Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 27

*Ayumi szemszöge* 

      Még mindig az Elmúlás Hegyén vagyunk. Csend van. Senki sem szólal meg. A földön ülök összekuporodva és bámulok magam elé. Még mindig nem tudtam feldolgozni a nemrég látottakat és hallottakat. 'Anyu... Apu... Hova tűntetek?... Merre vagytok?... Nem úgy volt, hogy mindig mellettünk maradtok?...'  "Ugye te nem fogsz meghalni?"  "Nem. Nem fogok. Ne aggódj, Ayumi. Én és apu mindig itt leszünk mellettetek."  "Megígéred?"  "Igen. Megígérem. Ígérem, hogy mindig mellettetek leszek. Aput is kérdezd meg. Ő is megfogja ígérni. Ebben biztos vagyok."  'És mégis...'  "Nos... Ennek több oka is van... A módszert meg bízzátok ránk... Az egyik oka az, hogy édesapátokkal úgy gondoljuk, hogy már elég idősek vagytok ahhoz, hogy megtanulhassátok használni az erőiteket... A másik pedig az,.. hogy ti vagytok a trónörökösök a Lelkek Trónján... És ha... És ha valami netalántán történne velünk,... akkor ti veszitek át a Világegyensúly fenntartását, és a Világ irányítását..."  "Miről beszélsz, Anyu? Mi az, hogy ha történne valami veletek? Ti ketten legyőzhetetlenek vagytok! Halhatatlanok! Ti nem-"  "Ayumi. Nyugodj le... Édesanyáddal nem vagyunk legyőzhetetlenek. Egyszer sem mondtunk ilyet... A halhatatlanság nem egyenlő a legyőzhetetlenséggel... Még tizenkilenc éve, nem tudtak megölni, de mégis vesztettem Ichigo ellen... Bármi megtörténhet... Felbukkanhat egy olyan ellenfél is, akivel Hikari és én sem tudnánk elbánni... És ha történne velünk valami, akkor nektek kell az örökségünkbe lépnetek."  'És mégis... Képesek voltatok minket magunkra hagyni... azzal az emberrel...' Gondoltam magamban.

- Kapitányi gyűlést kéne összehívni, hogy megbeszéljük a helyzetet és kitaláljuk, hogy mi legyen most. - törte meg a csendet Ichigo.

- Mégis minek?! Azok az idióták nem tudnak semmit! Ráadásul Hikari-sama és Aizen-sama is eltűnt kitudja hova!! Azt hiszed, hogy majd ők megoldják a helyzetet, Kurosaki?! - mondta Grimmjow ingerülten. Látszólag őt is nagyon megviselte az eltűnésük.  

- Nyugodj le, Grimmjow! Nem azt mondom, hogy bízzunk mindent rájuk, de legalább segíthetnek megkeresni őket! Nagy veszélyben vannak! Az állapotuk súlyos! Nem tudhatjuk, hogy meddig maradnak életben! - mondta Ichigo.

- Mi van?! Halhatatlanok, Kurosaki! Halhatatlanok! - mondta Grimmjow.

- Már nem... - szólalt meg a bátyus mellettem ülve, mire összehúztam magam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Tudtam, hogy igaza volt. Én is éreztem.

- Ezt hogy érted? - kérdezte Grimmjow.

- Úgy, ahogy mondtam... Már nem halhatatlanok... Zenno elvette Anyu minden erejét és képességét, így már halandó lett... Apu-t az a kicsi gömb a mellkasán tette őt halhatatlanná. De az a gömb kettétörött, és elvesztette a halhatatlanságát... Már mindketten halandók... És azokkal a sérülésekkel kitudja, meddig fognak még életben maradni... - mondta Shunsuke. Grimmjow sokkoltan nézett minket és térdre rogyott. Mozdulatlanul bámult maga elé.

- Ilyen... nincs... - mondta Grimmjow a fejét fogva. - Ilyen nincs! Ez nem lehet igaz! Ők nem halhatnak meg! Ők nem- - mondta volna végig Grimmjow, de Shunpo-val eléje kerültem, letérdeltem eléje, és megöleltem. Elhallgatott.

- Baka... - mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp lefolyik az arcomon. - Ne mondj ilyeneket... Higgy bennük! Higgy bennük, baka! Nem ezt mondtad nekem?! Hát milyen vadmacska vagy te?... Buta, ijedt kiscica!... Megtaláljuk őket! Megtaláljuk őket! - mondtam és elengedtem annyira, hogy a szemébe nézhessek könnyes szemeimmel. - De ahhoz te is kellesz! Azzal nem oldasz meg semmit, ha csak itt ülsz! Tenned is kell a célodért! - mondtam. Döbbenten nézett engem, ahogy mindenki más. Gondolom nem számított arra, hogy ilyet teszek, és hogy pont én fogok ilyeneket mondani neki és nem fordítva. Felálltam és letöröltem a könnyeimet.