Heaven [TAEKOOK] ✔

40.

Taehyung már kb az ötödik kezelését kapja. Nekem egyre gyanúsabb a szituáció, hiszen étvágya sincs és rohamosan kezdett fogyni. Eddig még elérte a hatvanhat kilót, mostanra örülök ha megvan hatvan. Fogalmam sincsen milyen gyógyszereket adnak be neki, de ha ilyen rossz hatással van rá, úgy gondolom be kellene fejezni az egészet. Természetesen nem vagyok egy nagy szakértő, sem főorvos, de én is látok és tudom, hogy ez nem mehet tovább. Le  kell állnia ezzel a csoda kezeléssel.
Idegesen trappoltam le a lépcsőn, ugyanis áthívtam Namjoont amíg a két Kim a kórházban van anyával együtt. Apa elment bevásárolni és gondoltam ez a legegyszerűbb út a "bandázáshoz". Amint leértem a parkolóba megpillantottam rég nem látott volt barátomat, aki nagy valószínűséggel a szemetet hozhatta le. Mosolyogva intettem neki, hogy azért mégse tűnjek bunkónak, legalább én. Meglepetésemre ide sétált és beszélgetést kezdeményezett.

-Szia Jungkook. Hogy vagy?-érdeklődött.

Szarul.

-Jimin-biccentettem- Megvagyok, és te?-kérdeztem vissza.

-Egész jól. Sokszor láttalak a napokban, mindig nagyon letörtnek tűntél-hajtotta le a fejét- Baj van?

Most komolyan azt várja, hogy avassam be a magánéletembe, miután csak úgy faképnél hagyott? A lófasznak is van ám vége, Park Jimin!

-Kook, ne haragudj, jöttem amint tudtam csak ne idegeskedj oké?-rohant ide lihegve a legjobb barátom. De jó az időzítése-Hát te?-célzott a mellettem álló vörös hajúra.

-Park Jimin-mutatkozott be-Jungkook exe vagyok-tette hozzá szomrúan.

-Értem, Namjoon vagyok-mosolyodott el kínosan.

Én pedig csak álltam ott, mint valami rakás szerencsétlenség. Mint egy zsák krumpli.

-Hallottam már rólad. Viszont Jungkook azt hiszem beszélnünk kellene-fordult hozzám reménykedve.

Mit mondjak? Hogy bocs nem, kopj már le? Hiszek a második esélyben, hiszek abban, hogy az emberek meg tudnak változni és tudnak jó magyarázatot adni a tetteikre. De nem mertem igent mondani neki.

-Persze, hogy beszélhettek, de mostmár induljunk, mert befagy a seggem-szólt közbe Namjoon, amit nagyon értékeltem volna, ha nem Jiminről lett volna szó.
Nagyot sóhajtva utána inultam, majd jeleztem a vöröskének, hogy kövessen minket. Nem hiszem el  hogy ismét itt tartunk...

A fejemet fogva vágódtam le a kanapéra, amikor felértünk a lakásba. Jimin elég régen járt itt és soha nem gondoltam volna, hogy megismétlődik. Félreértés ne essék, rég túltettem magam rajta, már nem tudnék rá úgy nézni, de azért mégis csak bennem vannak a hozzá köthető emlékek. És a mai napaig kellemetlen felidézni őket.

-Csak tisztázni szerettem volna mindent-ült le mellém-Tudom, hogy nagyon haragszol amiért úgy hagytalak ott. Bűntudatom van-nyelt egy aprót-Megijedtem, amikor rájöttem, hogy kezdenek múlni az érzéseim és inkább bújkáltam, mert egy világa fasz voltam. Nem akartalak megbántani, Kookie. Tudom, hogy mennyire fájt neked akkor, de abban is bíztam, hogy sokkal jobb kezekbe fogsz kerülni, ami meg is történt, hiszen ha jól tudom egy pár vagytok Taevel-villantott őszinte mosolyt-Nem várom, hogy az irántam érzett utálatod valaha is elmúljon, csak szerettem volna elmondani mindent és bocsánatot kérni. Iszonyatosan megbántam, még aznap. Sokkal érettebben kellett volna viselkednem  hiszen te egy igazán tökéletes srác vagy, Jungkook. Sajnálok mindent-állt volna fel, de én azon nyomban visszarántottam a csuklójánál fogva.

Látszott rajta, hogy végig az igazat mondta. Ismerem is annyira, hogy tudjam, mindeközben a könnyeivel küzködött. Igen, igaza volt. Fájt amit tett, de nem haragszom rá, nem is utálom. Az életben nem lehet minden mesébe illő. Mindenkinek vannak hibái és mindenki követ el dolgokat,  amiket utána megbán. Ő is ezt tette és én is ezt tettem, csak éppen Taehyunggal kapcsolatban.

