Heaven [TAEKOOK] ✔

29.

Reggel sokkal jobban éreztem magam amikor felkeltem. Nem sok maradt meg a tegnapból, hiszen végigaludtam az egészet. Taehyung a mellkasomon aludt, éppen hogy nem esett le a kanapéról. Látva csodálatos és bebiztosított pozícióját, kétszer megböktem a legcsikisebb pontját, ami az oldalán van és azonnal felkelt, viszont erőseb tartottam, nehogy leboruljon.

-Jungkook én nem-kezdett magyarázkodni, de semmi szükség nem volt rá. Akkora dolog, hogy rajtam aludt? Nem hinném.

-Semmi baj. Remélem jól aludtál-vetezzem ujjiam kék tincsei közé.

-Hát a teganapi után-vakarta meg tarkóját

-Mi volt tegnap?-kérdeztem.

Tae arca egyből elfehéredett. Nem tudtam kiolvasni belőle semmit. Semmilyen érzelmet, pedig rengeteg volt benne.

-Ja csak volt egy nagyon szomorú film amit megnéztem-vont vállat, majd kisétált a látókörömből.

Eltelt egy bő fél óra mire újra előkeveredett a drága barátom, aminek nahyon örültem, mert segítségre volt szükségem és anyáék fogalmam sincsen hol vannak.

-Tae kérlek-szólítottam meg-elkísérnél mosdóba?-kérdeztem reménykedve.

-El-sóhajtott fel és elsétált velem a pár méterre lévő szobáig.

Mosakodnom kell, hiába ájulok el egy percen belül. És most sokkal jobb a közérzetem.

-Segítsek valamiben?-érdeklődött.

-Csak gyere be. A biztonság kedvéért.

Elintéztem a reggeli dolgaimat amíg barátom az ajtónak támaszkodva várt rám. Néha lopva rápillantottam, de mindig egy bánatos, nulla életkedvvel rendelkező fiút láttam benne. Ennyire leterhelő lett volna a film?

-Menjünk-mondtam és visszasétáltunk a nappaliba. Szóltam, hogy üljön az ölembe, mert nagyon szeretethiányos tudok lemme betegen.

-Mit szeretnél csinálni?-Kérdezte.

-El kellene készülni-jutott eszembe a tény, hogy ma megyünk Tae családjához. És persze a születésnapját sem felejtettem el, de ő egészen lefekvésig ezt fogja hinni. Lezsíroztam mindenkivel, hogy tettesse az amnéziáját erre a napra.

-Anyukádék azt mondták, hogy ha hazaértek a boltból, indulunk-közölte, majd  fejét nyakhajlatomba fúrta.

-Kár volt leülnöm.-nyöszörögtem-Várj meg, felöltözök.

Kinyitottam a szekrényem ajtaját és ruhát kezdtem keresni ami jó lehet mára, meg természetesen holnapra, ugyanis Tae erről sem tud, de egy éjszakát ott töltünk. Megkérdeztem Tae nagyiját, hogy van-e nála ruha az én kis sz... barátomnak és szerencsémre igent mondott, úgyhogy nem kell bekommandóznom a táskámba a ruháit.
Kiválasztottam a legmegfelelőbb szettet erre az alkalomra és el is kezdtem felöltözni.

-Minden rendben?-szólalt meg rekedtes hangján Taehyung, aki mellesleg az ajtóban állt és teljes rálátást nyert meztelen felsőtestemre.

Ahogy realizálta a helyzetet azonnal elkapta tekintetét , de vöröslő arcát képtelen volt elrejteni előlem.

Megmosolyogtam hirtelen tettét és felvettem a pulcsimat-Minden rendben-válaszoltam az előbb feltett kérdésére.

-Csak nem akartam, hogy elájulj vagy ilyenek-mentegetőzött.

-Jól vagyok. Kipihentem magam, azt hiszem-jelentettem ki.

Tae megragadta a karom és egészen a konyháig húzott, ahol a kedvenc bögrémbe töltött nekem teát.

-Apukád főzte még tegnap. Finom lett.

-Köszi-kóstoltam meg. Olyan mintha már ittam volna ma belőle...

Miután megittam a teámat, barátom szemeit fürkészve próbáltam lekötni unalmamat, de ő egy pillanatra sem nézett rám. Pár perc felesleges szemkontaktus felvételi kísérlet után derekánál fogva rántottam magamhoz, éppen annyira, hogy pár centi távolság legyen közöttünk.

