Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 1

*Hikari szemszöge*

      'Sötétség... Emlékszem arra amikor csak ezt álmodtam... Azóta sok minden történt... És nem csak velem... Beleavatkoztam abba, amibe a legkevésbé akartam. De nem kellett volna annyira aggódnom miatta akkoriban. Már eltelt azóta tizenkét év... Most 28 éves vagyok. Azóta van egy szerető férjem, és két gyerekem, akik majd átveszik a helyünket a Lelkek Trónján... A kis trónörökösök már kilenc évesek, és iskolába járnak. Orihime és Ichigo már rég összeházasodtak, és lett egy aranyos kisfiúk, Kazui. Ő már hét éves, és nagyon jól kijön az unokatestvéreivel, Ayumi-val és Shunsuke-vel. Néha át jönnek, hogy a gyerekek játszhassanak. Apa már lassan nyugdíjba vonul, és Ichigo veszi át a helyét. Sousuke lett a cégének a vezérigazgatója, ahogyan azt még tíz éve elképzeltem. Sokat kell dolgoznia, de azért a családra is rengeteg időt tölt. Miután hazaér a munkából, a gyerekek könyörögnek neki, hogy játsszon velük. De Sousuke előbb mindig megkérdezi, hogy készen van-e a házi feladat. Miután játszottak Sousuke mindig átveszi velük az aznap tanultakat, és segít nekik felkészülni amikor felelés, vagy dolgozat van. Természetesen én is segítek nekik. Számtalanszor megmondtam már neki, hogy azért gondoljon saját magára is, és pihenjen. De természetesen mikor is veszi figyelembe mások utasításait? Soha, mindig azt mondja, hogy "első a család", és persze igaza van, de azért nem árt neki a pihenés még ha halhatatlan is.' Gondoltam magamban. Most jelenleg Orihime-vel várjuk a gyerekeket az iskolakapuban. Kora délután van, a nap fényesen süt, és pár felhő takarja el az eget. Gondolataim közül az iskolacsengő rángat ki. Figyelmesen nézem a kifelé igyekező gyerekeket, hogy mikor pillantom meg a mieinket. Pár perc múlva kilép az ajtón a három említett. Lassan sétálva, boldogan beszélgetve sétálnak a kapu felé. Mikor megpillantanak minket rögtön futni kezdenek felénk.

- Anyu! - kiáltották egyszerre amikor ideértek.

- Sziasztok, angyalaim! - mondtam. Leguggoltam, kitártam a karjaim, Ayumi és Shunsuke pedig rögtön megöleltek. Kazui is megölelte Orihime-t.

- Milyen volt ma a suli? - kérdeztem miután elengedtem őket.

- Shunsuke verekedett, és megsérült! - mondta aggodalmasan Ayumi.

- Micsoda?! - kérdeztem, és csak most vettem észre, hogy van egy csúnya horzsolás Shunsuke bal arcán. - Miért verekedtél? - kérdeztem dühösen.

- Ne légy dühös, anyu! Shunsuke csak védeni próbált! - mondta gyorsan Ayumi.

- Ezt hogy érted? - néztem rá.

- Ebédszünetben két idősebb fiú odajött hozzánk, elkezdtek csúfolni, és meghúzták a hajam. Shunsuke meg megakart védeni. - mondta Ayumi. A düh az arcomról rögtön eltűnt, és átváltotta a gyengédség.

- Emlékszem apátok mindig mindenkitől megvédett engem... - mondtam elmosolyodva a sok emléken. - De ettől függetlenül apád nagyon dühös lesz, és lefogja szedni a fejed! - mondtam Shunsuké-nek.

- Hikari, ne legyél olyan szigorú. - mondta Orihime.

- Igazad van, de nem akarom, hogy bajba kerüljenek. Tudjátok mit? Hol van az a két fiú? Majd én megmutatom nekik, hogy milyen ha az én gyerekeimmel kezdenek ki. - mondtam őrülten csillogó szemekkel.

- Hagyjad, anyu. Inkább menjünk haza. Úgyis már rég elmentek. - mondta Ayumi. Sóhajtottam egyet.

- Rendben. Menjünk haza. - mondtam, kézen fogtam a két gyereket, és Orihime-vel elindultunk.

...

     Egy ideje már a folyóparton sétálunk hazafele amikor Orihime-éknek el kellett menniük, mivel nekik közelebb van az otthonuk az iskolához, mint nekünk. A folyóparton való sétálás kézen fogva a gyerekekkel eszembe juttatja a 19 évvel ezelőtti esetet, amikor végignéztem anya halálát. Ráadásul a gyerekek is pont kilenc évesek, mint én és Ichigo annak idején. Már csak az kéne, hogy június 17.-e legyen. De nem. Mivel az holnap van. Meglepő módon. Holnapra már mindketten kivettünk szabadnapot, hogy meglátogassuk anyut. Ábrándozásomból egy hang térít vissza a világba.