbak lettek és odasietett Tao-hoz. Átvette,de a fiú nem bírta tovább és összecsuklott. Hope a fiút óvatosan a térdére tette és a földön beszélt hozzá.

-Ne csináld ezt....Kelj fel....-remeg a hangja

Mindjárt elsírja magát. Könnyei el is kezdenek folyni és a srác arcára esnek. Remeg a válla és egyfolytában beszél hozzá.

-Kérlek,ne tedd ezt....Kelj fel,Tao!-kiabálja el magát de a végére visszavesz-Nem akarom,hogy itt hagyj....-simogatja meg az arcát-Még vissza kell adnod egy csomó cigit....

Próbál viccelődni de nem nagyon sikerül neki,mert ahogyan felnevet az is fájdalmas. Szenved és rossz ránézni. Félő,hogy ha Tao meghal,HoSeok sosem lesz a régi. És ezt nem akarom. A régi,mindig vidám,néha kicsit idegesítő sofőrömet akarom. Baek odamegy és megsimogatja a vállát de HoSeok ellökte a kezét.

-Hobi,túl sok vért vesztett.-mondja halkan orvosunk

-NEM!NEM HALT MEG!-kiáltja 

-HoSeok,viselkedj!-szólok rá-Add meg a tiszteletet.

-De....Ő nem halt meg.-pillant le a gyengére-Tao....Mondj valamit....Akármit,kérlek....Csak szólalj meg....!-kérleli

-A-adj e-egy ci-cig-it....-szólal meg nyöszörögve

Mindenkinek felcsillant a szeme és ránéztek a srácra,aki HoSeok karjaiban pihent. Hope szemei könnytől csillogtak,nagyot sóhajtott és boldogan elmosolyodott majd ismét sírni kezdett csak most az örömtől. Magához ölelte a fiú jelenleg törékeny testét,aki erőtlenül visszaölelte. Tae mellettem sírni kezdett és Ő pedig engem ölelt meg. Puszit nyomtam a hajára és mosolyogva néztem a két fiút a földön. HoSeok nevetett és boldog volt. Végre újra mosolygott  és ez mindenkinek mindennél többet ért. ChanYeol boldogan csókolta meg a párját és megdicsérte,amiért jó ellátást adott ZiTao-nak. Bárki bármit is mondjon:

Én büszke vagyok erre a csapatra!