A háború után

203 14 0
                                    

(Mina)

A szabadnapjaimat Konohamaru-val töltöttem inkább, hiszen olyan jól éreztem magam mellette, hogy nem volt kedvem most dolgozni. Boldog voltam és egy rövidke időre megfeledkeztem a gondokról, pedig nem kevés van most belőlük. Lényeg a lényeg, hogy amint letelt a három nap én visszamentem dolgozni az ANBU-ba, Konohamaru meg a csapatához. A Hanta csapattal még a Villámok országát kellett átvizsgálnunk, s balszerencsénkre itt belebotlottunk néhány Zetsu-ba. Nem voltak sokan, max 20-30 darab volt belőlük, s társaimmal hamar elpusztítottuk őket. Ezzel a hadművelettel véget vetettünk a Zetsu rémálomnak, s végre megszabadultunk az Ootsutsuki sereg Zetsu-jai-tól. – Ezek után sokáig nem pihenhettünk, hiszen az ANBU-soknak továbbra is készen létben kellett állniuk, mivel a falunk romokban hever, s így könnyű célpontjai lehetünk a portyázó banditáknak. Szerencsére Shikamaru-san kiválóan eligazítja az ANBU-sokat, így az egész falut körbehálózta az ANBU, s védik az otthonunkat minden áron. Tenzou-nak és nekem másfajta munkánk van... Sokkal nehezebb és chakra zabálóbb munka. Mivel Tenzou fa elemmel rendelkezik, képes visszaépíteni a házakat a maradványaiból. Nem tudom, hogyan képes erre, de... Az a lényeg, hogy képes rá és kész. Egyetlen hátulütője csak az, hogy nagyon sok chakra-t emészt el; - itt jövők én a képbe! – Tenzou-nak nekem kell biztosítani a chakra készletet, amíg még nekem is van. – Bár nem vagyok képes a fa elemre, víz és föld elemű chakra-t még tudok neki adni, amiből ő már képes a fa elem létrehozására.

Egy ideig azt hittem, hogy csak mi ketten fogunk dolgozni, de mint kiderült Moegi is rendelkezik a fa elemmel. Elképedtem, amikor odajött hozzánk és közölte velünk, hogy a Nanadaime kérte meg őt, hogy segítsen nekünk a feladatunkba. Munka közben elmesélte, hogy a klánja közeli rokona a Senju-jénak, Tsunade-sama klánjának, s evégett örökölte a fa elemet az elődjeitől. Elmosolyogtam és részben örültem, hogy Moegi is itt van, mert így kevesebb annak az esélye, hogy Tenzou hamar kimerül. Természetesen Moegi-vel is megosztottam chakra-mat, hogy ezzel is segítsem az ő munkáját. Meglepő módon nagyon jól elbeszélgettünk, ami ránk nem vall. Mi történik itt? – Konohamaru szülei bocsánatot kértek; Moegi barátságosabb hangot ütött meg velem szembe... Ez... Azért eléggé kemény. – Már két hete dolgozunk azon, hogy a falut visszaállítsuk az eredeti állapotába, s elképesztő, hogy milyen gyorsan haladunk. Nagy valószínűséggel ezt a technika fejlődésének köszönhetjük, ami ilyen téren nem rossz dolog. Már csak néhány negyed van hátra, és Konoha újra stabil lábakon fog állni. Naruto ma magához hívatott és arra kért, hogy közvetítsek közte és a többi Kage között. – Sajnos a többi ország nem halad olyan gyorsan, mint mi, így muszáj az én erőmre támaszkodnia a Kage-knek is. Igazából arról szólt a vita, hogy meg kéne rendeznünk újra a chunin vizsgát. Kurotshuchi első hozzászólása a témához, egyből Boruto-hoz kapcsolódik.

- „Jó, benne vagyok, de Boruto ne indulhasson idén. Ez legyen a büntetése, hogy csalt a vizsgán." – hallotta ezt mindenki rajtam kívül, aki a szobában volt, azaz Naruto-sama és Shikamaru-san.

- Ez egyértelmű Kurotshuchi. – válaszolja Naruto.

- „Viszont, Boruto húzása adott arra okot, hogy figyeljünk jobban oda a genin-ekre, hisz... Bármelyikük csalhat." – mondta reálisan Gaara.

- Erre van egy megoldásom. – szólaltam meg határozottan. – A klánomnak van egy olyan jutsu-ja, mely a kémkedést segíti elő. Amikor Boruto csalt a chunin vizsgán annak a jutsu-nak a segítségével láttam meg az eszközt a csuklóján.

- „Ha láttad miért nem szóltál előbb?" – kérdezte Darui, kissé dühösen.

- Akkor vettem észre, amikor Shinki-vel harcolt a végső mérkőzésen. Egészen addig nem is igazán figyeltem rá. A Shikadai-jal vívott harcnál kezdtem el figyelni a jutsu-val, mert azt hittem, hogy már reflexből bír kombinálni; ezért nem is gyanakodtam arra, hogy csalna.

Az apám Hatake Kakashi [BEFEJEZETT]Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon