Minden, ami belefér

12. rész

-.....és minden szemétsége után, még volt képe rám mozdulni. Komolyan a pofám leszakad!- rúgtam bele a legközelebbi tárgyba, ami történetesen egy flakon volt.
- Hmm.. eléggé kiakadtál. Ha ennyire kihoz a sodrodból, mi a francnak foglalkozol még vele? 10/10-es csaj vagy, bárkit megkaphatsz, mégis ezen a seggfejen kattogsz....- mutatott rá az igazságra Oli
- Tuuudom.- huppantam le Oli és Ben közé a padra- Annyira kiakaszt, de még mindig nem tudok róla lemondani. - sóhajtottam- Csak ő jár a fejemben.... hogy kapná be..- duzzogtam
- Ha annyira kell neked, akkor dobd be magad, anyuskám!-lökött játékosan oldalba Ben- Nehogy már kifogjon rajtad. Okos lány vagy te, használd a cuki kis fejedet!- gügyögött
- Barom! - löktem meg röhögve- De igazad van. Nem hagyom ennyiben. Kiderítem miben sántikál. - csaptam össze tenyereimet és megszületett szilárd elhatározásom, hogy megfejtem a Hunter Sullivan nevezetű rejtélyt!

Délután a szobámban éppen egy beadandómat pötyögtem a laptopom billentyűzetén, s a kedvenc teámat szürcsölgettem, amikor hirtelen ötlettől vezérelve felálltam az asztalomtól, és kilopakodtam a folyosóra, Hunterék ajtajáig. A fülemet az ajtóra tapasztottam és próbáltam hallgatózni, hátha valamiféle beszélgetés foszlányt sikerül elcsípnem.
- Felénk kopogni szoktak...- hallottam a hátam mögül egy mély hangot
Ijedten felugrottam hallgatózó pozitúrámból és hátrafordultam. Hunter támaszkodott a falnak , pimasz vigyorral az arcán, egy sporttáskával a kezében
- Én..... én csak... mmm .... vagyis.- hebegtem idegesen, majd nagy levegőt vettem- Én csak nem tudtam, hogy itthon vagy-e. Khm. - sütöttem le a tekintetem, s éreztem, hogy elvörösödöm
Hunter szívből jövően felnevetett - Ó, gyönyörűm, nem is tudtam, hogy te ilyen kis kíváncsi vagy. - kuncogott tovább
Ledobta a táskát a földre, határozottan közelebb lépett hozzám , míg nem az arcomon éreztem forró leheletét.
Felnéztem, s szemei foglyul ejtettét a tekintetemet. Nem tudtam megszólalni, sem félre nézni csak álltam ott és egyre szaporábban vettem a levegőt. Hunter szemei az ajkamra vándoroltam majd hevesen lecsapott rá. Vadul, követelőzően, mégis érzékien csókolt. Pulzusom az egekben járt és az agyam egyszerűen kikapcsolt. Kezeim a hajába túrtak, s egyre hevesebben csókoltuk egymást. A térdem reszketett, a szívem ezerrel dübörgött a mellkasomban, az arcom teljesen vörös lett, de még olyan boldogságot sosem éreztem. Úgy éreztem, hogy Hunter karjai között teljes biztonságban vagyok és nem vágytam semmi másra, csak hogy vele lehessek.
Hunter az ajtónak döntött és a térdeimnél fogva felemelt, hogy átkulcsolhassam lábaimmal a derekát.
- Hűűűűhaaaa....- füttyentettek néhányan. Erre elváltunk egymástól és éreztem, hogy az ajkam megduzzadt a hosszas csókcsatától. A hang irányába kaptam a fejem és néhány srác állt ott, s úgy bámultak minket, mintha valami filmet néznének.
- Tipli van! - mordult rájuk Hunter, mire gyorsan felszaladtak a lépcsőn
- Gyere. - fogta meg a kezem, a másikkal pedig kinyitotta az ajtót. - Jajj, ez kint ne maradjon!- fordult vissza a sporttáskáért
- Nem megyek be. - szállt fel az agyamról a köd és végre megtaláltam a hangom a józan eszem társaságában
- Ne már, Steph! - könyörgött
- Nem. Amíg meg nem mondod merre jártál a múltkor. - jelentettem ki, majd karba fontam a kezeimet
- Már megint ezen lovagolsz?!-mordult fel feszülten Hunter- Akadj már le a témáról! Már megmondtam, hogy nem a te dolgod!- lassan kifújta a levegőt és nyugodtabban folytatta- Higgy nekem! - nézett rám ezúttal könyörgő tekintettel
- Ahhh, mindegy! -sóhajtottam majd sarkon fordultam
- Most meg hová mész? - kérdezte Hunter meglepve
- Vissza a szobámba. Be kell fejeznem egy beadandót. - jelentettem ki
- Gyenge kifogás...- mormolta
- Pedig így igaz. - toppantottam mérgesen
- Hihetetlenül szép vagy még dühösen is. - döntötte oldalra a fejét, mosolyogva Hunter- Nézhetlek, ahogy írod azt az izét?
- Jó....oké. -feleltem elpirulva és visszamentem a szobámba , Hunterrel a nyomomban

Iszonyat nehéz volt koncentrálni, azzal a tudattal, hogy Hunter végig figyelt engem, de csak sikerült a végére érnem annak a nyamvadt házi dogának.
Megkönnyebbülve dőltem hátra a székemben és Hunterre néztem, aki vigyorogva bámult.
- Végre befejeztem! - nyújtóztam egyet - Mi van? - kérdeztem nevetve Huntertől, mert még mindig nézett
- Mi lenne ha most valami mást csinálnánk? Isteni befejezése lesz. - húzogatta csábos mosoly kíséretében a szemöldökeit Hunter
A gondolattól a szám is kiszáradt és olyan gyorsan kezdett el dübörögni a szívem, hogy attól féltem kiugrik a helyéről...
Telefoncsörgés szakította félbe a pillanatot. Hunter a zsebéhez kapott és sietve fogadta a hívást.
- Mondd! - dörrent a hangja a telefonban-....aha....hát igazából most nem nagyon érek rá....-nézett rám aggódva-....jó, oké.....Értettem bazd meg! - emelte fel a hangját.- Mindjárt indulok.- s kinyomta a telefont
- A kurvaéletbe!! - ordította el magát, majd belerúgott az ágyamba- Ez a rohadt seggfej....- dühöngött
Én csak pislogtam, meg sem mertem szólalni. Hunter is észrevette, hogy hogyan reagáltam:
- Jajj, ne haragudj. -térdelt mellém- Nem akartalak megijeszteni. - simított egy tincset a fülem mögé- Viszont most sajnos el kell mennem. - szólásra nyitottam a számat- Ne kérdezd ,hogy hová! - figyelmeztetett, kitalálva a gondolatomat

Hunter vonakodva, lassan felállt majd egy csókot nyomott a homlokomra.
- Holnap találkozunk gyönyörűm. - kacsintott rám, majd megfordult és kiment a szobámból.