Az apám Hatake Kakashi [BEFEJEZETT]

A visszazökkenés irányában 2.

(Tenzou)

Kakashi-val együtt sétáltunk haza, Mina pedig Konohamaru-val maradt, s együtt mentek el Kurenai-hoz és Mirai-hez. Azt tudom, hogy Konohamaru velük él, hiszen a szülei... - Hát mondjuk azt, hogy nehéz esetek. – Kakashi-n kicsit láttam, hogy elszomorodott, de... Basszus... Mina már 24 éves; egy igazi felnőtt kunoichi, aki már a saját életét éli, nélkülünk. Itt nem is Mina-val, hanem majd Kakashi-val lesz a gond, de... nem hinném, hogy elköltöznének Konoha-ból, hiszen Mina az ANBU vezetője és... nem mehet csak úgy el; Konohamaru-nak meg a nagyapja miatt ez a falu a mindene.

- „Szóval Kakashi... nem kell félned..." – mondom ezt magamban, miközben közelebb lépek Kakashi-hoz. – „Bármikor meglátogathatod Mina-t... És nem hinném, hogy a Kislány ne örülne neked!" – fogtam meg a kezét gyengéden, majd amint megéreztem a harcoktól érdes tenyerét, gyengéden magamhoz szorítottam a kezét. Kakashi egészen meglepődött, de azután főleg, miután odabújtam hozzá. Még a lélegzete is elakadt. – Szeretlek, és mindig melletted leszek... Kakashi... - súgom oda halkan neki. A szemem sarkából láttam, hogy teljesen elpirult, s a lélegzetvételein éreztem, hogy nem találja a szavakat; azonban néhány perc után megszólalt.

- Köszönöm... és tudom... - sóhajtott halkan, majd megállt, amin meglepődtem. Meghökkenve nézek fel rá és megint az a tekintet! Az a bűntudattal és megbánással teli tekintett! Kakashi! Miért kell ezt? – Tenzou... Megint vártál rám? – kérdezi ezt hirtelen, mire észbe kapok, hogy engem nézz, meggyötörten. – Megint vártál a lehetetlenre? Mi lett volna veled, ha nem jövők vissza? Ha nélkülem kellett volna élned? – szorítja meg a kezemet, s ebből a szorításból azt is érzem, hogy Kakashi remeg.

- „Ez lehet az egyik mérföldkő a sok közül, ami jelenleg benne van." – realizálódik bennem ez a gondolat. – „Őszintének kell lennem vele... Bár nem lesz könnyű. Kakashi mindennél makacsabb az ilyen kérdések terén... Nehéz lesz megértetnem vele, hogy nélküle... Nem tudtam volna élni... Avagy... Senkivel nem tudnék boldogan élni..."

- Egyedül lennél, vagy éltél volna bárkivel, ha nem jövők vissza? – fejezte be a kérdés sorozatát. Elmosolyodva elé léptem és a tenyereim közé fogtam a fejét és egyenesen belenéztem a megzavarodott szemeibe.

- Senkivel nem éltem volna... - csókolom meg így maszkon keresztül őt, de... valami hiányzott ebből a csókból. Miután elhajoltam Kakashi-tól, el is kezdtem azon gondolkodni, hogy vajon mi...

- Hazudsz... - mondja halkan és behunyt szemekkel.

- Tessék? – kérdezem pár perc néma csend után, teljesen ledöbbenve. – Ezt hogy érted?

- Ne, azt mond, amit hallani akarok, hanem azt, hogy mi lett volna! – erősködik. Behunyom a szemem és erőt merítek magamon. Újra mondjuk el neki!

- Mit számít most az, hogy „mi lett volna?", amikor te itt vagy és soha többé nem mész el? – kérdezem kissé vidáman, de ez is erőltetett volt, ahogy a mosolyom is.

- Honnan tudod? – kezdett el vitába szállni velem. – Egyszer már meghaltam, ráadásul úgy, hogy megígértem neked és Mina-nak is, hogy rendben leszek, de... Ez nem így történt! Miért bízol meg bennem mégis? Honnan tudod, hogy nem történik e meg újra?!

- Kakashi, nyugodj meg egy kicsit! – próbálom megnyugtatni őt, már kicsit határozottabban. – Igen, meghaltál, és igen hazudtál nekem is és Mina-nak, de mi tudjuk, hogy miért tetted! Egyikünk sem haragszik rád és...

- Akkor is ezt gondolnád, ha még mindig halott lennék? – vág a szavamba kissé erőszakosabban.

- Nem tudom miért jutott ez most az eszedbe, de akkor is ezt gondolnám, ha élnél, ha nem! – készültem lezárni a témát, de úgy látszik, hogy ő nem akarja abbahagyni.