Minden, ami belefér

34.rész

- Hunter szemszöge -

Jól ismerem a fájdalom számos formáját, és már sokkal kevésbé fájt egy-egy ütés, amit a testemre mérnek az ellenfeleim bunyó közben.
De az a fájdalom, ami akkor hasított belém, amikor láttam Steph kocsiját egy épületbe rohanni..... na az a fájdalom a csontomig hatolt. Rettentő érzés volt és ezerszer jobban fájt bármilyen testi sérülésnél.

Beletapostam a fékpedálba és szinte kiugrottam a kocsiból. Steph autójának motortere lángolni kezdett. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak a lábaim bírták és mikor odaértem, sietve kihúztam az eszméletlen barátnőmet.
Biztonságos távolságra szaladtam vele, majd lefektettem az aszfaltra.
Egy idegen fickó futott oda hozzánk
- Atyaég! Lélegzik még? Hívom a mentőket!- kiáltotta meg sem várva a válaszomat
Hála az Istennek volt pulzusa és ahogy az arca fölé hajoltam, éreztem a gyenge kis légáramlatot az orrán
"Ez már jó jel. Nem lesz semmi baj!" nyugtatgattam magamat
- Kérlek maradj velem!- kérleltem az eszméletlenül fekvő szerelmemet- Nélküled nem tudnék már élni.- sírtam- Te vagy a mindenem! Könyörgöm, maradj velem!- kérleltem kétségbeesve

Egész testemben remegtem és nyeltem a könnyeimet. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg ez történt.... azt kívántam, hogy bárcsak egy rossz álom lenne és azonnal felébrednék belőle, de sajnos ez a rideg valóság volt.

Sokan gyűltek körénk, a legtöbben csak bámészkodni. Komolyan legszívesebben elzavartam volna őket a picsába, de akkor nem volt erőm máshoz, csak arra hogy Stephre koncentráljak.

Szerencsére hamar kiért a mentő és szakavatott kezekbe került Steph.
Megkérdeztem melyik kórházba viszik és sietve a kocsimhoz futottam, majd a szirénázó mentő nyomába eredtem.

Már egy órája vártam, fel- alá masírozva a folyosón hogy végre hírt kapjak az én gyönyörűmről. De semmi.
Egyre csak azon hergeltem magam, hogy mi történhetett... miért rántotta el a kormányt? Nem fért a fejembe...

Mikor végre kijött egy orvos, és Steph nevét mondta, szinte megtudtam volna ölelni, de ehelyett csak jeleztem hogy én vagyok itt vele, érte.
- Ms. Davenportnak kisebb belső vérzése és agyrázkódása van. Ezeken kívül szerencsére nincs egyéb sérülése, a légzsák és a biztonsági öv mentette meg. Viszont a biztonság kedvéért néhány napra bent tartjuk megfigyelésre.- közölte az orvos
- Hála az Istennek!- könnyebbültem meg- Köszönöm doktor!- hálálkodtam- Bemehetek hozzá?
- Igen. Bármikor felébredhet.- felelte

Halkan nyitottam be a kórterembe, ahol békésen aludt Steph. Infúziót kapott, valamint néhány monitorra volt még rákapcsolva. Nem volt jó így látni őt, de persze örültem annak hogy nem lett ennél komolyabb baja.
Egy alacsony széket az ágy mellé húztam és leültem. Steph apró kezét a kezeim közé fogtam és imádkoztam magamban, hogy jöjjön rendbe.

Hosszasan beszéltem hozzá mindenféléről, már csak a saját figyelmem elterelése miatt is.
- Ott hagyom az egészet.- mondtam el neki a legfontosabbat, habár nem hallotta- Abbahagyom a bunyózást, és normális melót keresek. Csakis miattad meg miattunk. Mostmár minden rendben lesz bébi.- suttogtam neki míg a haját simogattam

Nem tudom mióta ültem ott, de az biztos hogy már hajnalodott amikor végre kinyitotta a szemét.
- Gyönyörűm?- pislogtam nagyokat
- Hunter?- nyöszörögte
- Szerelmem!- bújtam oda hozzá és apró csókot nyomtam ajkaira- Mi történt? Hogy érzed magad?- áradtak belőlem a kérdések
- Öhm...- erőlködött - fáj a mellkasom meg a fejem de szerintem megmaradok.- mosolygott halványan
- Attól féltem, hogy elveszítelek.- suttogtam remegő hangon
- Nem szabadulsz meg tőlem, nincs akkora mákod! Ja és a fehér fény egy ordas nagy kamu. Semmi ilyet nem láttam.- kuncogott erőtlenül

Elmosolyodtam. " Ha poénkodik akkor nagy baj nem lehet."
- Én...arra emlékszem, hogy...annál a kereszteződésnél tudtam hogy nem férek át a sárgán..... és fékezni akartam, de nem fogott a fék Hunter. Egyátalán nem.- suttogta- Valaki el akart tenni láb alól.- fejezte be halkan

Harag gyúlt bennem.
"Ki a franc tenne ilyet?! Hisz ő senkinek sem ártott!"Aztán minden tiszta lett. "Hát persze!!! Hank. Az a tetű! Így akar engem a körben tartani. Gondolom sejtette hogy fel fogom adni az egészet előbb- utóbb..."

- Ezt nem hagyom ennyiben gyönyörűm. Megtalálom a szemetet és szétverem a fejét!"- hörögtem s felpattantam a székről
- Hunter, ne! Nem is lehetsz biztos abban hogy Hank volt az!- tiltakozott vékonyka hangján
- Meg fogok győződni róla...- sziszegtem- Bárki is tette, tönkreteszem. Esküszöm!

Sziasztok!
Vajon hogyan fog folytatódni a sztori? 🤷🏻‍♀️
Köszönöm a sok-sok megtekintést és voteot, kommentet!❤️
Nagyon inspiráló.🥰