Heaven [TAEKOOK] ✔

47.

Azt hiszem teljes mértékben érthető, ha azt mondom, hogy két napja semmit sem alszom. Minden egyes percben itt ülök Tae mellett, aki azóta sincs valami fényesen. Mostmár eljutott arra a szintre, hogy járkáljon egy picit és egyen, illetve igyon is, de azon kívül nem nagyon javult a helyzet. Még mindig hófehér és telis- tele van véralásfutásokkal. Anyáék ma reggel voltak bent, de nem akarták, hogy Seoyun túl skk mindent lásson és tapasztaljon a jelenlegi helyzetből, ezért inkább hazamentek. Taehyung is könyörgött nekik egy sort, mondván, hogy tartsuk telefonon a kapcsolatot  ne fáradozzanak és azt is hozzátette, hogy minden rendben lesz.

Azt hiszem az elmúlt napokban el sem engedtem Tae hideg kezét, végig ott pihent az enyém is, most viszont talán őször elmozdította onnan.

Felkaptam a fejem.

-Baj van? Hívjam az orvosokat?-kérdeztem azonnal és már keltem volt fel, hogy segítséget tudjam hívni.

-Nem, csak azt akartam mondani, hogy aludj nyugodtan, mostmár kezdek jól lenni-mosolyodott el  ami igazán megmelengette a szívemet.

-Nem vagyok fáradt-ingattam meg fejemet-Ha hazamentünk és épségben tudlak,majd alszom-jelentettem ki és közelebb hajoltam hozzá , hogy homlokára tudjak nyomni egy puszit. Mohón húzott vissza és tapasztotta össze ajkainkat.

Ez volt az első alkalom az eset óta, hogy érezhettem puha ajkait. Elmondhatatlanul hiányzott az érzés.

-Nagyon szeretlek kismanó-hajtottam le fejem, hogy ne vegye észre potyogó könnyeimet. Túlságosan elengedtem magam.

-Héj Jungkookie-nyúlt állam alá- Ne sírj, nincs semmi baj, itt vagyok-nézett gyönyörű, sötét szemeivel az enyémekbe- Szeretlek, hallod?

Hiába akartam választ adni a kérdésére  nem tudtam. Hangosan felzokogtam, hiszen nagyon rossz érzés volt bennem. Borzasztóan rettegtem a gondolattól, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetem.Felnéztem az infúziójára, ami éppen akkor ürült ki, ezért úgy döntöttem, hogy villámgyorsan megkeresem az egyik orvost, hogy adjon neki egy újat, ugyanis megparancsokták  hogy ha lefolyik, azonnal kérjek újat. Fektápászkodtam és gyors léptekkel indultam meg az azonos szinten lévő orvosi szobához, ahol Jaebum tartózkodik a napokban.

-Lefolyt az infúzió-mondtam, miután beinvitált a tágas helyiségbe.

-Azonnal megyek, menj vissza kérlek-állt fel az eddigi ülő helyzetéből, én pedig meg sem vártam a következő cselekedetét, siettem vissza szerelmemhez az új szobájába.

-Nemsokára hozzák a következőt-utaltam az infúziójára  mire ő csak aprót bólintott. Le sem tagadhatná, hogy mennyire maga alatt van.

Újra leültem az ágy mellett lévő fehér székre és összekulcsoltam ujjainkat. Tőlem kapott gyűrűje még mindig ott virított csontos ujján, ahogy az enyém sem került le egy pillanatra se..

JB, ahogy azt ígérte, itt is volt pár perccel később egy teli infúzióval, amit rögvest be is kötött Taenek. Szomorúan nézett végig a csukott szemmel fekvő angyalon, aki valószínűleg aludni próbált. Mióta lekerünk ide, azóta nagyon sokat alszik. Olyankor nincsenek fájdalmai és állítása szerint az idő is gyorsabban telik.

-Jungkook-szólított meg, ezzel kizökkentve az eddigi gondolatmenetemből.

-Igen?

-Hívd ide a szüleid, sajnos készülnünk kell a legrosszabbra-mondta könnyes szemekkel. Beharaptam alsó ajkam, majd aprót bólintottam, aztán elővettem a tekefonom, hogy tárcsázni tudjam anyát.

JB kiment a szobából, én pedig a lehető legtávolabb sétáltam, hogy ne zavarjam meg az alvással küzködő szerelmem. Furcsa módon nem vette fel a telefont, ezért úgy gondoltam, jobb hogyha üzenetet írok neki.Visszacsúsztattam farzsebembe a mobilomat és halkan visszaosontam az eddigi helyemre, ahol meglepetésemre Tae szemei nyitva voltak és a plafont bámulták.