Minden, ami belefér

20.rész

Mire visszaértem Steph már el is aludt.
Olyan édesen szuszogott, hogy nem volt szívem felébreszteni. Óvatosan melléfeküdtem, viszont erre felébredt...
- Hunter?- motyogta álmos, rekedtes hangon
- Itt vagyok.
Dörzsölni kezdte a szemeit majd rám nézett
- Mit csináltál?- kérdezte
- Megfenyegettem azt a majmot.... vázoltam neki, hogy hogyan fog véget érni a szánalmas élete, ha nem pattan le rólad
- Köszönöm.- suttogta könnyes szemekkel
- Érted bármit.- mondtam halkan majd megpusziltam a homlokát- Ja amúgy ügyesen elbántál vele gyönyörűm!- nevettem
- Mi?- értetlenkedett
- Úgy tökön sikerült rúgnod babám, hogy még akkor is azt fogdosta amikor utólértem- kacagtam
Steph is velem nevetett...azzal a csilingelő, imádnivaló nevetésével

Percekig csak néztük egymás mosolyogva. Olyan jó egymás mellett feküdni és csak csendben élvezni a másik jelenlétét. Sosem éreztem még ilyet, mert még soha nem szerettem senkit. Stephanie az egyedüli nő, akit képes voltam szeretni. Teljes szívemből.

Kicsit beszélgettünk ezután a suliról, majd személyesebb vizekre eveztünk.
- Nemsokára karácsony! Alig várom, hogy hazamenjek a családomhoz!- sóhajtott Steph.- Régóta nem láttam már őket.- motyogott- Biztos neked is hiányoznak.- mosolygott rám
Igen, nost itt volt az igazság ideje...
- Nem igazán.- feleltem tömören
- Hogy mondhatsz ilyet?- ráncolta mérgesen a szemöldökét az én gyönyörűm. Olyan volt ilyenkor, mint egy cuki kis cica
- Pedig ez az igazság.- feleltem vállat vonva
- Anyukádnak meg apukádnak is tuti hiányzol. Szegények ha tudnák-
- Ezt kurvára kétlem.- vágtam a szavába
- Nekem nincs családom.- mondtam elmerengve
- Dehát...- kezdte habogva, zavarodottan
- Igen, azt mondtam. Hazudtam.- sóhajtottam nagyot- Nem akartam hogy szánakozz... utálom ha az emberek leereszkedőek velem emiatt. Ezért szoktam ezt kamuzni.- mondtam már szinte suttogva
- Ez szörnyű.- mondta sírós hangon Steph majd szorosan megölelt
- Tudod.... 6 éves voltam, amikor a részeges anyám lerakott egy gyerekotthonban. Soha többé nem láttam.... azt sem tudom él-e még. Őszintén szólva le is szarom. Ha akkor lemondott rólam, most se érdekeljem.- fejeztem be dacosan, majd lelki szemeim elé kúszott a keserű emlék

"- Anya, mi ez a hely?- kérdeztem a nagy épületre mutatva, ami felé közeledtünk
- Nem mindegy? Az , ahol mostantól laksz majd!- kiabált rám. Ismét berúgott...Büdös sör szaga volt
- De anya én veled akarok lakni!
- Nem kell nekem kolonc a nyakamba!- ordított részegen- Egy éhes száj amit etetni kell, egy nyafogó kis taknyos, aki csak sírni tud. Semmi pénzem nem marad piára, mert a te hülyeségeidet kell fizetnem. Élni akarok, nem megrohadni apád hülye hibája miatt. Te üldözted el!- sírt anya- Ha megszabadulok tőled, sokkal jobb lesz minden.- hajtogatta furcsa arccal
- Ne anya, ne!- sírtam keservesen
De anya már rám se nézett, hozzám se szólt. Csak rángatott a nagy, ódon épület bejárata felé. Mikor odaértünk, benyomta a hatalmas ajtót és belökött rajta
Megkongatta a kis harangot a fejünk felett, erre hallottam, hogy egy ajtó kinyílik mögöttem.
Hátra néztem és egy idős nénit láttam közeledni. Hosszú, kockás szoknyát és fehér inget viselt, vastag szemüvege az orra hegyéig le volt tolva.
Mire visszafordultam, anya akkor csapta be az ajtót maga mögött.
Egyetlen szó nélkül sorsomra hagyott az anyukám."

Visszaemlékezésemből felocsúdva, éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.
Steph nem mondott semmit.
Viszont nedvesség öntötte el a nyakhajlatomat. Stephanie könnyei áztatták el. Vállai rázkódtak a sírástól. Némán sírt.
A szívembe mart a pillanat.
Nem akartam elszomorítani
- Gyönyörűm, ne sírj! Csak őszinte akartam lenni hozzád. Nem bírlak szomorúnak látni.- öleltem magamhoz
- Köszönöm Hunter!- suttogta a fülembe
Egyetlen egy sajnálkozó szó sem hagyta el a száját. Tudta, hogy kellemetlenül érintene. Ehelyett megpuszilta az arcom és hosszasan ölelkeztünk.
Kicsit eltoltam magamtól.
Megsimítottam sírástól kipirult arcát, letöröltem a könnyeit majd a szemeibe néztem:
- Te vagy az én igazi családom. - suttogtam
Stephanie forrón megcsókolt majd a karjaimba zártam és tudtam

"Bármi is legyen, legyek bármilyen csóró, vagy kerüljek akármekkora balhéba, az én gyönyörűm karjai között mindig otthonra és békére találok..."

- Gyere- bontakoztam ki az öleléséből- mutatok neked valamit.- mosolyogtam rá- Öltözz melegen, kint hideg lesz és motorral megyünk.
Meglepett pillantással meredt rám, de nem kérdezett semmit. Elmosolyodott halványan és átment a szobájába öltözni.

Na itt a folytatás. Mit szóltok?
Vajon Hunter mit mutat Stephnek?

Köszi a megtekintéseket és a voteokat!
Kíváncsian várom a kommentjeiteket. 💕