Heaven [TAEKOOK] ✔

22.

Különös érzés volt felkelni...

-Rendben, bent tartjuk pár napig.

-Ennyire rosszul még talán soha nem volt.

Hallottam az emberek ismerős hangját, ahogy rólam beszélgetnek, hallottam, ahogy becsukódik az ajtó, hallottam, ahogy valaki leül az ágyam szélére. Éreztem azt az ismerős illatot, de nem tudtam kinyitni a szemem, hiába akartam.

-Kookie-éreztem meg ujjait az arcomon, majd szép lassan a hajamba túrt.

Taehyung.

-Ébredj fel, mostmár minden rendben-hajolt közelebb.

Szemeimet végre kinyithattam, és megláttam az általam jól ismert Alien barátomat, ahogy minden erejével a felébresztésemen van.

-Dahyun volt itt, Jaebum csak délután jön-simított egy utolsót az arcélemem, majd elhúzta a kezét, vissza az ölébe-Azt mondta bent kell maradnod egy ideig. Nem láttak még ennyire rossz állapotban-mesélte el az előbb hallottakat. Persze ő nem tudja, hogy én elcsíptem a beszélgetés végét.

-Szia-jött ki egy halk köszönés a számon.

-Azt a fáziskésést-nevette el magát.

-Értelek, csak azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány-szorítottam össze szemeimet, ugyanis ahogy fel akartam ülni, belenyilalt a fájdalom a fejembe.

-Jézusom nehogy felkelj-lökött vissza finoman.

-Gáz ha most nem beszélek?-kérdeztem, hiszen tényleg össze akartam szedni magam.

-Ugyan-mosolyodott el, majd mikor fel akart állni, csuklója után kaptam.
-Ne menj el-szorítottam tovább.

-Nem megyek, de ez fáj-kuncogott fel.

-Ne haragudj.

-Nem hagylak el.

-Tessék?-kérdeztem vissza, mert nem hallottam jól.

-Semmi, csak nem megyek el, ne aggódj-mondta, ezt követően pedig néma csend telepedett a szobánkra.

Próbáltam visszaemlékezni a történtekre akkor, amikor még Jiminéknél voltam, de csak annyi maradt meg, hogy hozzám bújt.
Na meg persze a félelem, a félelmem attól, hogy elveszítem. Az egyik felem kezdi elengedni, a másik harcol érte, amit egyáltalán nem értek. Egyáltalán miért távolodtunk el egymástól.

Egyáltalán miért nincs most itt?

-Jungkookie-szólított meg az Alien barátom.

-Hm?-fordultam a hang irányába csukott szemmel.

-A barátod járt itt és egy levelet nyomitt Dahyun kezébe, ő pedig az enyémbe. Neked van címezve-Ennek hallatára szemeim azonnal kipattantak. Itt volt?

-Tessék?-kérdeztem vissza.

-Adom-vette ki zsebéből a kékes árnyalatú lapra írt üzenetet.

Nyomban olvasni kezdtem a sorokat, de nem tudtam értekmezni...mégis mi ez?

Szia Jungkook!

Most valószínűleg azt kérdezed, miért nem vagyok ott veled...
Megijedtem, amikor rohamod volt és nem tudtam mit kellene tennem. Tárcsáztam a mentőket es elmentem veled a kórházba, de mivel nem ébredtél fel hazajöttem.
Kell egy kis tér, túl sok minden történt az elmúlt időszakban, amíg nem beszéltünk egymással. Vagy csak nagyon keveset.
Rengeteg gondolat kavarog a fejemben főleg te és én. Mi lett velünk? Mi lesz velünk...?
Nincs senki a háttérben, ne hidd, hogy félreléptem, erről szó sincs, csak talán túl hirtelen jött a kettőnk kapcsolata.
Szeretlek.
Szeretlek, de kezd átalakulni barátivá ez az érzés, amit kimondhatatlanul gyűlölök... Iszonyú rendes és aranyos, törődő srác vagy egyetlenem, de nem tudom mihez kezdjek most.
Ha felébredtél írj, holnap mindenképpen meglátogatlak és átbeszéljük ezt az egészet.
Rendben?
Ne felejtsd el, gondoloo rád minden percben.