Heaven [TAEKOOK] ✔

4.

-Mindjárt kettépukkad a pocim-nyavajgott Tae, miután elhagytuk az éttermet.

-Komolyan mondom, lassan húsz éves létedre, olyan vagy, mint egy csecsemő-forgattam szemet.

-Ha sokat eszem, akkor ez történik-vont vállat.

-Visszafejlődsz 19 évet?-vontam fel a szemöldököm.

-Hahaha-tapsolt-mókamester-nyújtotta rám a nyelvét.

-Nem megyünk ki?-sóhajtott fel-itt meghalok-biccentett a kijárat felé.

-Hova?-kérdeztem.

-Mondjuk az udvarra?-nevetett fel.

Nem is tudtam, hogy itt van udvar.

-Jaa tényleg, az udvar-bólogattam-Persze, menjünk.

-Fogadjunk, nem tudtál róla-húzta pimasz mosolyra száját.

-Fogd be-tettem az említett testrészére a tenyerem, hogy még véletlenül se tudjon megszólalni.

Arra nem számítottam, hogy megnyalja a tenyerem. Fújjogva kaptam el onnan a kezem ő pedig jóízűen nevetett a reakciómon. Ezt még megbánod.

-Sose jársz túl az eszemen Jeon Jeongguk!

-Azt hiszed?-kacsintottam majd egy gyors puszit nyomtam arcára.

A fiú ledermedt, arca vörösen lángolt, teste libabőrös lett. Miért reagál így az érintéseimre? Oké.. Tudtam, hogy ez lesz, de nem igazán értem az okát.

-JUNGKOOK!-Rivallt rám.

-Mi az TaeTae?-becézgettem a hajamat piszkálva.

-EZT MÉGIS MIÉRT CSINÁLTAD?

Hogy miért tettem? Azt még én sem tudom. Le akartam vakarni azt a vigyort az arcáról, de nem gondoltam bele a következményekbe. Egy ártatlan pusziról, amit a barátjától kap, miért pirul el? Nekem nem jelent semmit és nagy valószínűséggel neki se. Akkor meg?

-Hmm, hadd gondolkodjak..-játszottam az eszem, hátha azzal jobban felidegesítem.

-JU-Kezdett bele, de hirtelen összeesett én pedig magamhoz rántva kiabáltam orvos után.

-Segítsenek, elájult!-ordítoztam.

Pár másodpercig senki nem jött, kezdtem megijedni , viszont mozdulni nem mertem. Tudtam, hogy szívbeteg, de a teendőkről fogalmam sem volt. Egyszercsak egy fehér köpenyes nőt láttam meg a folyosó végéről felénk szaladni.

-Mi történt vele?-faggatott.

-Mérges lett, aztán elájult és-temettem tenyerembe az arcomat-nem tudom,felidegesítettem. Ugye jól lesz?-estem kétségbe és abban reménykedtem, hogy mem túl komoly a dolog.

-Kiderítjük mi baja, addig maradj itt!-parancsolt rám, én pedig ezernyi gondolattal a fejemben vágódtam le a kék színben pompázó, puha kanapéra.

...

A percek óráknak, napoknak tűntek. Az óramutató idegesítő kattogását hallgatva, csak méginkább bepánikoltam. Miattam esett baja, lehet, hogy miattam rosszabbodik majd az állapota. Ha valóban így lesz, soha nem fogom megbocsátani magamnak. Hallgatóztam, hátha meghallom a várva várt lépéseket. Ahogy ezen gondolkoztam, észre sem vettem, hogy mellém sétált a doki. Ez meg hogy lehet?

-Mi történt vele?-kérdeztem kétségbeesetten.

-Jól van, a betegsége miatt normálisnak nevezhetőek az ilyesfajta szédülések, illetve ájulások. Holnap utánra biztosan jobban lesz, de Jaebum szigorúan ragaszkodik hozzá, hogy 2 napig nyomja az ágyat. Az a bolond, mindig biztosra akar menni-mosolyodott el a végére.

-Köszönöm doktor..?-nyújtottam kezet az ismeretlen nőnek.

-Hívj csak Dahyunnak-rázott kezet velem, aztán elsietett.

Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor mondta, hogy ez normális. Mégis egy részről bűntudatom volt.  Talán nem történt volna meg, ha nem puszilom arcon, pedig olyan jó érzés kerített hatalmába. Meg kell keresnem az Alien barátomat.

