Heaven [TAEKOOK] ✔

37.

A temetés után visszamentünk a kórházba, ugyanis Taehyungnak valami kezelésre vagy mire kellett mennie, nekem pedig kint kellett maradnom a folyosón, amit egyáltalán nem értettem.

Maga a ceremónia egész gyorsan eltelt, viszont ez idő alatt is mindenki keserves zokogásban tört ki. Én is. Seo és Tae hivatalosan is nálunk laknak, a vendégszobát megkapta a kis hercegnő, mi pedig együtt alszunk. A napok hihetetlenül gyorsan röppennek el mióta hazaértünk. Az én állapotom teljesen rendben van, az orvosok szerint lehetséges, hogy elmúlik a betegség. Namjoon most nagyon elfoglalt, Hoseok mindig bejön meglátogatni a kis Alient, amikor ideje engedi, néha még Seoyunt is lecsekkolja.

A szerelmem miatt viszont igazán aggódom. Egyre több időt tölt a kórházban, egyre furábban viselkedik. Például nem értem a hirtelen szükségessé vált kezelést, de semmi jót nem sejtek. Borzasztó dolgok fordultak már meg a fejemben ezt az egészet illetően és csak őszintén remélni tudom, hogy semmi veszélyes nem fog történni.

Lassan nyílt az ajtó én pedig felálltam és az idegességtől trappolva siettem be a szobába amit már annyira jól ismerek.

-Mi volt ez?-érdeklődtem, miközben az ujjaimat ropogtatva járkaltam fel-alá az ágyaink előtt.

-Egy kezelés?-kérdezett vissza az idegességét leplezve. Átlátok rajta.

-És miért kell? Szar, hogy semmiről nem értesítetek időben!- kaptam fel a vizet hirtelen.

-Nyugi Kookie-pattant fel és egy cuppanós puszit nyomott száraz ajkaimra.- Ettől leszek jól-vont vállat, majd a kezébe vette telefonját.

Pötyögni kezdett valamit, gondolom már megint Hoseokie keresi, amivel természetesen semmi problémám, sőt, örülök, hogy van még ember aki tartja benne a lelket a történtek után. Túl sok neki ez egyszerre és túlságosan is törékeny ahhoz, hogy ezen egyedül tegye túl magát.

-Ha nem gond, mára beszerveztem egy kétszemélyes bulit Hobinál-emelte rám tekintetét, mint aki a kész tények elé állítás ellenére az engedélyemért esedezik.

-Hát nem is tudom, hogy megengedjem-e-húztam kicsit az agyát- Lehet, hogy nem megyek bele-feküdtem hanyatt az ágyamon, kezeimet fejem alá téve, miközben pimasz vigyorral bámultam a mellettem ülőt.

El kell terelnem a figyelmét a temetésről és jelenleg azt látom, hogy sikerrel jártam.

-Jaj ne, a nagy és rendíthetetlen Jungkook nem akar elengedni a legjobb barátomhoz? Mi tévő legyek?-hadonászott, majd drámaian tenyerébe temette arcát.

-Egy esetben elengedhet ez a csúnya parancsolgató fószer-emeltem fel mutatóujjam.

-Mi lenne az?-ült át az én ágyamra.

-Kérek egy csókot-csücsörítettem, ami egy őszinte mosolyt csalt ki páromból, amit egy halk nevetés követett.

Azt hiszem ma nevetett először a történtek óta. Sokszor sikerült megmosolyogtatnom, de a nevettetésig nem sikerült eljutnom.

Miután a levegőhiány miatt elváltunk egymástól, Tae könnyekkel telt szemeivel találtam szemben magam. Egész lénye remegett, ami iszonyúan megrémített, hisz az előbb még csak előjelét sem mutatta a sírásnak.

-Félek, Jungkook- hajtotta le fejét és halk  zokogásba kezdett.

-Mitől félsz? Minden rendben van és lesz is-emeltem fel a fejét állánák fogva-Seoyun biztonságban van, te gyógyulsz-folytattam-Hamarosan vége ennek a borzalmas időszaknak-töröltem le kósza könnyeit puha arcáról.

-Mi van ha az egész csak egy illúzió?-szipogta-Ha messzebb van a cél, mint gondolnád?-hadarta kétségbeesetten.

