Heaven [TAEKOOK] ✔

2.

-Jungkookie-simogatta meg az arcom valaki.-Ébredj, itt vannak a szüleid-keltegetett tovább.

Lassan nyitottam fel pilláim, mire megláttam egy felettem tornyosuló Kim Taehyung nevű idiótát, akivel tegnap egészen jól elvoltam. Érdekes srác, tele titkokkal es rejtélyekkel. Álmosan dörzsöltem meg a szemeimet, majd egy ásítás kíséretében felültem.

-Jó reggelt Taehyung!-mosolyogtam rá kómás fejjel.

-Jó reggelt kincsem-szaladt az ágyamhoz édesanyám, majd szoros öleléssel üdvözölt.

-Szia anya-bújtam hozzá.

-Szia fiam!

-Szia apa-keltem fel és sétáltam hozzá.

-Öltözz és indulunk!-paskolta meg a vállam anya, én pedig azonnal készülni kezdtem.

Gyorsan felkaptam egy ruhát és megmosakodtam, aztán az ajtóba állva tudattam az őseimmel, hogy indulhatunk.

-Rendben akkor..Szia Tae!-köszönt el édesanyám az újonnan megismert szobatársamtól.-Az orvos azt mondta, csak akkor gyere be, ha nagyon rosszul vagy, különben elég a temérdeknyi gyógyszer amit felírt neked-fordult felém.

Bólintottam, majd egy utolsót intettem Taehyungnak aki csak egy halvány mosolyt eresztett el, és én ezzel a lendülettel ki is léptem a szoba ajtaján.

-Édes ez a Tae nevű srác-mosolygott anyukám miközben a fejemben ezernyi gondolat cikázott, meg nem találva a saját helyét és válaszát.

-Ja-biccentettem és próbáltam ennyivel lezárni a még alig elkezdődött beszélgetésünket.

-Kár, hogy beteg-jelentette ki apám.

-Csak a szívével van baj, nem halálos-nyugtattam meg, mire zavarodott tekintetével találtam szemben magam.-Nem tudtad?-nevettem fel kínosan.

-Ja, de.. Mondott valami ilyesmit, lehetséges, hogy félreértettem-vakarta meg arcát és a kocsihoz sietett.

-Apád a kora ellenére fut mint a nyúl-csapta össze apró tenyereit anya.

-Bárcsak én is ilyen lennék ennyi idősen-hajtottam le a fejem, hiszen nem hittem abban, hogy megélem az 50 évet. Igaz, csak egy kis epilepsziáról van szó, viszont baromi veszélyes tud lenni.

-Ilyen leszel kicsikém-tette a vállamra a kezét a legfontosabb nő az életemben.-Mostmár minden rendben lesz.

-Szeretném ezt hinni-szálltam be a liftbe őt követően.

-Bízunk benne-bólintott én pedig innentől kezdve nem szóltam hozzá. Nem azért, mert nem akartam, imádtam a társaságát. Imádom. De jelenleg nem éreztem úgy, hogy bármit mondanom kellene. Unott arckifejezéssel léptem ki a liftből majd a kórház ajtaján is.

-Jobbra-utasított anya, ugyanis fogalmam sem volt, hogy hol parkoltak le.

-Be kellene ugranunk egy boltba-sóhajtott fel anya amikor beült az anyósülésre.-Elfelejtettem gyümölcsöket venni-csapta homlokon magát.

-Nekem mindegy-rántottam vállat.

-Gyümölcslevest terveztem csinálni-fordult hátra.

-Király vagy, anya!-biccentettem.

-Hallottad Jiseon, király vagy.-simogatta meg anya combját apa.

Az út innentől kezdve némán telt. Nem volt kínos csend, inkább csak az a tipikus mindenki gondolkozik az életén féle csend. 10 percet utaztunk a legközelebbi bevásárlóközponthoz.