Heaven [TAEKOOK] ✔

5.

Taehyung szemszöge:

Az utolsó pólómat is bedobtam a táskámba, majd kiléptem a kórházi szobánk ajtaján

-Szia Jungkook!-köszöntem a vekem szembe sétáló fiúnak.

-Hali, mész is?-kérdezte én pedig egy apró bólintással jeleztem, hogy igen.-Vigyázz magadra!-tette hozzá, aztán tovább sétált.

Te is vigyázz magadra, Kook.

Mélyet szippantottam a kinti levegőből, ami október közepe felé már csípni kezdi az ember bőrét. Megigazítottam a sapkámat és elindultam a taxi felé.

-Hello-üdvözöltem a fiatal srácot és amennyire csak tudtam, hátradőltem a kényelmes ülésben.

-Szia, akkor a megbeszélt cím ugye?-tisztázta le a dolgokat én pedig egy halk igennel válaszoltam neki.-Ha minden jól megy, egy óra és Daeguban vagyunk-nézett hátra és nem sokkal később elindította az autót.

Homlokomat a hideg ablaknak támasztottam így bámultam a mellettünk elsuhanó tájat. A falevelek sárga árnyalataiban való ragyogását, a járdán sétáló egészséges, ártatlan embereket. Vajon Miyeong nagyi örül majd, hogy lát? Hiányoztam neki ez alatt a két hónap alatt?
A betegségem sajnos elég nagy mértékben gátol a nagyival való találkozásomban. Sok a kezelés az ellenőrzés és minden gyógyító jellegű terápia amire nap mint nap el kell vonszolnom magam. Pontosabban nem kell, mert a kórházban lakom. Emlékszem amikor Jae felajánlotta, hogy kialakít nekem egy szobát amiben élhetek, mivel a szüleim elhagytak, a nagymamám pedig szintúgy beteg, ezért rá sem szeretném helyezni azt a hatalmas súlyt és stresszt amivel én, Kim Taehyung járok. Senkinek sem kívánok egy ilyen embert.

Túl hosszú ideig gondolkodhattam, hiszen észre sem vettem, hogy a taxis hozzám beszél.

-Tessék?-kérdeztem vissza.

-Csak annyit mondtam, hogy 5 perc és ott vagyunk-nézett rám a visszapillantóból, ugyanis a hátsó ülésen foglaltam helyet. Nem szeretek elöl ülni.

-Rendben, ne haragudj-sütöttem le szemeimet.

-Segáz haver-mosolyodott el.-Mi is a neved? Taejo..Taeyou..

-Taehyung. Kim Taehyung.

-Oh bocsi-vigyorgott-én Hoseok vagyok.

-Örvendek-biccentettem, bár szerintem nem látta.-Egyébként 20 éves leszek decemberben-vakartam meg a tarkóm.

-Februárban lettem annyi-vágta rá egyből.

-Innen hova mész?-hajoltam előre.

-Gwangjuba-sóhajtott fel-a szüleimhez. Te vagy ma az utolsó-folytatta.

-Ez lesz az-böktem a sárga ház felé.

-Király akkor, szia Taehyung!-köszönt el, de én megállítottam.

-És a pénz?-lóbaltam a tárcámat az arca előtt.

-Ha megadod a telefonszámod, eleget fizetsz-kacsintott.

Habozva ugyan, de lediktáltam neki a számom, majd rengeteg gondolattal a fejemben, szálltam ki a kocsiból és még mielőtt a kapuhoz értem volna, megfordultam.

-Nem akarok rádmozdulni, csak látom, hogy össze vagy törve-előzött meg ezzel a mondatával majd integetve hajtott el.

Hát jó.

A táskámat szorongatva indultam a hatalmas kapu felé, majd a kulcsommal, amit mellesleg a költözéskor kaptam, kimyitottam azt és a bejárati ajtót is.