Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 18

*Hét évvel később, Ayumi szemszöge* 

      'Sok idő telt el azóta, hogy Anyuék elkezdtek megismertetni minket az Ő világukkal. Megmutatták Hueco Mundot, Apu királyságát. Soul Society-t, Anyu királyságát. Új emberekkel ismerkedtünk meg. Bár azt még mindig nem tudom, hogy ki is az a Yhwach. Gondolom előbb-utóbb úgy is megtudom... Május van... Két hónapja volt a 16. születésnapunk... A bátyussal még mindig ugyanabba az osztályba járunk még a gimiben is. Mindig jól viselkedik az órán, és mindig ötös dolgozatokat ír, és a válaszai is jók, amikor Ayato-sensei kérdezi. Kis okos. Bár én sem vagyok lemaradva tőle. Van pár négyesem, de a többi általában ötös. Nagyon kezd hasonlítani Apura. Apunak még megvan az a szokása, hogy segít nekünk a tanulásban, amit mindketten nagyon értékelünk. Anyu még mindig istenien főz, és mindig remek tanácsokkal lát el minket, amikor bizonytalanok vagyunk... Emlékszem még arra az esetre, amikor először Soul Society-be mentünk. Azóta persze nem találkoztam azzal a lánnyal, és nem is hallottam felőle... Az évek során Shun és Nemuri-chan nagyon jó barátok lettek. Régebben hetente kétszer Anyu elhozta Nemuri-t, hogy jól szórakozzunk. Mostanában Nemuri-chan főként csak azért jön, hogy Shunsuke-vel legyen. Ilyenkor általában valami tudományos dologról beszélgetnek, máskor meg könyvekről. Néha elmennek a helyi könyvtárba és olvasnak. Illenek egymáshoz... Grimmjow mostanában ritkán látogat meg... Azt mondja, hogy nem akar zavarni tanulás közben... De azért átszokott jönni ő is... Egyik nap például elmentünk ketten fagyizni. Vett nekem áfonyásat... Az a hatalmas, kék plüssmaci még mindig megvan. Jó helyen tartom a szobámban. Néha Grimmjow-ra emlékeztet... Anyu és Apu remekül megvannak. Apunak pár havonta el kell mennie egy hosszabb külföldi útra a cége miatt. Ilyenkor nem ugyanolyan érzés otthon lenni. Mindig elszomorodom, amikor elmegy. De mindig hoz mindannyiunknak valami ajándékot külföldről. Anyunak jól megy a munka a gyógyszertárban. Úgy terveztem, hogy én is a vegyészeti szakmát fogom folytatni. Gondolom a bátyus majd Apu cégét akarja örökölni, vagy hasonló.' Most jelenleg az utolsó órámon ülök, és nézek ki a fejemből. Az utolsó sorban ülök az ablak mellett. Bátyus pedig az első sorban ül középen. Nem csak, hogy okos, de még népszerű is a lányok körében. Szünetekben mindig letámadják az ostoba tyúkok. Szerencsére ő mindig képes lerázni őket azzal az indokkal, hogy "beszélnem kell a húgommal", ami általában igaz. Amikor meg nincs semmilyen fontos mondanivalója, akkor is velem tölti a szüneteket és beszélgetünk. 

- Ayumi... Ayumi! - szólítgat valaki.

- Hm? - ébredek fel bambaságomból és fordulok el az ablaktól.

- Vége az órának, induljunk. - mondta a bátyus indulásra készen.

- Tényleg? Észre sem vettem. - lepődtem meg.

- Feltűnt volna, ha nem az ablakon bámulva ki álmodoznál, és figyeltél volna Ayato-sensei szavaira. - mondta a bátyus.

- Jaj, Bátyus, ne mondj ilyeneket! Csak egy kicsit elkalandozott a tekintetem. Egyébként sem kell folyamatosan a tanár minden szavát falni, kell egy kis szünet is, amikor az agyad pihen. - mondtam, és elkezdtem pakolni. 

 - Ha te mondod. - rázta meg vállát. Elpakoltam és a vállamra húztam a táskám. 

- Indulhatunk. - mondtam. Bólintott.

- Viszlát, Ayato-sensei! - köszöntünk el a tanártól kimenve az osztályteremből. Mikor kiértünk az épületből, rögtön megpillantottuk a kapuban Nemuri-chant és Grimmjow-t. 

- Grimmjow! - kiáltottam a nevét. Odafutottam hozzá és a nyakába ugrottam.

- Hé, Tökmag! Szállj le rólam! - morgott a nagy, kék cica. Kicsit elszomorodtam kemény szavaitól, de elengedtem.