Találkozás a Kara-val

163 14 0
                                    

(Boruto)

Egy egyhetes testőrködös küldetésünk volt egy gazdag család birtokán, nem messze a Tűz országi határtól. Mivel Mitsuki már chunin, így erre a D osztályú küldetésre eljöhettünk a sensei nélkül. Igazából a nyakamat rá merném tenni, hogy nem Mitsuki chunin rangjának köszönhetően jöhettünk egyedül a küldetésre, hanem azért, mert Mina-chan szabadnapos volt aznap, amikor indultunk volna és Konohamaru-nii-chen biztos vele akart lenni. Sarada-nak már elmeséltem, hogy mi volt az nap, amikor Mina-chan átjött, - persze a titkot nem mondtam el neki, csak azt, hogy apa is tud arról, hogy Mina-chan és Konohamaru-nii-chan járnak. – Sarada nagyon pirult és vagy egy órán keresztül erről beszélt. Hál Isten már megnyugodott és normálisan tudtunk dolgozni; Katasuke-vel, akinek valamit meg kellett javítania a ház tulajdonosának. Őszintén szólva, én még haragszok rá a chunin vizsgás események miatt, de hallottam amikor Ibiki-san azt mondta apának, hogy Katasuke egy nagyon erős genjutsu hatása alatt volt, s azért tette azt, amit tett. Gondolom az ellenség is látni akarta, hogy mire képes a Ninja Tech, s Katasuke-n keresztül, kihasználtak engem, hogy lássák. Ez az ellenség lehet, hogy a Kara, akikről Mina-chan beszélt, akkor, amikor átjött hozzánk. Nagyon sokat agyaltam még a küldetés közben is, és biztosra veszem, hogy még gondolkodtam volna, ha hirtelen nem szalad oda hozzánk Katasuke aggódó fejjel.

- Fiatalok... A Hokage keress titeket! – mondja kapkodva.

- Mit akarhat tőlünk az öregem? – kérdezem mosolyogva, mire Sarad megdorgál.

- Egy kicsit lehetnél illedelmesebb!

- Csak viccelek! – mentegetőztem, miközben Mitsuki-val odaléptünk az asztalhoz, ahova Katasuke letett egy eszközt, melyen keresztül megjelent az apám hollógrammos képe.

- Na, csak elértelek titeket, dattebayo... - hallom meg apám megnyugodott sóhaját.

- Probléma merült fel, Nanadaime? – kérdezte Mitsuki teljesen nyugodtan.

- Igen. – válaszolt az apám. Egy kicsit meghökkentem, ahogy Sarada is. – Három nappal ezelőtt Konohamaru-t megbíztam egy eléggé veszélyes küldetéssel Tűz ország határánál; még nem tért vissza és aggódok, hogy bajba került...

- Konohamaru sensei... - remegett meg Sarada retinája.

- Ha ennyire veszélyes, miért küldted egyedül! – emeltem meg a hangom, miközben ökölbe szorítottam a kezemet.

- Nem volt egyedül. – válaszolta apám határozottan. – Ahova küldtem ott már ott volt egy ninja, aki a társa és szintén erős jonin.

- Gondolom tőlünk nem messze volt a küldetésük, ahonnan eltűntek, igaz? – kérdezi Mitsuki teljes higgadtággal és nyugalommal.

- Igen. – bólint apa. – 7-es csapat... A küldetésetek módosul! Az a feladatotok, hogy megkeressétek Sarutobi Konohamaru-t és társát Suiteki Sota-t, akik tőletek dél-nyugatra tűntek el. Átküldöm a koordinátákat Katasuke-nek és a küldetésetek célja haza hozni Konohamaru-t és Sota-t... Értettétek? – kérdezi apa határozottan.

- Igen! – bólintunk.

- Se több, se kevesebb! Ha a küldetés magasabb szintre kerül, értesítsetek és küldjük az erősítést!

- Igenis, Nanadaime! – mondtuk egyszerre, majd megszakadt a kapcsolat köztünk és az apám között.

-        Igenis, Nanadaime! – mondtuk egyszerre, majd megszakadt a kapcsolat köztünk és az apám között

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az apám Hatake Kakashi [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now