Az apám Hatake Kakashi [BEFEJEZETT]

Ki kit véd meg? Egy igazi Shinobi végzete

(Mina)

A megtámadott csoporttal hamar visszatértünk a Midnight szigeti rejtekhelyünkre, ahol mindenkit igyekeztünk megmenteni, de többek között én az apámra voltam ráfokuszálva. A rejtekhelyre vezető úton, menekülés közben elájult, én meg bepánikoltam. Egyedül csak is Never-nek köszönhetem azt, hogy a chakra-mat tovább bírtam áramolni az apámba, s ennek következtében nem halt meg. A rejtekhelyen a legtöbb medi ninja a többieknek segített, míg apámon rajtam kívül még Sakura próbált segíteni. Ő a sebesült oldalát igyekezet meggyógyítani, míg én a szíve helyére igyekeztem annyi chakra-t áramolni, amennyit csak tudtam. Lélegzett, hiszen hallottam a lélegzet vételeit, de nagyon gyenge volt. A szemei még mindig le vannak hunyva, ami teljesen elgyengít engem, hiszen... Basszus... Az élete egy hajszálon csüng! – közben körülöttünk ott van még Kurenai-chan; Mirai; Sasuke-san; Konohamaru, aki végig mögöttem állt és próbált engem lelkileg támogatni. Tenzou is mögöttem volt, de ő teljesen sokkos állapotban van. Egyszerűen még fel sem fogta, hogy mi történt... De még én sem! Ez csak egy rossz álom! Ez csak egy álom!

- Jól van... - sóhajtott fel Sakura-chan. – A sebeit begyógyítottam ezen az oldalon...

- Nyisd fel a szemed! Gyerünk már! – utasítottam félve, kapkodva, elveszve. – Rajta apa! – áramlom belé tovább a Yin elemi erőt.

- Felesleges... Chakra pazarlás... amit most... velem tesztek...

- Kakashi! – hallom meg Tenzou hangját, aki azonnal mellém lép és leguggol hozzám, hogy nagyjából egyforma magasak legyünk. Ugye apát az egyik kőre ültettük le, s úgy próbáltuk megmenteni őt. Én enyhén lehajolva hozzá, áramoltam belé az erőmet.

- Hogy érted, hogy felesleges?!- kérdezem dühösen és a könnyeimet már nehezen visszatartva.

- Shinobi vagyok Mina... - nyitja fel a szemeit, majd kezd elbámulni a távolba. – Pontosan tudom, hogy mikor felesleges megmenteni egy embert... Engem most felesleges tartasz életben.

- Ne, mond ezt! – ordítok rá és érzem, hogy néhány könnycsepp kigurul a szememből. Elhagyott az erőm... Lelkileg szétesve borultam rá a vállaira és adtam át magamat az érzelmeimnek. Elkezdtem sírni... így mindenki előtt.

- Legalább most ne legyél pesszimista! – figyelek fel Tenzou, szintén nyögdécselő hangjára. Tán ő is az érzelmeivel vívódik, nem tudom. Egy biztos, hogy a jobb kezemen, mellyel éppen apát gyógyítom, megérzek egy erős és harcoktól érdes kezet, mely finoman megszorítja a Yin aurával teli kezemet. A lelki sokktól annyira kimerült vagyok, hogy még arra sincs erőm, hogy ránézzek apára. Érzem, hogy apa is áramolni kezdi a Yin erejét, miközben a kezemet szorítja.

- Ez nem egy pesszimista, hanem egy realista kijelentés volt... Egy háborúban a sérült ninja nem sokáig marad életben... Ezt te is tudod... Tenzou... - ekkor hosszas csend települt ránk és mindannyiunk tudatába eljutott ez a mondat és mind értelmezni kezdtük. Teljesen kétségbeesve szorítom meg apa felsőjét és érzem, hogy mennyire remegek az idegtől.

- A francba!

- Mina... Nincs semmi gond... Ennek így kellett lennie... - kezd el suttogni hozzám.

- Nem! – vágom rá azonnal. – Nem így kéne! – nézek végre rá dühösen, de ugyanakkor bánatosan.

- Ne nézz, így rám! – nyúl az arcom fele a ball kezével, mellyel igyekszik letörölni a könnyeimet. – Nem, így akarok rád emlékezni...

- Nem fogsz meghalni! – vágtam rá azonnal. – Életben foglak tartani! Adok annyi chakra-t, mellyel kihúzod egy napig és akkor... Életben tudod tartani magad, amíg én harcolok!