-Miért nem emlékszel?-suttogta maga elé szavait. Ne aggódj, tökéletesen emlékszem a szülinapodra.

-Mire kellene? Semmi nem jut eszembe-tettettem a tudatlant.

-Mindegy-hajtotta le a fejét.

Elnézve szomorú tekintetét, azonnal felköszöntöttem volna, de nem hagyhattam kudarcba fulladni a tervemet. Egyik kezemmel eltűrtem szemébe lógó tincsét, majd óvatosan közelebb hajoltam hozzá és gyengéd puszit adtam arcára.

-Megjöttünk!-trappolt be anya a lakásba-Jézusom, megzavartam valamit?-torpant meg azonnal. Le merem fogadni, hogy azt hiszi együtt vagyunk...

-Jövök már drágám, csak nehéz ez a sok cucc és emi-érkezett meg apa is, mi pedig még mindig egymást ölelve vártuk, mi fog történni-Nem is mondtátok, hogy együtt vagytok-pillantott kérdőn anyára-Mondták?

-Szó sincs róla!-emeltem fel a hangom-Csak itt van, ha rosszul lennék-közöltem és kisétáltam a konyhából.

Mikor mindennel elkészültem és készen voltam az indulára, megköszörültem a torkom,hátha végre szentelnek egy kis figyelmet nekem is.

-Oké, menjünk, a nagyid már biztosan vár-mosolygott Taere anya és előkapta zsebéből a kocsikulcsot.

Hallottam, ahogy apa közli anyával, hogy biztos nem ő vezet mert Daeguba megyünk és jobban ismeri, mint anya úgyhogy mondjon le erről a dologról. Tae nevetését is hallottam, de nem törődtem vele. Felkaptam a táskámat és a barátom táskáját, amit hála Istennek észrevett, úgyhogy nem fog megijedni, ha nem találja. A liftel pillantok alatt leértem  de ekkor megpillantottam a szomszédomat, Park Jimint, akit nem is olyan rég még a szerelmemnek nevezhettem. Nagyot nyeltem a fiú láttán, az emlékeim sorjára illantak el szemeim előtt, de nem hatott meg annyira mint gondoltam. Nyilván rossz érzés látni ennyi idő elteltével, de már nincs rám olyan hatással.

Amikor megfordult és észrevett elmormolt egy szia Jungkookot és láttam az őszinte sajnálatot szemeiben. Én is köszöntem neki, majd kiléptem az épületből és egyenesen az autónk felé vettem az irányt.

-Te is találkoztál vele?-lépett mellém Taehyung-Most láttam pár papírral a kezében-utalt a volt barátomra.

Aprót bólintottam, ezzel megválaszolva kérdését és beültem az autóba.

-Csináltam nektek szendvicseket az útra, mivel Taetae mondta, hogy nem reggeliztetek-magyarázta anya a két bazi nagy szendviccsel a kezében.

-Csináltuk, mivel én is benne voltam!-szállt be a beszélgetésbe apa és büszkén jelentette ki, hogy ő bizony sokag segített anyának a kajánk elkészítésében.

-Jól vagy Jeongguk?-szólított a megszokott módon anya és hideg kezét a homlokomnak nyomta-nem tünsz lázasnak, de azért raktam a tádkádba gyógyszereket-mondta és előre fordult.

Apa kikanyarodott Szöul kihalt főútjára és bekapcsolta a rádiót, amely még mindig a karácsonyi zenéket játszotta, holott holnap szilveszter. Nagyot sóhajtva döntöttem fejemet a párás ablaknak és lopva lehjobb barátomra néztem, aki maga elé bambulva várta, hogy megérkezzünk. Megmosolyogtam a vicces arckifejezését, majd tekintetem a mellettünk pillanatok alatt elsuhanó tájra vezettem.

Képtelen voltam elengedni a mellettem ülővel kapcsolatos gondolataim, melyek azt súgták, hogy lépjem meg a várva várt szintet. Már nem kérdéses, hogy mennyire kedvelem a kicsi Alient, viszont elfogadni még most sem igazán tudom. Neki nem rám van szüksége, sőt, csak ma lett húsz éves. Kapcsolatot sem szeretnék, hiszen ugyanígy érne véget vagy ami a legrosszabb, hogy véget érne...

Azt hiszem valóban kezd a szívemhez nőni...

2020.01.02.

Boldog új évet mindenkinek! Remélem csodálatos évetek lesz!🥳💜