Ohh my Wolfhard

5.

Ma reggel korán felevett a fene, hiszen tegnap este hamar álomba szenderültem. Ma mentek a szüleim az új munkahelyeikre becuccolni, kocsit nézni, a még hiányzó berendezési tárgyakat megvenni, szóval egész nap egyedül lehettem itthon. Rittyentettem magamnak egy melegszendót, öntöttem narancslevet és leültem az asztalhoz. Telóztam és közben agyaltam hogy mit kéne ma csinálnom, mert nem akartam egész nap henyélni. Ismét a Google segítségét kértem, megnéztem hogy van-e valamerre teniszpálya vagy gördeszka pálya. Nem annyira messze találtam egy deszkás parkot, gondoltam elmegyek. A kaja befejezése után felmentem a szobámba, a mai ruhámnak az új szakadt farmerom és egy egyszerű, sötétkék-fehér csíkos rövidujjút választottam. A hajam ismét copfba tettem hogy a továbbiakban majd ne zavarjon. Elindultam a deszkámmal. Ez már kissé messzebb volt mint a tegnapi pláza, de viszonylag gyorsan odaértem. Nagyrészt fiúkat láttam, volt egy-két lány is, de velük inkább hanyagoltam volna a kommunikációt... Igazából tök jól elvoltam magamban, trükközgettem, és ebédszünetre is leálltam egy kis közeli büfénél. Egyszer nagyon elbambultam a deszkán miközben mentem, valamin agyaltam, de mire észbekaptam csak annyit láttam hogy valaki szemben jön velem, de már túl késő volt és nem tudtam elugrani. Szépen eltakartam, kicsúszott alólam a deszka és az illetővel osszekoccant a fejünk.
-Bocsi -mondtuk mindketten szinte egyszerre.
Mikor felnéztem az a fiú volt előttem, akivel tegnap találkoztam a moziban. Én fogtam a fejem és kínomban magamon röhögcséltem, mikor ő felállt és a kezét nyújtotta felém hogy felsegítsen.
-Mégegyszer bocsi, a telómat nyomkodtam és nem figyeltem -mondta, miközben lenézett a földre és a tarkóját vakarta.
-Semmi baj, én is elbambultam -kínos mosolyt varázsoltam az arcomra.
Ott voltak vele a barátai is, de nem a tegnapiak. Mondta, hogy tartsak velük a továbbiakban. Egy ideig még együtt deszkázgattunk a haverjaival, egészen összehaverkodtunk, jól éreztem magam velük.
-És, hogy hívhatom a felsegítőmet? -kérdeztem, miközben próbáltam egyensúlyozni hogy ne essek el.
-Én hülye, még nem is említettem. Finn vagyok. És te?
-Ava -és ebben a pillanatban szépen meg is akadt a kerekem egy rosszul elhelyezett járólapban..
-Hohó, óvatosan! -kapott el Finn.
-Köszi a megmentést, ismét -erre mindketten elkezdtünk röhögni.
Már eléggé késő délután volt, haza akartam érni még a szüleim előtt, így elköszöntem tőlük. Gurultam hazafele, mikor hallottam hogy valaki a nevemet kiabálja.
-Ava, Avaaa!