Minden, ami belefér

60.rész

Hunter beszaladt a kórházi csomagomért a hálószobánkba, kivitte a kocsiba majd visszajött értem és óvatosan kikísért majd besegített az autóba.

Az odaút alatt csak egy fájás jelentkezett és annyira nem is volt durva, de szülésfelkészítőn elmondták, hogy az idő előrehaladtával egyre sűrűbben fognak jelentkezni és egyre jobban fognak fájni.
Már előre rettegtem.

A kórházi pulthoz érve regisztráltak engem és még egy tolószéker is biztosítottak számomra, így szerencsére nem kellett gyalog elbaktatnom a szülészetre, hanem Hunter eltolt a székben odáig.
- Minden rendben lesz gyönyörűm!- masszírozta meg egyik kezével a vállamat miközben kitolt a liftből.

Millió gondolat kavargott a fejemben, pozitívak és negatívak egyaránt. Izgatottan vártam, hogy találkozzak végre a lányainkkal, ugyanakkor iszonyatosan féltem az esetleges komplikációktól.

Időközben megérkeztünk az osztályra és kaptam egy szép szobát, ahol habár két ágy volt, mégis egyedül voltam. Ennek örültem. Semmi kedvem nem volt egy vadidegen előtt vajúdni....

Átöltöztetett egy nővér a szokásos kórházi hálóingbe, addig Hunter a folyosón várakozott. Miután sikeresen lefeküdtem az ágyba, Hunter bejött majd szinte rögtön utána az orvosom is.
- Nagy hogy vagyunk kismama? Szülni támadt kedve?- próbálta poénkodással oldani az érezhető feszültséget
De valahogy nem volt nevethetnékem...
- Igazából a gyerekek döntöttek úgy, hogy felszámolják az ideiglenes albérletüket...- próbáltam erőltetni egy mosolyt, de hirtelen újabb fájás következett
Felordítottam a fájdalomtól.
Zihálva kerestem Hunter kezét, amit ő azonnal biztatóan megfogott.
- Megnézem hol tart, milyen tágulási szakasznál tart. - közölte az orvos majd megvizsgált

- Nos... ez még el fog tartani néhány óráig. - mondta a homlokát ráncolva- Meghallgatjuk a magzatok szívhangjait és csinálunk még egy- két rutin vizsgálatot.
Addig próbáljon lazítani és kitartani. Hamarosan visszajövök.- mondta majd elhagyta a szobát
Elfogott a pánik. Igazán akkor fogtam fel, hogy mi fog történni....
- Kérsz valamit?- kérdezte Hunter a kezemet simogatva
- Vizet.- vágtam rá, ugyanis rettentően szomjas voltam
Szó nélkül hozott vizet. Látszott rajta, hogy ő is nagyon feszült volt. Bár próbálkozott elrejteni... nem túl sikeresen.

Kb 5 órával később bukkant fel a doki, lecsekkolni, hogy mi a helyzet velem, velünk.
- 3 cm- t tágult. Milyenek a fájások? - érdeklődött miközben valamit írt a kórlapomra
- Egyre rosszabbak...- ziháltam már-már remegve
- Sajnos lesz rosszabb is...- mondta - de kitartás!- mosolygott- Na hallgassuk meg azokat a pici sziveket!
Szerencsére mindkét szívhang erős volt, és a vizsgálatok eredményei is pozitívak lettek.

- Ms Davenport. Természetes szülést vagy császárt szeretne?- kérdezte az orvos 2 órával későbbi látogatásán
Már 7 órája vajúdtam és el sem tudtam képzelni, hogy ha a fájások annyira őrületesen megkínoztak, akkor a szülést hogy a fenébe fogom kibírni....
- Nem tudom.- feleltem tanácstalanul- Ön melyiket javasolja?
- Nem dönthetek ön helyett. Igazság szerint nincs olyan tényezőről tudomásunk, ami akadályozná a természetes szülést. Ha szeretne érzéstelenítést, az is megoldható.- mondta mikor meglátta a rémült arcomat
- Meg szeretném próbálni természetes úton világra hozni őket.- feleltem- És szeretnék érzéstelenítést.- jelentettem ki határozottan

14 óra vajúdás után sem tágultam ki annyira, hogy beinduljon a szülés. Pedig már néhány percenként jelentkeztek, irtózatos fájdalmakat okozva.Nagyon féltem és aggódtam. A testem kezdte feladni.
- Hunter...- sírtam már- Én ezt nem... nem tudom...- zokogtam- maradjanak bent. Nem tudom végigcsinálni.- zokogtam már a hisztéria szélén
- Dehogynem szerelmem.- fogta meg a kezem és megcsókolt
Ragadtam az izzadságtól, fáradt voltam és fájtam már mindenhol, de az a csók mindennél nagyobb erőt adott. Tudtam, hogy ki kell tartanom a lányaim miatt!
- Menni fog! Ügyes leszel. És nemsokára együtt lehetünk velük.- mosolygott
Látszott rajta, hogy fáradt, álmos és ő is retteg, de egy panaszos szava sem volt
Szerettem őt mindennél jobban, s ez hogy így támogatott rengeteget jelentett számomra.

Mikor már majdnem 19 órája vajúdtam, az orvos kijelentette, hogy kapok epidurális érzéstelenítőt. Tehát egy injekcióval érzéstelenítőt fecskendeztek a gerincemhez, s így biztosították hogy ne pusztuljak bele a további fájdalmakba.
Éreztem ahogy deréktól lefelé egyre kevesebb fájdalmat éreztem.
Át tettek a nővérek és ápolók egy másik ágyra, ami gurult.
- Na akkor, jöjjenek azok a babák!- jelentette ki vidáman az orvosom
Bólintottam
- Vigyáznak rájuk, ugye? - kérdezte Hunter reszkető hanggal
- Természetesen minden tőlünk telhetőt megteszünk apuka.- felelt az orvosom- Indulhatunk.- mondta ezt már a kollegáinak
- Várjanak!- kiáltotta teljes pánikban Hunter
Az arcomhoz hajolt és megcsókolt:
- Minden rendben lesz bébi! Nagyon szeretlek!- suttogta az ajkaimra majd egy könnycsepp gurult le az ő arcáról az enyémre
- Én is szeretlek!- suttogtam szintén könnyezve

Betoltak a műtőbe, kaptam infúziót és rákötöttek rengeteg gépre.
- Felkészült?- kérdezte az orvos a lábaim között állva
Bólintani volt csak erőm
- Ha szólok nyomjon!
Megint bólintottam
- Rendben, nyomjon!
Minden erőmet beleadtam, és nyomtam ahogy csak tudtam.
Számtalan erőlködés után kibújt az egyik babánk, és hangosan felsírt.
Elmosolyodtam de ugyanakkor örömkönnyeket hullajtottam
Megkönnyebbültem, hogy megszületett az első lányunk.
- Megvan mindene?- kérdeztem félve
- Igen, gyönyörű pici kislány.- tartotta fel majd elvágták a köldökzsinórt
Édes kis picúr volt. A szívem nagyot dobbant.
- Ó... Mia!- sírtam boldogan
Mosolyogva dőltem vissza miközben a nővérek elkezdték tisztogatni Miát.
- Jön a testvérke is! Készen áll?
- Igen.- lihegtem
Majd nyomtam és nyomtam ismét majd rövid idő után a doki feltartotta második babát is, elvágta a köldökzsinórt majd összeráncolta szemöldökeit.
Valami nem volt rendben.
Azonnal pánikban estem
- Mi a baj? Miért nem sír?- kérdeztem rettegve