Heaven [TAEKOOK] ✔

41.

Na sziasztook! Elérkeztünk az utolsó tíz részhez, ami az epilógust is tartalmazza. Mivel láttam, hogy több olvasóm lelki világát a földbe tiportam, ezért elárulok annyit, hogy a következő részekben minden titokra fény derül! Elnézést, hogyha valakit nagyon megérintett a történet. Jó olvasást babszik💜🥺
Ui: szerintem nagyon aesthetic képet lőttem.

Taehyung szemszöge:

Unottan doboltam a kórházi szoba asztallapján, miközben gondolataim a Jungkooknak szánt dalom körül forogtak. Már egészen régóta tervezem, hogy leírom az éréseim egy dal formájában és eléneklem neki, hisz legutóbb megdícsérte a hangom, ami rettentően jó esett tőle. Mindig is érdekelt a zene, a különböző hangszerek, amiken játszva gyönyűrű melódiák sokasága szüleletik és indul útnak. Mikor nagyi élt, be akart íratni egy zeneiskolába, de sajnos méreg drága volt, ezért nem engedtem, hogy esetleg tönkremenjen az én ambícióim miatt. Mindig a legjobbat akarta nekem... Holnap leszünk két hónaposak Kookkal, ezért jött az ötlet, hogy meglepem. Nem igazán van időm eljárkálni vásárolni, mivel az életem kilencven százalékát itt kell töltenem. Sokat látokat a Jeon család, de életem megmentője nagyon furán viselkedik. Sosem tudom leolvasni az arcáról, hogy mit gondolhat, mit érezhet. Mindig távolságtartó és üres. Mint egy hatalmas táncterem táncosok nélkül.

Ma már megkaptam a kezelésem nemsokára elindulhatok haza, természetesen nem egyedül, hiszen nem tartják jó ötletnek JB és a többi ápoló, hogy szabadon mászkáljak a bacilusokkal teli levegőm, ezért általában Junwoo jön értem és visz haza.

Hirtelen elkapott az ihlet ezért papírra is vetettem a fejemben született szavak sokaságát, melyeket tökéletesen összeillő rímekké formáltam. Azt hiszem készen is vagyok. Scenery lesz a címe.

-Minden rendben?-nyitott be egy nagy kupac papírral a kezében Dahyun, akit Jaebum követett. Valószínűleg ismét csak a betegségemről szóló fejleményeket hozták, amiket úgyis itthagyok elolvasás nélkül. Legalább is holnapig. Nem vagyok kíváncsi a fejleményekre.

-Persze, csak kicsit émelygek-válaszoltam egyszerűen.

-Ez normális-tapasztotta apró tenyerét a homlokomra Dahyun-Nincs lázad, ez jó jel. Ma ne egyél össze mindent, mert félek, hogy kijöhet belőled, viszont holnapra úgy gondolom, hogy elég erős lesz a gyomrod az ételbefogadásra-mosolyodott el, majd intett és elhagyta a szobát. A szobát, amin egykor Jungkookkal osztoztam. Ő meggyógyult, én nem.

-Hallottan Dubut-villantotta ki figait az orvosom-hazamehetsz, de vigyázz magadra nincsen a h-kezdett volna hegyibeszédébe, de befejeztem helyette.

-Hidegben császkálás, sem megerőltető feladatok, emellett próbáljak minél többet pihenni-forgattam szemet.

JB ajkait egy nyomasztó sóhaj hagyta el.

-Csak nem szeretnék kockáztatni-rendezte lene ennyivel, majd a Dahyuntól átvett papírokat elém rakta és elköszönt.

Mint mondtam, nem vagyok rá kíváncsi, ezért azonnal arrébb is söpörtem, egészen addig, amíg le nem esett a földre. Király, akkor majd holnap felveszem.

Felkaptam magamra a kabátom és minden egyéb szükséges ruhadarabot, majd leültem az ágyamra és vártam, hogy Jungkook apukája betoppanjon. Hihetetlen milyen gyorsan repül az idő... Még el sem jutott a tudatomig, hogy életem szerelmével már két hónapja együtt vagyunk. Pláne, hogy mindeköznen beköszöntött a tavasz, de a jó idő még nem igazán. Egyik nap meleg vagy a másik nap pedig mínusz fokok. Képtelen vagyok kiigazodni Koreán. Vajon mindenhol ilyen csaló az időjárás?

-Megjöttem, mehetünk?-mosolygott rám Junwoo. Egy laza pulcsiban és farmerben volt. Ma jó az idő, a nap is süt. Még csak délután négy óra van, de a kezelés miatt borzasztóan fáradt vagyok, úgyhogy ha hazamegyek, első dolgom lesz berántani Kookiet az ágyba és hozzá bújva aludni. Minden vele töltött pillanatot ki akarok élvezni. Önző vagyok, amiért csak vele szeretnék lenni? Talán.

