Heaven [TAEKOOK] ✔

33.

Rengeteg dolog történt az elmúlt egy hétben. Namjoonnal újra olyan a kapcsolatunk, mint régen, amiért rettentő hálás vagyok, Taevel egyre szorosabb a kapcsolatunk, apa pedig véglegesen átkerült a cég egy olyan épületébe, ahonnan nem kell olyan sűrűn utazgatnia ahhoz, hogy elintézze a feladatait. Idő közben visszakerültünk a kórházba, mert még mindig szükségesnek tartják a megfigyelésünket, ugyanis a régebbi betegségem nagyon kihatott az epilepsziámra, Tae állapota pedig kezd rosszabbodni. Anya sokat látogat minket és beszél az orvosokkal, amit nem igazán értek, de ha neki ez így oké, akkor nekem is. Éppen a kórház egyik rejtettebb helyére jöttünk lazulni Nammal, hiszen szükségünk van egymásra. Nem nagyon néztem az időt, de kb másfél órája lehetünk itt és beszélgethetünk a nagy semmiről is.

-Mi van ezzel a fiúval-váltott komoly témára.

-Hogy érted?-döntöttem fejem a fehér falnak.

-Barátok és elvileg vagytok együtt. Mégis teljesen olyan, mintha szerelmesek lennétek

-Nem tudom mi van-mondtam őszintén-Nagyon szeretek vele lenni és hihetetlen, de mindig mosolyt csal az arcomra. Imádom amikor egy másik volágban jár, annyira különleges.-villantottam ki fogaimat-De Jimin után félnék, hogy ő is elhagy, ha komolyra fordulna a dolog-hajtottam le a fejem.

-Szereted?-kérdezte, mintha nem is érdekelné az előző monológom.

-Szeretem, de rossz előérzetem van vele kapcsolatban-sóhajtottam fel.

Értetlen pillantást kaptam tőle válaszul, ezért inkább nekikezdtem a magyarázkodásnak.

-Aish fogalmam sincs mi lehet az oka, de úgy érzem valami hatalmas gond van-ingattam meg a fejem.

-Értem JK-gomdolkodott el-Segítek kideríteni.

-Nincs egy kicsit késő ehhez fiúk?-toppant be anya váratlanul, karba tett kézzel-már kilenc óra van-tájékoztatott minket a tényről, hogy baromi gyorsan elröppent az idő.

-Megyünk-tápászkodtam fel a földrőla barátom társaságában.

-Te velem jössz-kapta el a karom-Namjoon-pillantott az említettre-örülök, hogy újra ilyen jól elvagytok-mosolygott, majd elköszönt és visszasétáltunk a szobánkba.

-Mi a baj anya?-rántottam ki a kezem szorításából, amikor senki nem látott minket.

-Taehyung sírt az előbb-magyarázta-miért nem vagy vele ilyenkor?

-Nem tudtam, hogy bántja valami-álltam ki magamért.

-Kicsim-simított az arcomra-Tudod, hogy mennyire nehéz neki minden-ingatta meg a fejét-Mellesleg titkolni sem tudod, hogy szereted-mosolyodott el halványan.

-El kéne terelnem a figyelmét valahogyan-vakart meg a tarkóm, de egy normális ötletem sem volt.

-Ezt lekésted-kacsintott anya és belökött az ajtón.

Fájdalmasan jajdultam fel, viszont rögtön rendeztem is a vonásaimat, ugyanis Taehyung visszafojtott nevetéssel ült velem szemben.

-Gyerkőcök-szólalt fel anya-Van egy jó hírem-jött közelebb-Holnap utaztok Busanba!

-Tessék?-kérdetünk egyszerre.

-Foglaltam egy szállodában nektek szobát és három napot fogtok ott tölteni. Nem kell félnetek, hiszen ha baj van, ennek a kórháznak van ott is épülete ezért bármikor bemehettek és minden megoldódik-hadarta-De inkább az egészségre fókuszáljunk-komolyodott meg-főleg ti-mutatott rám, majd Taehyungra-fiatalemberek-tette hozzá.

-Mi ez az egész?-Tette fel a kérdést teljesen jogosan a mögöttem ülő.

-Éljétek az életeteket. Dahyuntól és Jaebumtól és engedélyt kértem. Ők is jó ötletnek tartják-villantotta ki fogait anya-Mellesleg holnap reggel nyolcokor van az indulás-világosított fel minket erről is-Kookie-intézte nekem szavait-Ha elmondod milyen ruhákat pakoljak, akkor nem kell hazajönnöd velem.

