Heaven [TAEKOOK] ✔

25.

Az utolsó pulcsimat dobtam a bőröndbe, majd eleresztettem egy megkönnyebbült sóhajt. Végeztem a bepakolással. Taehyung átjött hozzánk, amíg elkészülök, sőt, felajánlotta a segítségét, de nem engedtem segíteni. Hadd legyen egy kis nyugalma is mellettem. Hoseok hamarosan ideér, én pedig őszintén szólva izgatott vagyok. Csak remélni merem, hogy nem belul sül majd el a közös karácsonyozásunk.

-Van még valami?-kérdezte unottan.

-Nincs, mindennel készen vagyok-néztem körbe, hogy meggyőződjek róla.

-Végre-kuncogott fel.

-Most miért? Tök gyors voltam!-közöltem felháborodottan.

-Nekem meg semmi bajom nem volt múltkor-forgatott szemet.

Apropó múltkor.

Mikor beértünk a plázába azonnal magammal húztam a legközelebbi padhoz, ahol el tudta mondani mi bántja. Nem volt egyszerű kiszedni belőle, de végül hála az égnek mesélt nekem egy keveset.

-Visszaemlékezés-

-Na? Mesélj. Tudni akarok mindent-ülem le először.

-Semmi nagy cucc, csak néha elgondolkozom azon, hogy milyen a családoddal élni-ült le ő is.

-Hát-gondolkodtam el-nem tudom milyen ha nincsenek, de hidd el, néha nagyon idegesítő ha van, viszont alapvetően jó. Sajnálom, hogy a szüleiddel ez van-hadartam el neki.

-Tudod nekem csak Seoyun és a nagymamám van. Ennyi, viszont sokszor mégis azt érzem, hogy elég-kúszott halvány mosoly arcára.

-Ha van kedved, hozzán jöhetsz. Úgyis folyamatosan unatkozom-ajánlottam fel.

-Köszi, de nem hinném, hogy a szüleid túl könnyen beleegyeznének-nevetett fel.

-Nem-e?-követtem a példáját-Te nem ismered őket! Szerintem jobban szeretnek mint engem-tettettem mélységes fájdalmat.

-Talán megbeszélhetjük-bólintott.

-Talán?-csúsztam közelebb hozzá és szorosan magamhoz húztam-Kérlek-vetettem be a kiscica nézésemet.

-Beszéld meg!-parancsolt rám, majd vállamra hajtotta fejét és némán bújt ölelésembe, amennyire csak lehetett.

-Visszaemlékezés vége-

-Jungkookie-csettintett egyet a szemem előtt, mire észbe kaptam. Jól elbambulhattam.

-Jaj igen-kapkodtam-itt vagyok mehetünk meg minden-mosolyogtam és kiszaladtam a szobából az összes cuccommal együtt.

-Várj meg-Hallottam hangját amint éppen utánamkiabál a szobámból.

Konkrétan vért izzadva, a két táskányi "hatalmas" teherrel küzködve lépett mellém.

-Ennyire csak nem lehetsz puha!-csaptam homlokon magam-add ide-vettem el az egyik táskát tőle.

-Tudod milyen nehéz?-kapkodta a levegőt.

-Marhára-forgattam szemet és megfordultam.