-Persze-bólintottam határozottan, majd gyors léptekkel imdultam meg a lift felé.

Az út szinte néma csendben telt. Nem így szokott, de gondolom észrevette, hogy mennyire lefárasztott ez a nap. Pedig semmit sem csináltamy csak feküdtem egy branüllel a karomban és vártam, hogy lefollyanak a mai napra szánt infúzióim.

-Sziasztok!-kiabáltam el magam, mikor beléptem a lakásba-Szia bébibogyó-köszöntöttem hatalmas öleléssel a kishúgom, akinek levakarhatatlan mosoly terült el pihe-puha arcán. Annyira szeretem.

-Szia Tae, Jungkook a szobájában gubbaszt. Egész nap ki sem jött hozzánk-magyarázta Jiseon csalódottan.

Nagyot sóhajtva indultam meg a szobánk felé majd egy határozott mozdulattal nyitottam be oda. Korom sötét volt, a redőnyök le voltak engedve, csönd uralkodott az egész helyiségben, amit én törtem meg. De hol van Jungkook?

Céltalanul kezdtem tapogatózni a sötétben, míg bele nem ütköztem valami keménybe, ami miatt egy kisebbet sikítottam, hisz rendesen megrémített.

-Szia baba-kuncogott fel Kookie és felkapcsolta az éjjeliszekrényen elhelyezett lámpát, mely alig érzékelhető fényt vetett a szobára, de így is pont elég volt, hogy lássam szerelmem fájdalommal teli tekintetét. Mi történt vele?

-Mi a baj Jeongguk?-szólítottam teljes nevén.

-Semmi bajom-vont vállat és ledőlt az ágyra-Csak fáradt vagyok.

-Kit akarsz átverni?-forgattam szemet és leutánoztam cselekedetét. Megfordultam, hogy pontosan egy vonalban és szemben feküdjek vele a hatalmas franciaágyon, amin annyi mindent megéltünk már együtt. A mai napig elpirulok, ha felidézem azt az estét.

-Taehyung-sóhajtott-Semmi bajom. Értve?-kérdezte elég flegmán, amitől elkapott a bűntudat. Mi van, ha miattam letört? Haragudna rám?

-Rám haragszol-mondtam remegő hangon-Igazam van?-pillantottam rá könnyes szemekkel. Nem akartam, hogy egy pillanatra is dühös legyen rám, de pontosan tudom, hogyha egy napig szerepet cserélnék, ő is ugyanígy cselekedne. Szimplán azért, mert félne. Mert nem akarja tudni, hogy mi enne ha.

-Ne haragudj-törölte le könnyeimet, majd lány csókot lehelt ajkaimra-Nem haragszom. Rád sosem lennék képes haragudni-ingatta meg a fejét-Csak fáj, hogy titkolóztok előttem. Előttünk-javította ki magát, én pedig ekkor jöttem rá a tetteim súlyosságára. Hogy el akartam-e mondani neki mindent abban a pillanatban? Igen. Hogy megtettem-e? Nem. Gyáva voltam hozzá.

-Sajnálom-temettem tenyereimbe könny áztatta arcom-Hidd el, a te érdekedben nem mondom el-fakadtam ki, de ekkor eszembe jutott valami. A dal-Ez egy meglepetés, de holnap megtudod!-emeltem rá tekintetem. Végül is nem tud róla, a célnak pedig tökéletesen megfelel. Még mindig nincs itt az ideje, hogy tudd az igazságot, Jungkook.

-Akkor-köszörülte meg a torkát-Nincs akkora baj?-érdeklődött. Láttam éj fekete íriszeiben felcsillani a remény aprócska szikráját, ami talán velem is elhitette egy röpke pillanatra hogy minden rendben.

-Nincsen-jelentettem ki és válaszát meg sem várva hajoltam ízletes ajkaira.

-Szeretlek Jungkook-suttogtam ajkaira, miután elváltunk egymástól.

-Mindennél jobban szeretlek, Kim Alien Taehyung-villantotta ki nyuszis mosolyát. Hogy lehet valaki ennyire dögös és aranyos egyszerre?

-Fáradt vagyok-nyöszörögtem-Alszol velem?-néztem rá boci szemekkel.

-Én is aludni készültem. Max ha felkelünk este, akkor megnézünk valami jó vígjátékot-vázolta fel tervét, majd laza mozdulattal közelebb húzott magához, karjait derekam köré fonta, fejét nyakamba fúrta és apró puszikkal hintette be a fájó területet. Ez még mindig jól esik.

-Aludj jól, kicsikém-motyogta.

-Aludj jól, életem-suttogtam, majd álomra hajtottam a fejem.

2020.02.20.

Holnap is hozzak részt? ^^
Egész héten itthon vagyok. Írás szempontjából pont tökéletes, betegség szempontjából nem igazán.