Aprót bólintottam, majd közöltem, hogy később leírom neki. Elbúcsúztunk tőle és azonnal rá is szálltunk erre a hirtelen utazás témára, melyet egyikünm sem értett igazán.

-Mi ütött anyámba?-vakargattam a fejem.

-Fogalmam sincs-csillantak fel hirtelen gyönyörű íriszei-De nagyon izgi-tapsikolt,mint valami fangörcsös tinilány.

Aggódó tekintettel meredtem Taehyungra, aki továbbra is elvolt a saját kis világában. Mitől lett hirtelen rosszabb az állapota? A szívbetegség nagyon veszélyes lehet... Biztosan jó ötlet elmenni Dél-Korea másik végébe pár napra? Persze iszonyúan örülök ennek a lehetőségnek, de vajon megéri-e kockáztatni?

-Min gondolkozol?-zökkentett ki a gondolatmenetemből-Valami gáz van?-ült le mellém a földre, hiszen még mindig nem voltam hajlandó felkelni onnan.

-Tae én nem akarom, hogy bajod essen-mondtam el az igazat-Rendkívül alattomos betegséged van-sóhajtottam fel.

-Ne félj már-lökött hátra-Ha folyton aggódsz és teóriákat gyártasz, akkor tökre elfelejted élvezni a maradék életed-hajolt fölém.

Maradék életed?

-Ne beszélj úgy, mint akinek alig van pár napja hátra-morogtam teljesen jogosan.

Szemeiben igaz halványan, de félelmet véltem felfedezni, ami rettentően megrémisztett. Ez az egész kezd egyre furcsább lenni. Teljesen belekavarodom a helyzetbe...

Időm sem volt reagálni, olyan gyorsan mart ajkaimra. Puha párnácskáit a megszokottnál jóval gyorsabban mozgatta, szinte fel sem bírtam venni hirtelen jött tempóját. Egyik kezével fejem mellett támaszkodott, míg másik keze a felsőm alá vándorolt. Cirógatni kezdte felhevült bőröm, amitől a vérem déli részre indult nyaralni. Nem tudom mi szállta meg, de eléggé bejön. Mondjuk a dominánsabb fél még mindig én vagyok.

Apró puszilkkal kezdte belepni a nyakam és egyre gyorsabban haladt lefelé. A pólómat szinte már leszedte rólam, kezével mostanra az alhasamat simogatta, ami halk nyögéseket váltott ki belőlem.

Éreztem, hogy odalent már kő kemény a a szitu, de azzal is tisztában voltam, hogy ő még sosem csinált ilyen dolgokat és lehet, hogy meg fog ijedni, plusz nem vagyunk egy pár.

-Taehyung-szólítottam meg, mikor a nadrágomhoz ért-Ne akard elsietni-suttogtam.

Azonnal elvált tőlem, arcát felfújta, mintha a sírást akarná megelőzni, amiből rögtön leesett, hogy rossz néven vette az előző megszólalásom. Feltápászkodott és velem háttal helyet foglalt az ágyán.

Magamat hibáztatva siettem utána és csapódtam bele hátulról, ezzel szoros ölelésbe vonva.

Mit mondhattam volna?

-Héj-fúrtam nyakába az arcom-Ne értsd félre-pusziltam az említett helyre-Azért mondtam, mert nem szeretném, ha ilyen rövidke idő után csinálnál bármit. Megbánhatod baba-fordítottam szembe magammal. Arcán könnycseppek folydogáltak le, amitől rendesen összeszorult a szívem.

-Csak mondd, hogy mégsem vagyok elég jó neked-mondta alig hallhatóan.

-Na figyelj-vettem kezeim köze könny áztatta arcát-Tökéletes vagy számomra-leheltem rövid csókot ajkaira-Én is benne lennék a dologban, de tényleg nem szeretném elkapkodni-ismételtem meg az előző cselekvésem-Nem azért, mert nem vagy elég nekem, hanem mert a legjobbat akarom nyújtani neked. Világos?-kérdeztem.

-Világos-bólintott és mellkasomba temette arcát. Így ültünk néma csendben az éjszaka hátralevő részében, addig, amíg el nem nyomott minket az álom.

2020.01.23.

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de kórházban voltam napokig és mára lettem annyira jól, hogy tudjak posztolni. Remélem tetszett a rész!💜💜