Minden, ami belefér

35.rész

- Stephanie szemszöge -

Három nap múlva hazaengedtek a kórházból. De szörnyű volt a tudat, hogy valaki meg akart ölni. Nehezen tudtam feldolgozni ezt...sőt nem is voltam rá képes.
Hunter próbált segíteni és lekötötte a figyelmemet, de egy hét után már muszáj volt suliba mennie. Én viszont arra még nem álltam készen.

Féltem otthon, de a külvilág mégjobbam riasztott. Ezért is örültem, amikor Lucy egyik délután felhívott.
- Hello!-köszönt
- Szia!
- Jujjj hallottam mi történt. Hogy vagy?
- Megvagyok. Már annyira nem fájnak a sérüléseim, de azért még elég gyenge vagyok és főleg lelkileg vagyok ki...- sóhajtottam
- Basszus. Mit szólnál ha átmennék hozzád? Kicsit dumálni meg ilyesmi.- ajánlotta
- Persze, gyere csak! Legalább nem leszek egyedül.- sóhajtottam arra gondolva hogy Hunter csak este jön majd haza
- Akkor félóra múlva ott. - majd letette
"Honnan tudja a címünket meg hogy mi van velem?"- furcsállottam
Aztán eszembe jutott, hogy tuti Hunterrel futott össze és ő avatta be.

Lucy pontosan 30 perc múlva csengetett. Odabotorkáltam az ajtóhoz és miután meggyőződtem a kukucskálón át, hogy tényleg ő az, be is engedtem.
- Na szia.- köszöntöttem
- Hello.- köszönt furcsán
Csupa karikásak voltak a szemei, és furcsán viselkedett.
Vállat vontam és beljebb invitáltam.
- Gyere koccintsunk arra, hogy jól vagy.- tartott fel egy üveg bort
- Oké.- mosolyogtam és szereztem két poharat a konyhából
Lucy felbontotta a csavarós kupakú bort és mindkettőnknek töltött.
Leültünk a nappaliban a kanapénkra.
- Egi!- koccintottunk majd nagyot kortyoltam belőle
Lucy viszont nem, csak engem nézett
- Te nem iszol?- kérdeztem
- Nem. - felelte tömören
- Miért? Azt hittem ünnepelni akarsz.- mondtam majd éreztem ahogy kezd zsongni a fejem. A testem elnehezült.
"Mi a fene van velem?!"
- Tudod- kezdte Lucy, majd letette a poharát az asztalra- eleinte nagyon kedveltelek. Jól elvoltunk és jókat szórakoztunk. De elkövettél egy óriási hibát... - állt fel
Én alig tudtam megmoccanni, fájt a fejem és zsibbadt mindenem.
- Bár nem a te hibád, hogy ekkora kurva vagy. Megszoktad hogy bárkit megkaphatsz és kivetetted a karmaidat arra, aki az enyém kellene hogy legyen!- kiabálta már a végén- Össze-vissza keféltél a fél kampusszal és persze neked még Hunter is kellett!- elkapta két kezével a torkomat és fojtogatni kezdett- Ő az enyém! Nem veheted el tőlem! Gyűlöllek te mocskos kis ribanc!- ordította az arcomba- Próbáltam neked üzenni meg figyelmeztetni de te nem tanultál belőle!- ekkor ököllel ütött meg és a hajamnál fogva a földre rántott.
Teljesen magatehetetlen voltam. Nem tudtam megmozdulni. "Biztosan volt valami a borban..."
Sírni kezdtem.
- Hiába igyekeztem közel kerülni Hunterhez, mindig csak utánad koslatott. Elvakítottad így már engem nem is vesz észre!- kiabálta és nagyot rúgott a hasamba
Felsikítottam a fájdalomtól.
- Te őrült vagy!- nyöszörögtem
- Miért vetted el tőlem?! Ő az enyém! De neki csak te kellesz, meg a tökéletes kis pofid, mert olyan szépnek meg aranyosnak tart és szinte csodálattal imád téged, pedig több faszt fogtál, mint kilincset! Egy utolsó kis lotyó vagy akit már mindenki megbaszott! Én pedig, aki normális vagyok, nem kellek neki. Miattad!!- megragadta a hajam és annál fogva a kanapéba verte a fejem
Zokogtam, és bármennyire erőlködtem, nemhogy visszaütni nem tudtam, hanem még az ujjamat sem tudtam felemelni.
Szörnyű volt....
- A kibaszott kocsid fékét is tönkretettem bazmeg, de hiába mert azt is megúsztad!- felkapta a vázát amiben a Huntertől kapott egyik virágcsokrom volt és a falhoz vágta. Darabokra törött...
- De ha most megöllek, akkor már csak engem fog szeretni Hunter.- mosolygott ijesztően, akárcsak egy eszelős
A zsebébe nyúlt és elővett egy rugóskést.
Tudtam, hogy ott a vége. Kész, nekem annyi.
"Szeretlek Hunter." mormoltam magamban
- Utolsó szavak?- vigyorgott
- Elmebeteg vagy.- sziszegtem
Lucy felnevetett.
- Az lehet, de ma este már én bújok Hunterhez.
Ekkor kinyílt a bejárati ajtó és Hunter lépett be rajta.
Tágra nyílt szemekkel nézett rám majd a késsel felém sétáló Lucyra. Gyorsan felmérte a helyzetet s ledobta a táskáját aztán Lucy felé rohant, kiütötta a kést a kezéből, majd a földre lökte irdatlan erővel.
- Mi a faszt csinálsz?- ordított Lucyra miközben a torkánál fogva a földön tartotta
- Mi történt?- kérdezte aggódva tőlem
- Ő volt Hunter. Ő akart megölni...- ennyit tudtam nyöszörögni csak majd lecsukódott a szemem

Ismét kórházban ébredtem, s Hunter ismét az ágyam mellett kuporgott
- Szerelmem.- suttogtam
Felkapta a fejét és megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Szorosan megölelt majd a tenyereibe temette az arcát és sírni kezdett.
- Komolyan azt hittem, hogy ....hogy... elveszítelek. GHB-t raktott az italodba.- remegett
- Hunter, itt vagyok.- mondtam halkan és megfogtam az egyik kezét- Szeretlek.
- Én is szeretlek gyönyörűm.
Rövid csend után Hunter ismét megszólalt :
- Ja és azt a picsát a már a pszichiátrián kezelik. Ha ott véget ér a kezelése megy a dutyiba.- mondta Hunter kissé még mindig dühösen majd vett egy nagy levegőt és puszit nyomott a kezemre
- Ezt jó hallani.- lélegeztem fel- Bár kezdem unni, hogy mostanában kórházakban ébredek.- mosolyogtam keserűen
- Nagyon megijedtem, amikor megláttalak titeket....Elképesztő, hogy ő tette.- rázta meg a fejét
- Igen...- szomorodtam el- Azt hiszed hogy ismersz valakit és kiderül hogy egy pszichopata...-nyeltem nagyot
- Soha többé nem hagyom hogy bántson akárki téged.- ígérte Hunter majd az arcomhoz hajolt és forrón megcsókolt