Minden, ami belefér

56.rész

- Akkor elpakoltunk mindent?- kérdezte Hunter, miután összeállítottuk a kórházi csomagot, amit a szülés beindulásakor magammal kell vinnem a kórházba
- Szerintem igen.- feleltem mosolyogva
- Akkor pihenjünk kicsit!- rikkantotta és mellém ült az ágyra- Hogy vagytok?- ölelt át
- Én baromi fáradtan. Pluszba be is van dagadva mindkét bokám...- sóhajtottam- A babócák szerintem jól vannak.

Hunter óvatosan lefektetett és ölébe vette a lábaimat majd masszírozni kezdte azokat.
- Jó nektek ott bent hercegnőim?- gügyögött a hasam felé
Ekkor nagyon mocorogni kezdtek a babák.
- Imádják a hangod.- suttogtam meghatottan
- Még szép... engem csak imádni lehet... - vigyorgott - meg ugye én csináltam őket. Tudják, hogy honnan érkeztek.- kacsintott
- De hülye egy perverz vagy!- löktem meg játékosan
- De így szeretsz.- nézett a szemembe
- Igen.- mosolyogtam mint egy tinilány- Így szeretlek.- nehezen, de felültem s megcsókoltam

Már 26 hetes terhes voltam, és már abszolút megértettem miért is hívják terhességnek ezt az állapotot: Fájt a hátam, hatalmas volt a hasam és emiatt alig találtam kényelmes pozíciót akár ülve, akár fekve, bedagadtak a lábaim, nehezen aludtam stb.
Bárki aki meglátott, azt hitte hogy már a terhesség végén járok a pocim méretéből. Viszont amikor közöltem, hogy ikreket várok, azonnal együttérzés és szánakozás csillant az emberek szemében.
Már akkor éreztem, hogy nem lesz egyszerű két babával......
Az viszont megnyugtatott, hogy tudtam Hunter mindenben segíteni fog és támogatni. Ez számított csak igazán!

Az orvosom ragaszkodott ahhoz, hogy hetente menjek be , hogy a vizsgálatokat elvégezhessék rajtam. Mivel ikerterhességről volt szó, így megbarátkoztatott az orvosom a gondolattal, hogy több mint valószínű, hogy hamarabb fogok szülni a vártnál. De a kritikus időszakot már átléptem, így ha korábban jönnek, akkor is jó esélyeik lennének. Ennek már mindenképp örültem.
Győzködtek, hogy feküdjek be a kórházba hamarabb, úgy jobb lesz. De én azt nem bírtam volna! Hunterrel akartam lenni, a saját kis otthonunkban. "Leszek én eleget kórházban a szülés miatt!"

A babaszoba teljesen felszerelve és berendezve várta a kislányainkat. A kicsi ruhácskák kimosva, kivasalva a szekrényekben, egy halom pelenka bevetésre készen, játékok, cumik és cumisüvegek fertőtlenítve. Egyszóval minden készen állt az érkezésükre.

Minden este  vagy én olvastam neki egy mesét vagy Hunter, és ezt annyira imádtam! Megvolt az első közös családi rituálénk, igaz a lányok még a pocakomban voltak, mégis olyan meghitt volt az egész.

Hunter új munkahelye nagyon jól bevált, szeretett ott melózni, s mindennap vidáman tért haza. Öröm volt nézni, ahogy szinte kivirult! Látszott rajta hogy nagyon boldog az új, közös életünk miatt. Ez boldogsággal öntötte el a szívemet.
Jó volt figyelemmel kísérni azt, ahogyan megnyílt és pozitívabb életszemléletre váltott.

- Hahó!- integetett Ben a szemem előtt
- Bocsesz, elbambultam.- ráztam meg a fejem
- Semmi gáz.- nevetett- Csak azt mondtam hogy megyek, hagylak titeket kicsit kettesben, vagyis négyesben.- kacsintott rám- Akkor holnap reggel 9?- utalt arra hogy ő fog bekísérni a soron következő vizsgálatra
- Aha, köszi.- mosolyogtam hálásab
- Mindjárt kész a vacsi bébi!- kiáltott Hunter a konyhából
- Oké!- kiáltottam vissza- Segítesz felállni?- kérdeztem Bentől aki csak bólintott jóságos arccal és felsegített- Egy rohadt nagy bálnának érzem magam.- pirultam el
- Hülye vagy te nem bálna!- paskolta meg finoman vállamat nevetve- Vigyázz magadra!- puszilt arcon majd kiment Hunterrel kezetfogni a konyhában- Csá tesó!
- Csá csá!- hallottam Huntert
Mire kitotyogtam a nappaliba, Ben már húzta is ve maga mögött az ajtót.

Vacsi után ejtőztünk a nappaliban. Összebújtunk, tervezgettünk, beszélgettünk. Majd kicsit később Hunter kiment mosogatni meg rendet tenni a konyhába. Teljesen elkényeztetve éreztem magam.
Le sem tudtam vakarni a vigyort az arcomról.

Éppen mesét olvastam a lánykáimnak, amikor csengettek. Már tápászkodtam is fel a kanapéról, amikor Hunter kirohant a konyhából
- Nyitom bébi!- suhant el mellettem

                 - Hunter szemszöge -

Kapkodva beletöröltem a vizes kezeimet a farmeromba és ajtót nyitottam.
- Szervusz Hunter.- köszönt az ajtó előtt álló félénken

Vannak azok a pillanatok az életben, amikor olyan sokk ér, hogy hirtelen meg sem tudsz szólalni. Na ez pont olyan volt...

Az arca szinte alig változott, csupán néhány ránc utalt a hosszú- hosszú eltelt időre. A szemei könnyesek voltak, és engem vizslattak.
Szinte ösztösen csúszott ki a számon:
- Anya....te vagy az?- suttogtam hitetlenkedve s én is meglepődtem azon hogy mennyire remegett a hangom

Sziasztok!😊
Várom kommentben a gondolataitokat.😘
Köszi a kitartó figyelmet és támogatást!🥰❤️