Kaguya dimenziója és az Ootsutsuki Sors Kristály ajánlata

141 14 4
                                    

(Mina)

Amint elhagytuk a légkört, Never megnyitott egy portált, amibe berepültünk. Meglepetten ért, hogy Never képes dimenzió kapukat megnyitni, de aztán, amikor átértünk a céldimenziónkba rájöttem, hogy hogyan tudta ezt megtenni. Kaguya dimenziójában voltunk, ahol egészen a háború kezdéséig bujkált itt Momoshiki, Urashiki és Kinshiki. Ebbe a dimenzióba az olyan démonok, mint mondjuk Never és Nuregami, betudnak lépni egy jutsu segítségével. Nagy valószínűséggel az az univerzum a Világmindenség közepe, ahonnan Hagoromo-sama irányította a világunk működését. Ahogy Never sétál a romok között, addig én Never belső tudataként figyelem a kinti világot. Látszik, hogy itt kemény harcok voltak, s az is, hogy az Ootsutsuki klán vezetőjét meglepetten érte Momoshiki és Kinshiki támadása; pláne az, hogy Urashiki szabad. Ijesztő volt itt végig sétálni... Szinte érzem a több 100 Ootsutuki lelket, akik itt ragadtak a Kaguya dimenzióban. – Hirtelen egy ismerős érzés átvillant a testemen. Ezt általában akkor szoktam érezni, amikor Never és én helyet cserélünk. És most is ez történhetett! Újra én irányítok mindent és újra én beszélek a kintiekkel.

- „Visszaadtam az irányítást! Jobb, ha inkább te beszélsz a fiúkkal, mint én..." – szólt hozzám kedvesen.

- „Köszi Never!" – bólintottam mosolyogva.

- Szóval ez lenne az Ootsutsuki-k dimenziója? – ámul Boruto, miközben végig tekint a pusztításon.

- Kaguya itt élt sok évezreddel ezelőtt, és a klánjának a nagy része az ő halála után is itt maradtak. – kezdtem el mesélni Boruto-éknak a történéseket, Never tudására támaszkodva. – Amikor még Hagoromo és Hamura fiatalok voltak, akkor Hagoromo a Földön; Hamura pedig a Holdon élt. Amint a Föld elkezdett benépesedni, Hagoromo-nak el kellett jönnie, s ekkor döntött úgy, hogy az anyjának a palotájából irányítja a Világmindenséget. Toneri-n kívül mind a 12 létező fő univerzumot őrző Ootsutuki itt élt.

- Gondolom Momoshiki-ék ölték meg őket... - szorította össze az öklét Kawaki. – Ha tudtam volna, hogy nem a tudatomnál vagyok... biztos nem hagytam volna nekik, hogy ezt megtegyék!

- Nem te tehetsz róla! –fordultam hátra hozzájuk, majd rájuk figyeltem. Mind a három fiú a hátamon ült és szomorúan figyelték a körülöttünk lévő romos tájat. – Toneri is tudja ezt... És nyilván nem fog téged hibáztatni Kawaki... - mosolyogtam rá a teljesen elveszett fiúra.

- Mina-chan... Nekem miért kellett jönnöm? – kíváncsiskodott Mitsuki. – Mit akarhat tőlem Toneri-sama?

- Jó kérdés Mitsuki-kun... - kezdtem el én is gondolkodni. – Never sem tudja és Toneri sem említette. – ahogy ezeket a szavakat kimondtam lassan elértük a palota bejáratát. Toneri chakra-ját innen érzem, szóval biztos bent van a kastélyban... Valahol.

- Kaguya palotája! – ámult Boruto. – Sasuke-san mondta, hogy itt annyiféle furcsaság van, amit emberré ésszel nem vagyunk képesek felfogni...

- Épp ezért vagyunk mi itt... - nyitom ki az ezeréves fa ajtót, mely nyikorogva tárja elénk a palotának a belsejét. Nagyon sötét és kietlen az egész, s ha nem én lennék a Zeroteru, biztos be lennék tojva. – Egyikünk sem átlagos ember... Biztos Toneri mást is akar tőlünk. – és itt villant be az agyamba az Ootsutuki Sors Kristály, amiről Toneri beszélt. Vajon mit akar tőlünk az a kristály?

- Hát megjöttetek... Mina... - hallom meg Toneri hangját és összevissza forgattam a fejemet. Nem tudom, hogy honnan jött a hang, ahogy a hátamon ülő fiúk sem.

Az apám Hatake Kakashi [BEFEJEZETT]Où les histoires vivent. Découvrez maintenant