Az apám Hatake Kakashi [BEFEJEZETT]

Az V. Shinobi háború I. rész: A végső csata kezdete

(Boruto)

Amikor visszatértem Konoha-ba, teljesen elképedtem és lesokkoltam. A falu teljes le volt rombolva; sehol nem volt egy lélek sem, de még egy holttest sem. Ráadásul egy ismerősöm chakra-ját sem éreztem, de látni sem láttam a Tenseigan-nal. De a szívem akkor kezdett el a leghevesebben verni, amikor sem apát, sem Kurama-t nem érzékeltem sehonnan sem! Ez csak azért sokkol annyira, mert már az anyámat elvesztettem... - Ráadásul úgy, hogy nem tudtam neki segíteni, mert Sasuke-san és Toneri nem engedtek visszajönni, hogy harcoljak. – Féltem, mert az apám erejét bárhonnan érezni tudom, hisz Toneri otthonában is éreztem; Kábé két órája vesztettem el a nyomát, s amikor ezt megéreztem, amilyen gyorsan csak tudtam a faluba rohantam, de csak a porrá rombolt falu tárult a szemem elé. – Ez a Kara műve, a nyakamat tenném rá! Sasuke-san-nal is ők végeztek pár héttel ezelőtt! Nem elég, hogy a mesterem életét elvették, de az otthonomat is lerombolták!

Ahogy sétáltam a romok tetején Kawaki jelent meg a lelki szemeim elé. A „Karmás" fiú határozottan és érzéketlenül állt a romok tetején, majd amint megérezte jelenlétemet, lassan rám pillantott.

- „Ezek szerint, nem a Kara, hanem csak Kawaki tette! Ezt még megbánja, erre esküszöm!" – vettem elő Sasuke-san kardját a kardtartóból.

- Hát felbukkantál, Uzumaki Boruto... - szólalt meg gonoszul.

- Ezt te tetted?! – fogtam rá a fegyvereket.

- Látsz itt bárki mást? – fordul velem szembe teljesen. – Az evolúció tanúsította már nem egyszer, hogy a gyenge életformák elpusztulnak, ha nem tudnak alkalmazni a változáshoz... - nézz bele mélyen a szemeimbe. – Ez történt most a Shinobi-kkal is...

- A Shinobi-k mindent túlélnek! – suhintottam meg a kardomat.

- Há', ha ez igaz... Akkor miért nincs itt rajtunk kívül senki sem? Hahahaha! – nevetett gonoszan. – Mondom... A Shinobi-k korszaka már rég lejárt! – amint ezt kimondta, már aktiválta is a „Karmáját", ami vörös csíkokként jelentek meg a testén. Ekkor lassan elővettem a Sasuke-san-tól kapott fejpántot, majd elkezdtem felkötni a homlokomra.

- Ez szintén nem igaz... Mert én még élek... És én egy Shinobi vagyok! – jelentettem ki, majd aktiváltam a „Karmámat" és a Tenseigan-omat, és harci állásban vártam arra, hogy mikor esünk neki egymásnak. Hirtelen mozgolódó hangokra lettem figyelmes, ám nem törődtem vele, mert azt hittem, hogy ez Kawaki egyik megtévesztő hadművelete, de amikor sátániasan elmosolyodott, sejtettem, hogy valami más fog történni.

- Hahaha! Te még élsz... Zeroteru... - húzta még szélesebbre a mosolyát Kawaki.

- „Zeroteru... Ez Mina-chan lesz!" – gondoltam magamban, majd a szemem sarkából magam mögé néztem, bár a Tenseigan-ommal már éreztem az erejét... és tényleg ő volt az! Súlyos sérülésekkel és alvadt vérfoltokkal, na meg zúzódásokkal a testén, most mászhatott elő a törmelékek alól. – Mina-chan... - suttogom halkan a nevét, mert innen hallom, hogy erőteljesen lélegzik. Kimerült lehet, de még áll a lábán; de miért is lepődök meg? Mina-chan-t nem lehet olyan könnyen legyőzni!