Ohh my Wolfhard

20.

Sírva a nyakamba borult, és lerogytunk a földre. Percekig csak úgy voltunk, és annyira öleltem, amennyire csak tudtam. Miután lecsillapodtak a kedélyek így szólaltam meg:
-Várj! És mi van Alisonnal, meg azzal hogy már más tetszik?
-Alison kényszerített a csókra, azt pedig azért mondtam hogy távol tartsalak magamtól.. -szegezte a földre a tekintetét. Itt mindkettőnk szava elakadt, de én rövidesen megtörtem a csendet:
-Már órán kéne lennünk.. Gyere, menjünk.
20 percet késtünk, nem néztek ránk furán, mikor kisírt szemekkel bementünk. Hehe.. A ribanc ölő tekintete még mindig ránk szegeződött, de már nem hatott meg. Órák után Finn ragaszkodott hozzá hogy hazakísérjen. Az úton megfogta a kezem, majd egy halk "áucs" hagyta el a száját. Megnéztem a kezét, egy bazinagy gyógyulóban lévő vágás volt a tenyerén.
-Úristen, ezt miért csináltad?? -kérdeztem, és közben óvatosan megsimítottam a sebét.
-Kenyeret vágtam, és kicsit megcsúszott a kés -válaszolta egy kis gondolkozás után.
-Még életemben nem láttalak a konyhában, ez rossz kifogás -forgattam a szemeim.
-Jó... ugyanazért mint te. De soha többé. Ugye megígéred hogy te sem csinálsz többé ilyet? -nézett rá a sebemre.
-Ígérem.
Ekkor már oda is értünk a házunk elé. Megcsókolt és elbúcsúztunk. Hihetetlen boldog voltam.. Végre minden lerendeződött köztünk, és ő még mindig szeret.

(Sorry, már megint egy kicsit rövid lett ez a rész is. De a kövi részeket hosszabra tervezem😏)