Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 40

*Másnap, Ayumi szemszöge*

      Végre mind hazamehettünk. Nem mintha utáltam volna Soul Society-ben lenni, de azért mégis csak jobb otthon lenni a családdal. Aput kicsit fura fehér hajjal látni, de amint visszament a Gigai-ba, a haja újra normális lett, akárcsak Anyunak. A magántanulói karrierünk csak két hétig tartott, így jövőhéttől már újra mehetünk suliba. Mondta Shun, hogy Ichika is beiratkozott a suliba, így több időt tölthetnek együtt Kazui-val. Szerintem aranyosak. Holnap különleges nap lesz. Május 29.-e. Holnap lesz Apu születésnapja és a házassági évfordulójuk Anyuval. Anyuval már elterveztük, hogy amikor Apu holnap el megy dolgozni, addig mi megcsináljuk a tortát és feldíszítjük a házat a partira. Mivel meglepetés parti, ezért Apu nem tud róla. Anyu meghívta Ichigo-ékat, Gin-sant és Rangiku-sant, meg Kizucho-sant és Isane-sant. Mindenki előre itt lesz és segít nekünk az előkészületekben. De ma még nem csinálunk semmit. Nemuri és Shunsuke elmentek a könyvárba, így én is úgy döntöttem, hogy kicsit kiruccanok. Legalább Anyu és apu végre egy kicsit kettesben lehetnek. Gondolom sok megbeszélnivalójuk van és szeretnének azért egy kis időt egymással tölteni. Jelenleg az utcán sétálok, fülemben fülhallgató és nézek ki a fejemből. Mindjárt itt a nyár. A szél langyosan fúj és szinte egy felhő sincs az égen. Halkan zenét hallgatok és elmerülök gondolataimban. Váratlan ismerős jelenik meg mellettem.

- Hello, Tökmag. - hallom meg hangját, mire feléje fordulok és tekintetünk rögtön találkozik. 

- Grimmjow? Mit keresel itt? - kérdeztem és kivettem egyik fülemből a fülhallgatót. Gigai-ban volt. Fekete dzseki volt rajta, alatta fehér póló, hozzá kék farmer és sportcipő. Kezei zsebre vágva és szokásos módon hanyag a tartása. Legszívesebben egyszer hátba vágnám, hogy tanuljon már meg egyenesen állni.

- Csak erre jártam és megéreztem a szagod ezért idejöttem. - mondta Grimmjow.

- Csak erre jártál, mi? Véletlenül nem szemmel tartottál?... Amikor Zenno ellen harcoltam, eléggé aggótál értem... Még most sem mered levenni rólam a szemed, nem igaz? - kérdeztem egy mosollyal az arcomon, miközben tovább sétáltunk.

- Tsh! Ne beszélj már baromságokat! Én aztán nem aggódtam érted! - adja a keményet Grimmjow.

- Ho?... Valóban így lenne? - húztam széles mosolyra a számat. - Azt hallottam Ichigo-tól, hogy halálra aggódtál értem és folyamatosan csak azt hajtogattad magadban, hogy "Úristen, Ayumi! Nem halhatsz meg!" meg egyebeket... Mi ez ha nem aggodalom, hm? - néztem rá egy vigyorral az arcomon. 

- Micsoda?! - kiabálta Grimmjow dühösen. Én csak nevettem rajta.

- Ugyan már, Grimmjow! Nincs semmi rossz abban, ha aggódsz másokért... Nem kell véka alá rejtened az érzéseidet. - mondtam. 

- Én Hollow vagyok! Nincsenek érzéseim. - mondta Grimmjow. Szavaitól hirtelen úgy éreztem, mintha a szívem kettészakadt volna és megálltam. Lehajtottam a fejem. 

- Oh... Értem... - mondtam halkan, majd tovább mentem miközben visszaraktam a fülembe a fülhallgatót és maximumra vettem a hangerőt a telefonomon. 

- Hm, Tökmag? - jött utánam Grimmjow. Nem válaszoltam és rá se néztem. 

- Hé! Mi bajod van, Tökmag?! - kérdezte ingerülten miközben elém állt és két kezét a vállaimra tette és megállított. - Néz rám és mondd meg mi bajod van, Ayumi! - mondta idegesen. Ráemeltem fagyos tekintetem. 

- Te vagy a bajom, Baka!! - kiáltottam, leszedtem magamról kezeit és elfutottam mellette. 

- Hé! Állj meg, Ayumi! - kiáltott utánam Grimmjow, de nem érdekelt. Minél távolabb akartam tőle lenni. Éreztem, hogy pár könnycsepp lefolyik az arcomon. 'Baka!!... Miért kellett ezt mondanod?!... Nem tudod, hogy a szavakkal megbánthatod az embereket?...' Gondoltam magamban.