Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 35

*Hikari szemszöge*

      Kizucho elég érdekes személy. Sokáig ott beszélgettem vele a dombon és úgy érzem, elég jó barátok lettünk. Néha elfelejti amit mondtam és azért is Hikari-samanak vagy Őfelségének hív. Aztán mikor szóvá teszem, úgy kér bocsánatot, mintha valami szörnyű dolgot tett. Szóval nagyon lelkiismeretes és kedves. A kisugárzásától pedig felvidulok. Amikor pedig elmesélte, hogy mennyire csodált engem amikor olvasta, hogy képes voltam legyőzni Yhwach-ot és hogy egy bűnözőt, azaz Sousuke-t, sikerült elfogadtatnom a Gotei 13-al, kicsit meglepődtem. Nem zavar, hogy elmeséli azt, amit eddig is tudok. Amilyen beleéléssel elmeséli az életem, attól csak mosolyogni tudok. Egyszer sem hittem volna, hogy létezik ilyen ember a világon, mint ő, akit ennyire foglalkoztatok, mint a Lélek Királynő. Már lassan beesteledett mire feltűnt, hogy mennyire elszaladt az idő. 

- Mindjárt besötétedik. Jobb lenne ha visszamennénk Seireitei-be. - mondtam.

- Egyetértek. - mondta Kizucho és felállt. Mikor én is megakartam tenni, a lábamból kiszállt minden erő, ami eddig megmaradt benne és majdnem eldőltem.

- Vigyázzon! - mondta Kizucho és még időben elkapott mielőtt térdre rogytam volna és fájdalmasan bevertem volna a térdeimet.

- Köszönöm... - mondtam. Mikor úgy éreztem, hogy már stabilan képes vagyok állni és menni, Kizucho elengedett, de láttam rajta, hogy készen áll, hogy bármely pillanatban elkaphasson, ha megint instabil leszek.

...

Mire visszasétáltunk, már besötétedett. Kizucho elkísért a 4. osztaghoz. Az osztag barakkja előtt álltunk. 

- Uhm... Hikari-san. - szólított meg Kizucho.

- Igen? - fordultam feléje. Látszott rajta, hogy nehezére esik felhozni a témát, bármi is legyen az. 

- Hát... - kezdte. 

- Mi az? Nem kell aggódnod, nem fogok bedühödni, bármit is szeretnél kérdezni vagy mondani. - mondtam biztatásként. 

- R-Rendben... Nos... - még mindig bizonytalan volt. Sóhajtottam.

- Köze van ahhoz, amit olvastál rólam? - kérdeztem.

- Nem egészen... Tudja, engem elég érzékenyen érint, ha bárki is megsérül a közelemben, vagy látok valakit megsérülni... És az elmúlt pár napban hallottam szóbeszédeket a Gotei 13 emberei közt, és- - mondta volna végig, de félbeszakítottam. 

- Így már sejtem. A férjemről van szó? Sousuke-ről? - kérdeztem, mire egy lépést hátrált.

- I-Igen! Bocsásson meg! Nem akartam megbántani! - mondta Kizucho maga mellé emelve kezeit. Sóhajtottam.

- Megmondtam már, hogy ne beszélj velem ennyire hivatalosan... Egyébként nem bántottál meg semmivel... Értem én... Aggódsz miatta, nem igaz? - kérdeztem, mire aprón bólintott. - Nem csak te vagy ezzel így... Ami azt illeti rajtad kívül még Gin-sant és Rangiku-sant tudnám elképzelni a Gotei 13-ból, akik egyáltalán törődnek vele... Sajnos neki olyan a múltja, hogy csak alig pár ember van, akit ténylegesen a barátjának vagy legalábbis a szövetségesének lehetne nevezni.  Már több, mint tíz év telt el, és még mindig sokan vannak, akik nem fogadják el... És most ez... Csak egy kevés választ el attól, hogy ténylegesen elveszítsem... Shunsuke kitalált egy ötletet, miszerint az általam kifejlesztett gyógyítási technikával felgyógyíthatnánk annyira a szervezetét, hogy komolyabb gyógyítási módszerekkel végül meggyógyuljon és magához térjen... De sajnos a gyerekek nem elég erősek ahhoz, hogy ezt sok sikerrel végig tudjuk vinni. Az a gond, hogy ők még nem elég tapasztaltak és nincs meg az az állóképességük, ami elég lenne ehhez. És így most zsákutcában vagyunk, mivel a sima Kaidou, amivel a 4. osztag bír, az nem elég erős és a 0. osztag módszereit pedig nem bírná ki a szervezete és attól félek, abba belehalna... Egyébként köszönöm, hogy aggódsz érte... Nagyra értékelem... Kevés ember tenné ezt érte... - mondtam halkan. A bejárat felé fordultam, hogy bemenjek.