Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 44

*Ayumi szemszöge*

'Anyu még nem ért haza. Sosem szokott ilyen későig dolgozni. Kezdek aggódni miatta. Ezért sem alszom még. Apu már két napja mozdulatlanul fekszik az ágyban. Anyu azt mondta, hogy elaltatta, mert túlhajszolta magát munka közben és így aludhat. De biztosan így van ez?... Nem tudom, mit gondoljak. Furcsán viselkednek amióta visszatértek Hawaiiról. Történt ott valami?... Nem mondhatják el?... Anyu, kérlek, gyere haza végre. ' Gondoltam magamban ahogy Apu mellett ültem, vigyáztam rá. Grimmjow lent volt a konyhában és forró csokit csinált nekem. Egyszer csak megszólalt a telefonom, így elővettem és láttam, hogy Kisuke hív. Fogalmam sem volt róla, hogy miért hívott. Nem tudva, hogy mire számítsak, felvettem a telefont.

- Halló? - szóltam bele a készülékbe.

- Üdv, Ayumi-chan! Végre valaki, akit el tudok érni. A bátyád ugyebár Serireitei-ben van, így vele nem tudok beszélni. De most nem is ez a lényeg! Légyszíves maradj nyugodj és ne veszítsd el a fejed attól, amit most mondani fogok, rendben? - kérdezte. Most már tényleg nem tudtam hova tenni a dolgokat, de hallgattam rá.

- Rendben. Mit szeretnél mondani? - kérdeztem, cseppnyi aggodalommal a hangomban. Hallottam egy sóhajt a vonal túlsó oldalán. Grimmjow pont akkor jött be csendben a szobába.

- Édesanyádról van szó... Elütötte egy száguldó kocsi amikor a gyalogos átkelőn ment át... Súlyosak a sérülései... Azonnal kórházba szállították, amint egy járókelő észlelte az esetet, mivel a sofőr és a többi utas is mind részeg volt... Most is éppen kezelik. Gyertek Ishida-san kórházába. Tessai mindjárt ott lesz nálatok és addig ő fog vigyázni Sousuke-sanra. - mondta Kisuke. Szavai hallatán elakadt a lélegzetem. A testem remegett, a szemeim megteltek könnyekkel és a telefon kihullott a kezemből. Grimmjow gyorsan odarohant hozzám.

- Ayumi? Mi történt? - kérdezte aggódóan, majd felkapta a telefont, mivel lehetett belőle hallani Kisuke aggódó hangját.

- Mi történt?! - szólt bele a telefonba miközben a lábamra állított és egyik karjával magához húzott.

Én nem tudtam mást tenni, csak átölelni és sírni. Elszakadt tőlem a külvilág és nem törődtem semmivel. Csak sírtam és sírtam. Nem sokkal később arra eszméltem fel, hogy Grimmjow felkapott és levitt az emeletről, majd ki az udvarra. Tessai megérkezett, így Grimmjow szorosan fogott, majd háztetőről háztetőre ugrált egészen a kórházig. Mikor megérkeztünk, Kisuke, Ichigo és nagyapa már a váróteremben ültek. Grimmjow odavitt hozzájuk, majd leültetett a mellettük lévő székre.

- Hol van Anyu?! Jól van már? Túl van az életveszélyen? - támadtam le őket a kérdéseimmel miközben majd' szétvetett az ideg. Mindhárman kerülték a tekintetemet és csak kis idő után szólalt meg valaki.

- Még nem tudjuk. Éppen a műtőben kezelik. Várnunk kell. - mondta Ichigo, mire elernyedtem a székben.

- Mégis hogy történhetett ez meg?... - kérdeztem halkan.

- A sofőr részeg volt és nem vette észre Hikari-t amikor át ment az úton. Csak annyit tudunk, hogy számos bordája eltörött és a szervei is sérültek. - mondta Kisuke, majd a vállamra tette a kezét, mivel mellette ültem. - De ne aggódj. Ishida-san kezeli, biztosan rendbe jön. - mondta. Bólintottam, jelezve, hogy megértettem, majd becsuktam a szemem.

...

*Shunsuke szemszöge*

- Álmok... Mindenkinek vannak álmai, amiket vagy meg lehet valósítani, vagy nem. Nekem is voltak álmaim. De azoknak már mi értelme?... Hiszen mind össze lettek törve egy pillanat alatt... Apa, mondd... Te ezért léptél le a helyes útról annak idején?... - kérdeztem halkan, ahogy az előttem fekvőt néztem.