Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 37

*Főkapitányi Iroda, Hikari szemszöge*

      Mikor Ichigo-ék ideértek hozzánk, nem volt idejük leszidni minket, mivel Kyoraku azonnal hivatott minket. Így hát elmentünk az irodájába. Mikor beértünk a többi kapitány már itt volt két oldalt felsorakozva. 

- Gratulálok, Hikari-chan! Úgy hallom a trónörökösök legyőzték Zenno-t. - szólalt meg Kyoraku. 

- Igen. Már a Pokol mélyén van. - mondtam.

- És mondd csak, hogyan sikerült őt legyőzni? - kérdezte Kyoraku. A gyerekekre néztem és elmosolyodtam, majd visszafordultam az előttem állókhoz.

- Kanzen Saimin. (Teljes Hipnózis) - mondtam egyszerűen egy mosollyal az arcomon. Mind a kapitányok, mind Ichigo-ék döbbenten néztek ránk. A gyerekek idejöttek hozzám, mire átkaroltam a vállukat és közelebb húztam őket magamhoz. Mindhármunk arcán egy büszke, letörölhetetlen mosoly volt. 

 - Várj... Akkor... - kezdte Ichigo.

- Megmondtam, hogy biztosan Sousuke-től is örökölnek erőt... És hát tőle is legjobbat kapták... Ha nem ő lenne az apjuk,... akkor most nem mi nyertünk volna... - mondtam miközben akaratlanul is lefojt pár könnycsepp az arcomon. 

- Anyu, minden rendben? - kérdezte Ayumi. Elengedtem őket és letöröltem könnyeimet. 

- Persze... Minden rendben, kincseim... Csak eszembe jutott, hogy Apátok milyen büszke lenne rátok, ha most itt lenne velünk... - mondtam miközben törölgettem a folyamatosan előtörő könnyeimet. A gyerekek szomorú tekintettel néztek engem. Végül abbamaradt a könnyáradatom és egy mosoly jelent meg az arcomon miközben felemeltem a fejem.

- De ez nem a sírás ideje! - kezdtem, mire mindenki meglepetten nézett rám. - Amint rendbe jöttem és visszakaptam az erőmet, meggyógyítom Sousuke-t és újra egy boldog család életét élhetjük! - mondtam mindenre elszánt tekintettel. 

- Hikari-sama. - szólított meg Kizucho, mire feléje fordultam. - Akkor még szüksége van a segítségemre? - kérdezte.

- Hát persze! Nélküled nem sikerülne. - mondtam egy mosollyal az arcomon.

...

      Miután Kyoraku és a többi kapitány alaposabban kikérdezte a gyerekeket a harccal kapcsolatban és agyondicsérték őket, Kizucho-val elmentünk a 4. osztaghoz abba a bizonyos szobába. Amíg Kizucho előkészítette a gyógyvizet, addig a gyerekekkel beszélgettem.

- Anyu, hogy lehet az, hogy nekünk megnő a hajunk amikor használjuk az erőnket, Shunsuke-nek pedig nem? - kérdezte Ayumi. 

- Azért, mert mások vagyunk. A testünk különböző szintig tudja befogadni az energiát. A férfiak teste sokkal több energiát képe befogadni, mint a miénk, nőké. Az az energia, amit nem vagyunk képesek befogadni, az a hajunkba áramol át és így az megnő. Még ha akkora szinten vagy, mint Shunsuke, akkor is meg fog nőni a hajad amikor az erődet használod. De az a jó, hogy ha levágod, akkor újra az eredeti színében lesz a hajad. - magyaráztam. 

- Oh, értem. De jó a fiúknak. - mondta Ayumi halkan.

- Készen van a gyógyvíz, Hikari-sama! - jött ide Kizucho. 

- Oké! - mondtam és odamentem a medencéhez. Ruhástul belementem és lassan elsüllyedtem az aljára. Egy ideig csak néztem a felszínt, majd becsuktam a szemem és élveztem a víz gyógyító hatását. 

"Itt az idő, Őfelsége."

"Igen, tudom... Érzem..."

"Készen áll?"