Elindultam a lift felé, hiszen az eslő tippem a szobánk volt. Kissé talán túl nagyot vágtam a hatos gombra, amiért a mellettem álldogáló néni összerezzent, majd rendesen kioktatott. Mit ne mondjak, alig vártam, hogy kiszállhassak ebből a ketrecből. Amint nyílt az ajtó, kiviharzottam és rohantam a szoba irányába.

-Tae!-vágtam ki az ajtót a fiú után kutatva.

-Jungkook-fordult felém az ágyán fekve.

-Istenem, ne haragudj, kérlek én nem-magyarázkodtam,de ő elcsitított.

-Nem te tehetsz róla-mosolygott halványan.

-Soha többet nem csinálok ilyet-fogtam meg erőtlen kezeit.

-Azzal csak nagyobb fájdalmat okozol-próbálta meg kihúzni kacsóit a szorításomból.

-Döntsd el mit akarsz-próbáltam felvenni a szemontaktust, de félálomban volt.

-Té-nyammogta, viszont amikor végigmondhatta volna, elnyomta az álom. Té? Mi té? Mit akart mondani?

Nem volt szívem felkelteni, alapból is 11-et ütött az óra.

Egy halk sóhaj kiséretében, indultam a fürdőszobába, majd lerángattam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Megengedtem a vizet és vártam, hogy a meleg vízcseppek belepjék az egész testem.  Nem kezdtem el mosakodni, csak hagytam, hogy a cseppekkel együtt a gondolataim is ellepjenek.
Soha nem voltam még szerelmes. Nem vettem részt bulikban, nem barátkoztam senkivel, kivétel egy emberrel. Úgy hívták Kim Namjoon. Egész sokáig szomszédok és elválaszthatatlan barátok voltunk, aztán egy nap amikor feljeltem, megláttam, hogy pakolnak ki. Nem értettem hova mennek a tél kellős közepén. Kiseiettem az udvarra, és onnan a házuk elé, viszont az utolsó dolog amit láttam, hogy a piros autó szép lassan köddé válik a távolban. Elmentek. Elköltözek. Később megtudtam, hogy Nam csak azért nem mondta el nekem, hogy ne érezzem magam rosszul. Szerintem mondanom sem kell, ezzel rosszabbá tette az egészet. Ennek már öt éve, az én lelkemben mégis olyan űrt hagyott, mintha csak tegnap történt volna. Namjoon azóta sem keresett, én sem őt. Soha nem volt a közösségi médiák embere, ezért gondoltam hiába keresném, úgysem bukkanék az akkor még lila hajú barátomra. A telefonszáma pont azon a héten változott. Elmékszem, lusta voltam elmenteni, pedig könyörgött. Megbántam. Elvesztettem a legeslegjobb barátomat, ezzel együtt az életem egyetlen értelmét is. Hogy fogom-e látni újra? Nem hinném. Amerikából sosem jönne vissza. Ott boldog, oda tartozik. Aznap megfogadtam, hogy senkihez nem közeledem, mert mégegy ilyet nem szeretnék magam mögött tudni. Tartottam magam egészen eddig a napig, amikor is rájöttem, hogy a fura, bolond, Alien haverom fontosabb szerepet tölt be az életemben, mint azt gondoltam.

Az elmélkedésem után gyorsan megmostam minden porcikámat és immáron tisztán léptem be a hálónkba.

Hulla fáradtan dobtam le az alig 70 kilómat a pihe-puha ágyikómba és hunytam le pilláimat.
Nem tudom hova tettem az eszem, hogy belekezdtem egy új barátságba, de nem sejtek semmi jót. De hogy ebből már ki nem mászom, az is hét szentség. Talán a legnagyobb baj az, hogy nem is szeretnék. Ez volt az utolsó gondolatom. Ezzel a gondolattal a fejemben aludtam el. Megnyugtatott a tudat, hogy a barátom rendben van és mellettem alussza az igazak álmát. Édes ahogy alszik. Mély álomba szenderülve vártam a másnap reggelt, hogy végre beszélgethessek vele. Az új barátommal.

Megfejtelek Kim Titokzatos Taehyung, ha az életembe kerül, akkor is.

Na hali mindenki! Remélem elégedettek vagytok a résszel, hibákért elnézést. Kíváncsiak lennétek egy Taehyung szemszögre, esetleg egy másik szereplő szemszögére?
A következő két részt ezen a héten hozom, az fix, a továbbiakat még nem tudom, megértéseteket köszönöm! Legyen szép napotok!💜

2019.08.05.