Minden, ami belefér

29.rész

- Biztos ne vezessek én?- kérdezte Hunter már negyedjére, az anyósülésen feszengve
- Nem. Ez az én kocsim. Amúgy is idétlenül néznél ki a kicsike SMART-omat vezetve.- nevettem- Élvezd az utat.... egyébként hamarosan hazaérünk.- mosolyogtam rá
- Izgulok.- vallotta be Hunter
- Tudom, de nem kell! Nem harapnak!- nyugtattam kuncogva

Megérkeztünk a szüleim házához, ahol már a felhajtón parkolt a bátyám BMW-je.
- Itt vagyunk.- mondtam boldogan
Hunterre néztem, aki aggodalmas arckifejezéssel bámult maga elé, majd a házunkra.
- Óriási ez a ház.- mondta ámulva- Utálni fognak a szüleid..- rázta a fejét aggodalmasan- Nem vagyok hozzád elég jó....
- Ne beszélj hülyeségeket! Te vagy a legjobb nekem. A legeslegjobb. Gyere, imádni fognak.- fogtam meg a kezét bátorítólag
Hunter megnézte magát a tükörben , megigazította a haját, nagy levegőt vett és kiszállt az autóból.
Követtem s mire a csomagtartóhoz értem, Hunter már kivette a bőröndjeinket.

Megfogta a kezem én pedig a házunk felé húztam őt finoman.
- Tudják hogy jövök?- kérdezte izgatottan
- Persze, hogy tudják bébi. Már kíváncsiak rád.- mosolyogtam rá
Kopogtatás nélkül benyitottam
- Sziasztok!- kiáltottam el magam és közben az emeletre vezető lépcső mellé tette Hunter a csomagjainkat.

- Csillagom!- csicseregte anya kis kötényben és magassarkúban, mikor megjelent a boltíves ajtó alatt, ami a konyhába vezetett
"Ó anyám és az örökké makulátlan megjelenése..." ráztam meg a fejem kissé
- Szia anya!
Magához szorított, majd kezei közé fogta az arcom és jól megnézett
- Kicsikém te híztál!- szörnyűlködött
Sóhajtottam
Anya a legnagyobb kritikusom....
- Köszi..- dörmögtem- Anya, ő itt Hunter, a barátom.- mutattam be mosolyogva
- Üdvözlöm asszonyom, Hunter Sullivan vagyok.- mutatkozott be illedelmesen és kezet fogott anyával
- Üdv kedvesem, Linda Davenport vagyok, és hívj csak Lindának.
- Ezt önnek hoztam... vagyis neked.- javította ki magát Hunter, majd átnyújtotta a gyönyörű csokrot
- Ó! De figyelmes vagy!- mosolygott kedvesen anyukám- Köszönöm!- adott egy puszit Hunter arcára, s megölelte félkézzel
Hunter megilletődve állt, kissé el is pirult.
- Gyertek!- invitált minket a nappaliba
Leültünk a fekete bőr kanapéra
- Kávét, teát? Egyebet?- kedveskedett anya
Imád vendéget fogadni és tökéletes kis életüket mutogatni.
Megráztam a fejem, Hunter pedig egy kávét kért
- Apád mindjárt jön.- felelt anya a fel nem tett kérdésemre
- Oksi.
- Kit látnak szemeim?!- lépett be a nappaliba Travis, a bátyám- Törpe!- mosolyodott el
Felugrottam és odaszaladtam hogy megölelgessük egymást
- T!- nevettem miközben megpuszilt a bátyám- Gyere, ő a barátom Hunter.
- Hunter Sullivan- nyújtott kezet neki illendően
- Dr. Travis Davenport.- fogott vele fölényesen kezet
"Nagyon nem szimpi neki Hunter. Francba!!!"
A bátyám nagyon féltett mindig is, és eddig sosem volt neki senki megfelelő mellém. Ez nem változott....

- Na és mivel foglalkozol Hunter?- kérdezte már apukám az ebéd közben
- Öhm...- köszörülte meg a torkát - Személyi edző vagyok. - füllentett egy nagyot
- Értem.- mondta apa- Nos elég jó fizikummal rendelkezel, így már értem miért.- nevetett apa
- Köszönöm uram!- felelt Hunter szégyenlősen
- Ugyan, fiam! Szólíts Victornak!- mosolygott apa

Halál jófejek volt a szüleim Hunterrel és ezért nagyon hálás voltam. Hunter is feloldódott már ebéd után, és a sportról beszélgettek apuval.

Ebéd után, sütit majszolva beszélgettünk a kandalló által felmelegített nappaliban.
Jó hangulat volt, remekül éreztük magunkat.
Épp a kint hulló havat néztem az ablakon keresztül, amikor anya Hunterhez szólt
- Neked is van testvéred, kedvesem?- kérdezte anya egy csésze teával a kezében
Azonnal lefagyott Hunter. Láttam ahogy vívódik, hogy elárulja-e az igazságot. Kétségbeesve rám nézett, én megfogtam az egyik kezét, megsimítottam és aprót bólintottam.
- Nekem nincs testvérem. Legalábbis nem tudok róla.- felelte halkan Hunter- 6 éves koromban árvaházba adott anyám és azóta nem láttam. Apámat pedig nem ismerem. Nincsen családom
Körbenéztem, a láttam hogy mindenki meghökkent, még Travis is.
Anya a szája elé emelte szabad kezét
- Jó ég! Nagyon sajnálom!- mondta együttérzően
- Köszönöm.- mondta sietve majd megköszörülte a torkát
- Ez szörnyű.- mondta elképedve apukám
- Ez van.- mosolygott keserűen Hunter
- Képzeljétek egy szakra járunk, csak Hunter egy évvel idősebb nálam.- váltottam sietve témát egy kis fecsegéssel. Hunter hálásan rám mosolygott
- Ó, ez remek!- vette a lapot anya- Még mindig nehéz elfogadnon hogy a mi kicsi lányunk nem viszit tovább a hagyományt.
- De itt vagyok én. - szólalt meg a bátyám, hosszú ideje először és végig simított elegáns ingjén s nadrágján

Anya felnevetett, apa a poharát megemelte büszkén miközben Travisre nézett
- Te viszont kiváló üzletasszony leszel kislányom.- mondta apa és puszit küldött
Elpirultam.
Apa mindig is engedékenyebb volt. Persze ő is kiakadt amikor közöltem, hogy eszem ágában sincs orvosnak állni, de ő végül hamar megbékélt
Kis ideig még beszélgettünk, de elfáradtam így le akartam pihenni
- Felmegyünk kicsit ejtőzni.- mondtam a családomnak
- Rendben.- mosolygott anya
Hunter megköszönte az ebédet majd feljött velem a szobámba.

Na mit szóltok Steph családjához? (Fenti képen láthatjátok, hogy hogyan képzelem el őket.) 😊