Az apám Hatake Kakashi [BEFEJEZETT]

Teremtőm! Mi vagyok én?

(Kakashi)

Hál Isten már elértük Konoha-t. Ha Naruto-ék nem osztják meg velem a chakra-jukat, biztos, hogy a felszállásunk után két percre kidőltem volna. Így is félek, hogyha leszállunk és elengednek. El fogok ájulni... Van egy ilyen érzésem, de... Nem lehet! Mina-nak most van rám szüksége... Nem hagyhatom magára! Még egyszer nem!

Leszálltunk a falu szélén az erdő mellé. Naruto és Sasuke elengedtek, de Sakura még tartott. Aggódott értem, tudom... De el kell engedniük. Mina-t csak akkor tudom felszabadítani a manipuláció alól, ha csak egyedül csinálom.

- Köszönöm Sakura, de már jól vagyok! Elengedhetsz...

- De sensei a chakra szintje... - kezd aggódva magyarázni.

- Tudom, de Mina-t csak úgy tudom elengedni, ha csak én csinálom. Bízz bennem... Már nem lehet baj!

- Igaz. – bólintott, majd elengedett, s leszállt Mina-ról.

- Jó... - Ugrottam le én is, miközben az árnykötelemmel még arra ösztönöztem Mina-t, hogy lefeküdjön. – Most ugrik a majom a vízbe...

- Kakashi... - fogta meg Tenzou a vállam, majd kedvesen nézett rám. – Nem kell mindent egyedül csinálnod. Ha Mina-val baj lenne, nem csak a Yin stílus nyugtatja őt le, hanem a fa elem is.

- És Kurama is szívesen segít! – hallottam Naruto vidám hangját.

- Jó... - sóhajtottam fel. – Köszönöm... Mindannyitoknak! - s ezután Mina-ra pillantottam. Most nyugodtan fekszik, de a tekintete teljesen üres volt. – Jól van, Mina... Csak szépen lassan... - mondom és elkezdem eloszlatni az árnyaimat.

(Mina)

Szédültem... Nem tudom mi történt velem... meghaltam e vagy sem, de... tény, hogy nem voltam a tudatomnál. Jelenleg sötétséget látok magam körül, de nem vagyok egyedül. Érzek chakra-kat, pontosabban ötöt itt a közelemben: Sakura-chan-ét; Sasuke-t; Naruto-ét, s rajta kívül még Kurama-ét. Hogyan? Érzem a kilencfarkú chakra-ját? De, hát... egy Bijuu chakra-t, csak egy másik Jinchuuriki érezhet... Én miért érzem? Aztán persze éreztem a közelemben Tenzou és apa chakra-ját is. Apa... Mi van veled? Olyan kimerülnek, tűnsz? Mi történik odakint? Miért csak sötétséget láttok? És miért nem bírom felnyitni a szemeimet? – Hirtelen fényt láttam... Talán... Most már ki tudom nyitni a szemeimet. Jól van, próbáljuk meg! – Elkezdtem nyitogatni a látószerveimet, s a nap meleg sugarai világították meg a retinámat. Aztán végre láttam a színeket! Az ég már nem csak kék, hanem sárgás színű is volt a lemenő nap miatt. Sok zöldet is láttam magam körül... Ekkor felismertem azt a helyet, ahol voltam: kint voltam a Konohai erdőben, a falu mellett közvetlenül. Kerestem apáékat, de nem láttam őket... Hol vannak? Érzem őket, de nem látom sehol sem egyiküket sem!

- Mina... Kicsim... - hallom apát. Egyből a hangját kezdtem el keresni. Meg is találtam. Le kellett néznem hozzá. Le? De, hisz apa... Kétszer akkora, mint én... Miért kéne lenéznem rá? Illetve miért is nézek le rá? - Hallasz? – teszi fel a legfeleslegesebb kérdést a világon.

- „Persze, hogy hallak, te buta!" – forgatom a szemeimet, majd készülők szóra nyitni a számat. – Krá... - és megdöbbentem egy percre. – „MI? Még egyszer! Mi volt ez?" Krák... „MI A SZAR?!" – remegek. Felálltam.

- Mina, nincs semmi baj! – hallom apát és lépkedni kezd felém igen lassan. És most látom... milyen pici is. Mi folyik itt? – Kérlek, maradj nyugton! Segítek, ígérem!