Ohh my Wolfhard

19.

Hosszú idő után az első napomon az iskolában mindenki figyelmes volt velem, segítették vinni a cuccaim is. Voltak akik vártak vissza, de Alison nem volt köztük, és ezt a tudtomra is adta meglehetősen feltűnően. Egész nap láttam hogy Finn idegesen pillantgat rám, majd mikor összetalálkozik a tekintetünk, elfordul. Már többször is akartam vele beszélni, de sosem mertem megtenni. Egyszer ismételten arra lettem figyelmes hogy néz, majd ekkor úgy gondoltam hogy most, vagy soha:
-Finn.. -nyitotttam szóra a szám. Láttam, hogy észrevette, de egyszerűen elfordult. Egész órán a sírás folytogatott, majd mikor vége lett kirontottam a teremből, leültem egy eldugott helyen a folyosón és elkezdtem sírni. Kis idő múlva azt éreztem, hogy valaki leül mellém.
-Mi a baj? -felismertem a hangját, így rögtön felkaptam a fejem. Ő volt az.
-Szóval mégis csak szóbaállsz velem -töröltem le a könnyeim. Egy ideig szótlanul bámult, majd odakapott a kezemhez.
-Ez mégis mi?? -nézte a vágást.
-Miattam csináltad?? -rögtön vágta rá ez előző kérdésére.
-Igen.. -válaszoltam, majd elhúztam a kezem.
-Úristen.. először kishíján meghalsz, most meg ez.. NEM TEHETED EZT MAGADDAL! -ordibálta le a fejem, majd dühösen továbbállt volna, ha nem kapom el a kezét.
-Akkor te ezt miért teheted velem?! Először azt ismételgetted mennyire szeretsz, majd otthagytál a kórházban miközben alig kaptam levegőt a sírástól, és rá 2 nap múlva megírod hogy más tetszik! -itt már én is üvöltöttem.
-Mert miattam, egyedül csakis MIATTAM voltál ott! Miattam majdnem meghaltál, és ha nem szakítok veled még más bántódásaid is esnek MIATTAM. Én pedig nem tudom elviselni ha bajod esik, mert szeretlek... -itt már ő is elpityeredett. A következő pillanatban pedig váratlan dolgot tett..