42.

945 71 36
                                    

Ma van két hónapja, hogy Taehyunggal együtt vagyunk. Nem terveztem nagy dolgot, de ha jól sejtem, nagyon boldog lesz. Rendkívül szereti az ékszereket és azon belül a gyűrűk a kedvencei, ezért gondoltam, hogy veszek két gyűrűt, melyekbe belegravíroztatom a dátumot és a monogramjainkat. Emellett egy hatalmas csokor rózsát is beszereztem, ami anyáék szobájában pihen a két gyűrűvel együtt , ugyanis ott egymillió százalék, hogy nem fog rábukkanni idő előtt. Még korán reggel felkeltem, hogy a mai kezelése előtt tudjak neki valami különleges és finom reggelit készíteni, amivel mostanra készen is lettem. Fáradtan sóhajtottam, majd visszabaktattam a sőtét szobába, hogy így délelőtt fél tízkor felkeltsem a kis álomszuszékot.

-Hé baba-hajoltam le hozzá-Ébresztő-keltegettem, de nem reagált. Ilyen mélyen hogy képes valaki húzni a lóbőrt?-Kelj fel kicsim, csináltam neked reggelit-suttogtam ajkaira, majd apró puszut hintettem rájuk.

Tae álmos nyöszörgésein elmosolyodtam, hisz iszonyúan aranyos volt, ahogy egyik oldalról a másikra forgolódott, miközben ilyen vékony hangok hagyták el a száját.

-Jmungmmok-motyogta csukott szemmel, amin már tényleg fel kellett nevetnem. Azt hiszem, át lettem keresztelve.

Szép lassan ülő helyzetbe tornázta magát, aztán megdörzsölte szemeit, amire fel is szisszent. Igen, mostanság nagyon érzékeny a bőre, ezért a nemi éketünknek is pár hete befellegzett, amit nem bánok, mert a gyógyulása a legfontosabb és nekem teljesen megfelel az is, ha csak a csók az egyetlen olyan dolog, ami nem okoz neki fájdalmat.

Szó nélkül kisétáltunk az étkezőbe, ahol a már előre megterített asztal fogadott minket. Az illatbomba ami elárasztotta szaglószervünket valami isteni volt. Jól kitettem magamért.

-Két hónap, baba-pusziltam füle mögé, amitől kissé megborzongott. Imádom, hogy így reagál az érintéseimre.

-Ohh Jungkook-kapta szája elé kezeit-Imádlak-fordult velem szembe, hogy mohón ajkaimra tudjon marni.

Még mindig beleremegek puha párnácskái játékába,  ahogy minden érzelmét beleadva mozgatja cseresznyés ajkait az enyémeken, ahogy nyelve forró csatába hívja az enyémet.
Derekára vezettem kezeimet, ő pedig kócos tincseim közé vezette hosszú ujjait. Kezdünk bedurvulni, még a végén rajtakapnak minket.

-Khm-köszörülte meg torkát anya-Nagyon édesek vagytok, de Seoyun most kelt fel és nem hiszem, hogy melegpornót akar látni-mondta ki nemes egyszerűséggel, mire én kisebb fulladozásba kezdtem.

1. Jungkook jósnő szolgálatban

2. Mi ütött anyámba?

-Jézus Jiseon mi csak-kezdett rögtön magyarázkodni a kis Alien, de anya mosolyogva leintette.

-Semmi baj fiúk, ebben a családban senkit nem zavar, ha meglátunk titeket csókolózni, csak gondoltam figyelmeztetlek benneteket-kacsintott ránk, majd megdícsérte az igyekezetem eredményét, majd egyedül hagyott minket.

-Ez kínos volt-nevettem fel-Szerintem mostmár együnk-javasoltam és kihúztam a széjet Taehyungnak, utána én is helyet foglaltam.

Miután megreggeliztünk semmi különösebb dolgot nem csináltunk, csak összebújva néztük a kedvenc sorozatunkat, egy-egy forrócsoki társaságában. Nem sokkal késöbb Taenek el kellett indulnia és ismét apa vitte el a kórházba, mint ahogy szinte minden alkalommal. Anya Seoyunnal sütött délutánra sütit nekünk, miközben a rádióban szóló különféle bandák számait énekelték. Az ő kapcsolatuk tényleg olyan, mintha anya lenne Seoyun vérszerinti anyukája, aminek borzasztóan örülök. Úgy gondoltam meglepem egy kicsit a szerelmemet és kivételesen én megyek el érte a kezelés után, amit el is mondtam anyának, aki legnagyobb meglepetésemre győzködés nélkül beleegyezett.

Heaven [TAEKOOK] ✔Where stories live. Discover now