-Akkor együtt legyőzzük az összes akadályt-szorítottam meg hideg mancsát és magamhoz szorítva dőltem vissza az ágyra. Fejét mellkasomba fúrta, szapora lélegzetvételei kezdtek lassulni. Az egyik kezemmek hátát simogattam, miközben a másikkal színes tincseivel játszadoztam. Néha feljebb kúszott egy-egy csókért. Annyira nyugodtnak tűnhetett minden, holott a legkevésbe sem volt az. A fejemben vészjósló hangok sokaságai próbáltak figyelmeztetni, de nem jöttem rá, hogy mire. Hiszen elmúlt a baj.

Taehyung szemszöge:

-Jézusom ne szívass, hogy erre válaszolnom kell- lengettem meg a kis cetlit a barátom orra előtt.

Eldöntöttük, hogy az esténk befejezése képpen egy ilyen kérdezős játékot játszunk, de nem gondoltam volna, hogy ilyen kínos és kemény kérdéseket is rejt a Google-ról összeírt papírhalmaz.

-Húzhatsz büntetőkártyát is-pillantott a közöttünk heverő sapkára, amelyben legalább tíz erre a célra szolgáló színes cetli vár kihúzásra.

Nagyon hálás vagyok Hobinak amiért ennyit törődik velem az utóbbi időben. A történtek előtt is szívét-lelkét kidolgozta és odaadta értem, de a mostani viselkedése mindent kéoes felülmúlni.

-Húzok egyet-nyeltem egy aprót és keresgélni kezdtem a papírfecnik között, hátha megsegít valaki és egész tűrhetőt húzok.

-Na mit kaptál?-tapsikolt Hoseok mikor olvasni kezdtem a büntetésemet.

-Azt írja, hogy borotválj le valamidet-sóhajtottam fel és ekkor eszembe jutott életem ötlete- A hajamat Hobi!-feleltem.

Láttam rajta, hogy most legszívesebben bombázni kezdene a kérdéseivel, majd közölné, hogy elment az eszem, de nem. Nem érdekelt, nem ment el az eszem. Teljes mértékben tudatában vagyok a dolgoknak.

-Van egy hajnyíróm a fürdőben-harapta be alsó ajkát, aztán felállt és intett, jelezve, hogy induljak utána.

Szó nélkül tettem amit mondott és izgatottan vártam a végeredményt. Vajon Jungkook mit fog reagálni?

-Biztosan ezt akarod? Tae én megértem, hogy en-kezdett volna a hegyibeszédébe, ha nem állítom meg.

-Az egészet és igen-csitítottam el, majd a tükörbe nézve figyeltem, ahogy színezett tincseim szép lassan a földre hullanak.

-Mit mondasz Kooknak?-forgatott szemet idő közben.

-Az igazat-közöltem, mire barátomtól egy értetlen arckifejezést kaptam-elmondom neki, hogy a játékban kapott büntetés volt az oka-bólintottam egy aprót.

Némán vártam, hogy az összes hajam búcsút mondjon és immáron kopasz golyófejenet láthattam a tükörből visszaközönni. Hozzá kell szoknom.

-Te is tudod, hogy előbb-utóbb megcsináltattam volna veled-jelentettem ki, mielőtt bármit hozzászólhatott volna.

-Tudom-bólintott.

-Sajnálom Hoseokie-sóhajtottam fel- és köszönöm-motyogtam magam elé.

Hirtelen körém fonta hosszú karjait és szoros ölelésbe vont, ami igazán jól esett per pillanat

-Érted bármit-suttogta.

Pont válaszolni akartam, mikor hangos kopogásra lettünk figyelmesek, ezért gyorsan az ajtóhoz siettem, hogy megnézzem ki tévedt ide ilyenkor.

-Sziasztok hoztam egy kis pi-akadt el a szava, amint meglátott-Mi folyik itt?-kapkodta tekintetét ide-oda a szerelmem. De mit keres itt?

-Egy hülye játék, ne aggódj-céloztam a kopasz buksimra-Nem úgy volt, hogy anyudékkal vacsorázol?-kérdeztem.

-Hoztam nektek pizzát. A kedvencetek-pillantott a mögöttem állóra- Gondoltam megleplek titeket.

-Örülök, hogy itt vagy JK-köszöntötte a házigazda- Gyertek, együnk-nevetett fel én pedig hang nélkül követtem őket a konyhába.

-Elég rendesen meglepték-kapta el a csuklómat-De így is te vagy a legdögösebb teremtmény az egész világon-villantotta ki nyuszi fogait és mohón hajolt ajkaimra.

Ne haragudj Jeongguk...

2020.02.17.

Bakker ennél gázabb és össze-visszább részt sem írtam még. Elnézést mindenért, főleg a majdnem két hetek késésért! Igyekszem pótolni, de nemsokára próbanyelvvizsgázom és sok a tanulnivaló .-.