Minden, ami belefér

58.rész

- Stephanie szemszöge -

Szívszorító volt még csak végighallgatni is Hunter és az anyukájának beszélgetését.... Biztos voltam abban, hogy Hunter nagy fájdalommal küzdött, ugyanakkor büszke voltam rá, mivel felnőttként kezelte a helyzetet és esélyt adott az édesanyjának.

Igaz, korábban dühös voltam az anyjára amiért eldobta Huntert, de a magyarázatát hallva mindenképpen megérdemelte az esélyt, hogy Hunter életének és ezzel a mi életünknek a részévé váljon.

Sokáig beszélgettek, én pedig nem mertem kimenni, nehogy megzavarjam őlet. Viszont már annyira mocorogtak a lányok a hasamban, hogy sürgősen pisilnem kellett így muszáj volt kimennem.
- Bocsánat...- motyogtam és a wc felé igyekeztem
- Menj csak bébi. Jól vagy? - kérdezte Hunter és felállt
- Igen, igen, csak a lányaid szétrúgják a húgyhólyagomat!- nyöszörögtem, és magamra csuktam a wc ajtót

Miután kimentem Hunter anyukája kedvesen mosolygott rám.
- Szia.- köszönt picit félősen és alig láthatóan intett
- Üdvözlöm.- mosolyogtam rá
- Patricia vagyok.- nyújtott kezett- Tegezz légyszi!
- Köszi, Stephanie Davenport.- ráztunk kezet
- Annyira örülök, hogy megismerhetlek téged is!-mosolygott
Hunter mellém állt és egyik kezével átölelte a derekamat.
- Üljünk le!- javasoltam- Már nem olyan jó állnom...- motyogtam
- Jajj persze. Mikorra vagy kiírva?- érdeklődött
- Nem tudom. Az orvos szerint jóval idő előtt fognak érkezni. Az ikerterhességeknél nem ritka a koraszülés.- feleltem kissé szorongva a gondolattól és megsimogattam a hasamat
- Ikrek?
- Igen, két lány. - feleltem boldogan
- Gratulálok nektek!- mosolyodott el Patricia
- Köszönjük!- feleltük egyszerre
- El sem hiszem, hogy nagymama leszek.- suttogta izgatottan
Hunter kissé megfeszült melletem, de semmi szúrós megjegyzést nem mondott szerencsére.

Mégis kínos csend állt be hirtelen.
- Öhm...- köszörülte a torkát Patricia- Gondolom megvan a véleményed rólam.- mondta nekem szégyenkezve
- Én hiszek abban, hogy az emberek igenis változhatnak.- feleltem kissé kitérve a kérdésétől és bátorító mosolyt villantottam rá
Hálás szemekkel nézett vissza rám, melyek könnyben úsztak.

Patricia még vagy két órát maradt, és ezidő alatt számos dologról beszélgettünk. Úgy gondolom hogy Hunternek is jól esett hogy ott voltam vele, mert így oldottabban viselkedett az anyukájával. Bár így is láttam rajta, hogy egy-egy témától feszengett, de tartotta magát. Nem volt kirohanás, dühkitörés, csak higgadt beszélgetés.
Büszke voltam rá nagyon!

- Na és neveken gondolkodtatok már?- kérdezte Patricia már vidámabban
Hunterre egymásra néztünk és boldogan elmosolyodtunk
- Igen.- nézett már az anyjára
- Na és már döntöttetek is?
- Igen.- vigyorogtam- Mia és Ellie.
A szája elé kapta a kezeit meghatva
- De aranyos nevek! - mosolygott kedvesen
Hunter átkarolta a vállam és belepuszilt a hajamba
Elpirultam azonnal
- Nagyon szépek vagytok együtt!- mondta halkan
- És mindennél boldogabbak.- suttogta Hunter és megsimította az arcomat
- Na de én most megyek.- pattant fel Patricia. Gondolom kellemetlenül érezte magát az intim pillanatunktól

Kikísértük majd miután becsuktuk az ajtót Hunterre néztem.
- Jól vagy?- kérdeztem tőle aggodalmasan
- Ühüm.- felelte alig hallhatóan, elmerülve gondolataiban
- Én most lefekszem picit pihenni.
- Oké bébi, mindjárt megyek utánad.
Bólintottam
Természetesen megértettem hogy ez nagy fordulat volt számara, muszáj volt kicsit helyretenni a gondolatait.

Nem sokkal később Hunter utánam jött és mellém feküdt.
- Büszke vagyok rád!- suttogtam neki
- Köszi.- felelte szégyenlősen
Feküdtünk meghitten élvezve a nyugodt, békés csendet körülöttünk.

———————————————
32 hetes terhes voltam már mikor egyik reggel Hunter izgatottan közölte hogy meglepetése van számomra.
Kocsival mentünk, s mindösszesen 30 perc autókázás után egy szép domboldali parkban álltunk meg.
- Mi ez a hely?- kérdeztem kíváncsian
- Megtudod mindjárt.- mosolygott izgatottan
Miután bemutattam a "hogyan vergődj ki két gyerekkel a hasadban" című két felvonásos komédiát, egy hatalmas lombos fa árnyékában ültünk le egy padra.
Élveztük a kellemes, tiszta levegőt, a káprázatos őszi színeket, amik körülvettek minket. Csodálatos volt!
- Miért pont ide jöttünk most? Meg miért?
- Mielőtt megismertelek sokat jártam ide a motorommal, mivel nincs messze a várostól. Véletlenül akadtam rá egyszer amikor csakúgy motorozgattam. Akkor is pont ősz volt. És akkor már tudtam, ha megtalálom a másik felemet, akkor itt fog megtörténni, ilyenkor ősszel....- mondta lágyan majd felállt mellőlem a dzsekije zsebébe nyúlt és elém térdelt
- Stephanie Davenport, megtisztelnél azzal hogy hozzám jössz feleségül?- kérdezte végig a szemeimbe nézve, majd kinyitotta az aprócska dobozt, mely egy lélegzetelállító gyűrűt rejtett.
A szívem nagyot dobbant, a szemem könnybe lábadt
- Igen! Hát persze!- feleltem boldogan
Hunter imádnivalóan elmosolyodott majd felhúzta a gyűrűt az ujjamra.
Segített felállni majd a nyakába borultam sírva örömömben.
- Annyira de annyira szeretlek Hunter!
- Én is szeretlek gyönyörűm!- puszilta meg a nyakam majd finoman eltolt magától, de csak azért hogy lágyan birtokba vehesse az ajkaimat.

Sziasztok!
Kíváncsian várom a véleményeteket.🤭💕
Köszönöm a sok-sok kommentet és voteot!🥰
Hétvégén hozom a folytatást!🙋🏻‍♀️😘