Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 51

*Shunsuke szemszöge*

Pontosan így van, Drága Herceg. Ahogy látom, Apád intelligenciája nem hagyott téged cserben.

Hallom meg hirtelen a Lélek Király hangját, mire lefagyok. Ahogy lassan hátra fordulok, meglátom őt, ahogy egy szórakozott mosollyal néz rám.

Testem mozdulatlanná válik, ahogy rá nézek. Apám áll előttem, azonban a Lélek Király néz vissza rám. Ahogy visszagondolok Zenno-ra, vérem forrni kezd és jobb öklömet a Lélek Király felé lendítem. Azonban könnyedén megállítja tenyerével, majd rá markol és elforgatja a kezét. Ezzel az én karom is kifelé fordul, mire próbálok kiszabadulni. Hirtelen egy roppanást hallok, amivel egy időben elviselhetetlen fájdalmat érzek a karomban, mire fájdalmasan felkiáltok. Ezt hallva, elenged, mire térdre rogyok, miközben törött csontomat próbálom visszailleszteni a karomban. Ajkamba harapok, mire az azonnal vérezni kezd.

Lenyűgöző. Az átlag emberek már rég ordibálnának fájdalmukban, de te a fájdalom ellenére is arra koncentrálsz, hogy helyrehozd a karodat. Ekkora önkontrollra nem sok ember képes. Kár, hogy nem hagyhatlak életben.

Jelenti ki és meglátom arcom előtt Kyouka Suigetsu pengéjét, mire lassan rá emelem tekintetem.

- Ez a fájdalom... Semmi ahhoz képest, amit akkor éreztem, amikor... megpróbáltam összerakni a Hougyoku-t... - mondom erre halkan, ahogy remegő lábaimba erőt gyűjtve lassan felállok, miközben karomat tartom.

Oh, a Hougyoku. Ez egy apa-fia dolog lehet köztetek. Úgy ragaszkodtok ahhoz a romlott tárgyhoz, mint egy elítélt a szánalmas kis életéhez a kivégzése napján.

Mondja, mire feléje emelem karomat.

- Hado no 63: Rai-! - mielőtt kilőhetném rá a támadást, kardjával suhint és a hátam mögötti könyvespolcokon keresztül a falba üt.

Ezután azonnal megjelenik előttem és a nyakamnál megragadva emel fel, majd nyom a falhoz. Minden testrészem iszonyúan fáj és érzem, hogy eltört még pár csontom a karomon kívül. Mielőtt bármit is tehetnék, beleszúrja Kyouka Suigetsu-t a bal vállamba és felszögezi azzal a falra, mire felkiáltok fájdalmamban.

Így már nem leszel képes használni egyik karodat sem. Bár számomra igazán mindegy, hogy megvan-e még az erőd vagy sem. Ugyanúgy csak egy apró porszem vagy a gépezetemben, amit könnyen eltávolíthatok. Van bármi utolsó szavad?

Szorítása valamennyire enyhül nyakam körül, mire el kezdem gyorsan venni a levegőt. Arcom verejtékes, látásom homályos. Ahogy lenyugszom és eltűröm a fájdalmat, ráemelem a tekintetem.

- A-Apám... T-Térj... magadhoz... Ébredj... fel... - mondom halkan, akadozóan.

Hiába hívod őt. Ő már rég nincs ebben a testben. Mondanám, hogy majd találkozhattok egy másik életben, azonban... Nem engedhetem, hogy annak az átkozottnak a vére bárkiben is tovább folyjon. Milyen irónikus, hogy -!

- Shunsuke! - hallom meg hirtelen Ayumi hangját, mire annak irányába pillantok. Homályos látásommal kiveszem körvonalait a távolban, ahogy eszméletlen édesanyánkat cipeli a hátán.

- Menekülj, Ayumi... Fuss... - próbálok kiáltani, azonban már ahhoz sem maradt erőm.

A Lélek Király hirtelen eltűnik előlem és a következő pillanatban Ayumi előtt terem, majd egy hatalmas ütéssel a fejére, a padlóra küldi őt. Felemeli Anyámat a ruhájánál fogva és vele egy szintre emeli őt.

Végre újra nálam vagy, Drága Lelkem. Már csak idő kérdése, mire teljesen visszatérhetek. Ha most ébren lennél, biztosan elszörnyednél ettől a látványtól. Ez mind a te felelősséged. Ha akkor húsz éve nem találkoztál volna Aizen Sousuke-vel, akkor élhettél volna egy csendes életet amíg Juha Bach visszatért volna. Helyette szenvedtél és beleszerettél ebbe a férfibe, aminek a következményeként még többet szenvedtél. Véget vetek ennek.