Az apám Hatake Kakashi [BEFEJEZETT]

Káosz a köbön; Vajon mi lesz most?

(Mina)

Túl optimistán gondolkodtam; hiszen az a látvány, ami Konoha-ban fogadott, sokkal rosszabb volt, amit eltudtam volna képzelni. Szinte földig rombolt házak; feketén füstülő épületek; felgyulladt fák; vértócsák az utcákon; alvadt vérszag a falu minden egyes kis négyzetméterén és Zetsu-k az Ootsutsuki seregből. Iszonyatos volt a látvány, de ami ennél is sokkolóbb volt, az az, hogy sehol sem éreztem Naruto, vagy akár Kurama erejét. – Már vert a víz és rázott a hideg, amikor hirtelen észrevettem két testet, nem messze attól a helytől, ahol harcoltunk Urashiki-vel; Kinshiki-val és Momoshiki-vel. Szinte azonnal felismertem a földön fekvőket: Sasuke-san és Sakura-chan!

- „A francba!" – ügettem oda hozzájuk aggodva. Amint odaértem, láttam, hogy Sasuke-san éber és próbál felállni, de egy karja és sebesült tába miatt ez nem igazán jött össze. Amint odaértem hozzá, egyből leengedtem a fejem és beszélni kezdtem hozzá: - Sasuke-san... Kapaszkodj!

- Mi... Mina? – nézz fel rám kérdően; aztán szinte azonnal folytatja. – Sajnálom... Naruto-t...

- Tudom! – vágtam rá azonnal. – És én tartozok bocsánatkéréssel! – nyújtottam felé a fejem, majd a férfi belekapaszkodott a fejembe, s feltettem őt a hátamra. – Naruto-t miattam vitték el, de kitalálok valamit, hogy hogyan hozzuk vissza! – amint befejeztem a mondatomat, óvatosan felhelyeztem az ájult Sakura-chan-t a hátamra, Sasuke-hoz, aki igyekezte őt rendesen fenntartani rajtam.

Készültünk elindulni Konoha-ból, de hirtelen egy hatalmas fájdalmat éreztem meg az oldalamba; mintha több ezer mérgezett került volna bele a testembe. Hangosan felhörögtem a fájdalomtól, mire megpróbáltam megkeresni a rám támadót. Csak a Zetsu-kat láttam, de ők nem lehettek... hiszen ezeknek a lényeknek nincsen tudatuk! – s ekkor egy újabb fájdalmat jelzett a testem. Egy fegyver fúródott bele a testemben, pontosabban a ball lapockámba. Elfordultam ballra és megláttam, hogy egy Zetsu-nál vagy egy tucatnyi kard van, melyekkel engem készült dobálni. Még hármat sikerült belém állítania, de utána elugrottam és kapcsoltam.

- „Nem lehet! A Zetsu egy fegyvert használt ellenem... Egy fegyvert! Ez nem lehetséges, hiszen ezek a lények, csak ninjutsu-val vagy taijutsu-val képesek harcolni! Nem szoktak, sőt... nem tudnak gondolkodni!" – értetlenkedtem, már-már kiakadva.

- Azt a parancsot kaptuk, hogy végezzünk a Zeroteru-vel... ha visszatér a Földre!- hallom az egyik Zetsu hangját.

- „Hallom az egyik Zetsu hangját!? Mi ez?!?!"

- „Ez nem jó Mina..." – figyelek fel Never remegő hangjára. Never... remegő... hangjára! Fél! Nagy bajban lehetünk, ha már Never is fél.

- Nem keresztezheted vezetőnk, Ootsutsuki Momoshiki számításait... - áramolta a chakra-ját a másik Zetsu. Élénk, kobalt kék chakra-ja volt, s a lényem egy része futni szeretett volna, mint a nyúl!

- „Mina, kobalt chakra! Ez végez a Yami klán ninja-kkal és velem is!"

- A fene! – vicsorgattam a fogaimat. – Ha képesek beszélni és ilyen fajta chakra-t alkalmazni, hót ziher, hogy a Sharingan használatára is képesek! – jelentem ki határozottan.

- Nem lehet! – figyelek fel Sasuke-san ledöbbent hangjára. – A Sharingan használatához rengeteg gyakorlás kell, ugyanakkor a nem Uchiha-knak több chakra-ba is.

- De ezeknek nem! – fürkészek egy kicsit hátrafele. – Ezek a Zetsu-k, Orochimaru laborjából valók, melyeket Momoshik Isteni hatalommal, azaz a tudat hatalmával ruházta fel őket. – sokkoló csend telepszik ránk, de egy rövidke idő után folytatom a beszédemet. – Tán nekünk ez a hatalom nem tűnik hatalmasnak, pedig nagyon is az!