-Köszönöm, hogy tisztáztad-szólaltam meg kis idő után-Nem haragszom Jimimie, sosem haragudtam igazán-vallottam be-Úgy gondolom jobb lenne, ha előlről kezdenénk mindent.

-Tényleg?-csillantak fel szemei-Köszönöm Jungkook! Nem fogsz bennem csalódni!-ugrott hirtelen a nyakamba-Ígérem jó barát leszek és mindenben megpróbálok segíteni-hadarta én pedig elmosolyodtam.

-Oké, akkor asszem kezdheted is-vakartam meg a tarkóm és ekkor végre Namjoon is kifáradt a fürdőből.

Ujjaimat ropogtatva ültem vissza a kanapéra, lábaim felhúztam és könyökömmel meg is támaszkodtam rajtuk. El kellett jönnie ennek a pillanatnak. Tudni akarom a családom által féltve őrzött igazságot  ami talán nem is annyira durva, viszont ennek az ellentéte is szóba kerülhet. Megrémít az egész, ezért fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha segítséget kérnék és együtt derítenénk fényt mindenre? Nyilván Namjoonnal terveztem a megszokott őrült duoban és nem meglepő, hogy nem számítottam egy harmadik tag csatlakozására, de cseppet sem bánom. Jimin elég akaratos és furfangos a maga módján, úgyhogy ha hozzáadjuk Jooniet és engem, nyert ügyün van.

-Tehát-kezdtem bele remegő hanggal-Nagyon fontos dologról szeretnék veletek beszélni. Taehyung beteg, ezt gondolom tudjátok-pillantottam először Namra, majd a vöröskére-Az utóbbi időben mjnden felforult. Rosszabbodott az állapota, valami féle kezelést kap és ami a legrosszabb-álltam meg egy pillanatra, hiszen kimondani is fájt-Tele van véraláfutásokkal a teste-fújtam ki egy jó nagy adag levegőt a monológom végén.

-Hobi nagyon aggódik miatta-szólalt meg Jimin. Honnan ismerik egymást?

Összeráncolt szemöldökkel és értetlen tekintettel vizslattam, ami neki is hamar feltűnt, ezért magyarázkodni kezdett.

-Hoseokkal randizgaztunk egy ideje és rengeteget beszél Taehyungról. Mindig figyel arra, hogy csak a lehető legkevesebbet tudjam, meg, de ő mégis kiadja magából a feszültséget-mesélte aggódva- Nem akar rátérni a lényegre, sem beavatni úgy különösebben, ezért arra következtetnék-harapta be alsó ajkát-Hogy valami nagy baj van-suttogta maga elé.

Lefagytam. Teljesen lefagytam. Nem én vagyok az egyetlen aki kételkedik, hanem Jimin is? Úgy tűnik, ha véletlen nem futottam volna össze vele,  most szinte semmit sem tudnék, hiszen Namjoon is ugyanolyan értetlen tekintettel mered szegény fiúra, mint én. Ez nem lehet igaz.

-Ki kell szedned belőle-intézte szavait Jiminhez Namjoon-Amiket Kook elmondott-pillantott rám-Rettentő baljós tüneteknek tűnnek. Mihamarabb ki kell derítenünk mi folyik itt.

-Srácok én most iszok egy kis vizet-álltam fel a hallottak után-kértek valamit?-kérdeztem, miközben kitörni készülő könnyeimet próbáltam visszafojtani.

-Megköszönnénk-válaszolt legjobb barátom mindkettőjük nevében.

Be kell vallanom, eddig nem féltem ennyire. Azt hittem  hogy szimplán túl sokat gondolok a dologba, hogy bennem van a hiba és minden áron meg akartam győzni magam erről. Most, hogy mindkettőjüj aggódik és ugyanazokat feltételezik, mint én, kezdek egyre jobban rettegni. Felmerül bennem a kérdés, hogy mit hoz a holnap? Mi van ha olyan történik, ami a legrosszabb rémálmaimban is túlzás lenne? A szívbetegség nagyon alattomos, de ha kezelik nem lehet halálos. Mégis számos dolog történhet, ami elviselhetetlen lenne számomra.

Halál? Ugyan miért gondolok ilyenekre? Egyértelmű, hogy nem történhet ilyen, hiszen nagyon régóta a legjobb kezekben van. Ez száz százalék, mégis félek a többi opciótól.

Tiszta vizet fogunk önteni abba az átkozott pohárba!

2020.02.20.

Már nagyon régóta furdal a kíváncsiság, úgyhogy gondoltam megkérdezlek titeket. Hány évesek vagytok? ^^

Ui: remélem tetszett a rész, annak ellenére, hogy nem volt valami eseménydús:(💜