Ohh my Wolfhard

25.

Vasárnap csak tanultam, tanultam, és tanultam. Meg igy kicsit Hedviggel és Amandával chateltem, ők meg azt ecsetelgették hogy ez milyen aranyos volt Finntől, stb.. Tökre rá voltak kattanva erre az ügyre, és nagyon örültek nekünk. A szüleim a hétre elutaztak valami továbbképzésre, úgyhogy csak enyém volt a ház. Hétfőn nagyon fárasztó napunk volt, írtunk kémiából és történelemből is tesztet. Meglehetősen nehezek voltak, de túl lehetett élni. Kedden szintén írtunk teszteket, de ezúttal fizikából, olaszból és biológiából is. Ezen a napon enyhe fejfájás, forgó jellegű szédülés kezdett gyötörni esterelé, de gondoltam, hogy csak fáradt vagyok, emiatt van az egész. Azonban ezek a tünetek jelentkeztek szerda reggel is, de egyre erősebb lett a szédülés. Mintha egy körhintán ültem volna.. Egyedül Finnek és Victorianak elmondtam hogy mi bajom, mert feltűnt nekik hogy nem vagyok jól. Mint jó barátaim, egész nap mellettem voltak. Tesizni sem tudtam emiatt, a védőnő szerint pedig csak bekamuztam, szóval nem kaptam rá semmilyen gyógyszert. Iskola után Finn ragaszkodott ahhoz, hogy menjek át hozzájuk. Beleegyeztem, mivel nem akartam otthon egyedül lenni, miközben ilyen rosszul vagyok. Aranyos volt, és taxit hívott nekünk. Nagyon jó is volt, mert annyira szédültem, hogy egy centit sem tudtam volna tovább menni.

Finn szemszöge

Kb. a karjaimban kellett becipelnem Avát a házba. Láttam, hogy nagyon rosszul van, de próbálta erősnek mutatni magát. Letettem a kanapéra, mondtam, hogy maradjon ott, hozok neki vizet.
-Szénsavas vagy csapvíz? -kérdeztem tőle a konyhából.
Nem jött válasz, így gondoltam, hogy mindegy neki.
Mikor visszaértem a nappaliba, a kanapé mellett fekvő, eszméletlen Avát pillantottam meg. Rögtön elejtettem a poharat, ami millió darabra tört. Gyorsan felhívtam a mentőket, és megkezdtem az újraélesztését is, de semmi. Szerencsére a mentősök hamar kiértek és sikerült újraéleszteniük, de még mindig kritikus állapotban volt. Óvatosan bepakolták a mentőbe és elvitték, én pedig egész a kórházig futottam a kocsi mellett. Épp láttam, ahogyan eltolták a szemem előtt, utána akartam szaladni, de megállítottak. Az előtérben 2 óra kétségbeesett, ideges üldögélés várt rám.. Miután letelt ez az idő (és én már az idegösszeomlás szélén álltam) odajött hozzám egy nővérke.
-Nagyon szerencsés a barátnőd, hogy vagy neki. A 206-os szobában van, bemehetsz hozzá -mondta mosolyogva.
Én egyből felpattantam és rohantam Avához.