Heaven [TAEKOOK] ✔

20.

Egész este kellemetlenül éreztem magam, de mégis mit tehettem volna? Annyira fogalmam sincs a dolgokról, nem volt velem ilyen, barátaim sincsenek. Néha váltottunk pár szót, Hobival egész sokat beszélgettem, és rájöttem, hogy egy nagyon rendes srác szóval nem féltem Jimint, mert nem rossz szándékkal ismerkedik. Mondjuk  erre az után az este után is rájöhettem volna  amikor nekem próbált segíteni. Nézőpont kérdése..Seoyun végig kíváncsian figyelte és követte mozdulataimat, hogy mikor mit csinálok. Az órámra pillantottam, ami 23 órát jelzett, jól elszaladt az idő..

-Jungkook-szólított meg a kislány.

-Seoyun?

-Beszélgess a bátyámmal-kért meg erre a számára egyszerű dologra.

-Szeretnék, de nem megy-borultam ki neki a konyha kellős közepén, ugyanis mindkettőnk valami innivaló után kutakodott.

-Mi az , hogy nem megy?-döntötte oldalra a fejét.

-Tudod, nem voltunk mindig rosszban, de egyszer nagyon összevesztünk, azóta pedig egyre rosszabb a kapcsolatunk, hiába próbáljuk helyrehozni-vázoltam fel.

-TaeTae sokszor szomorú volt, pedig csak egy hete vagyok itt, mégis rengeteget beszel rólad Hopinak, aki mindig megvígasztalja-magyarázta.

-Ennyire rosszul van?-kérdeztem vissza értetlenül. Hogyan érintette ez ennyire rosszul? Mit tettem vele?

-Szerintem hiányzol neki. Mint nekem anyáék-vett egy nagy levegőt-én olyankor nagyon szomorú vagyok.

Elgondolkodtató volt Seo összes elmondott szava.  Valami új érzés kerített hatalmába. Nem tudtam eldönteni mi lehet. Nem tudtam, hogy jó vagy rossz, de azt sugallta, ne csak az agyamra hallgassak.

-Köszönöm picúr-simogattam meg a fejét, majd az Alien keresésére indultam. Nem hagyom, hogy szenvedj. Tudom milyen érzés.

-Kim Taehyung!-kiabáltam oda neki.

Egy csalódott pillantást vetett rám, viszont minden figyelmét nekem szentelte.

-Kérlek, hallgass meg és gyere velem egy kicsit-könyörögtem neki, teljesen kikelve magamból. Mintha nem is én kettem volna.. Mintha nem is én irányítottam volna a testem.

-Jungkook mi a baj?-kérdezte.

-Csak gyere-biccentettem az ajtó felé.

-Nem lesz hideg a lépcsőházban?-pillantott rám, mikor kinyitottam az ajtót.

-Fűtik-válaszoltam tömören.

Az egyik ablakhoz sétalt, ahol egy meleget árasztó radiátornak dőlt, onnan figyelte minden mozdulatom. Tekintetében őszinte kíváncsiságot fedeztem fel. Talán van esélyem helyrehozni..

-Én-vettem mély levegőt-Őszintén sajnálom ami történt-fújtam ki-Hülye voltam. Megbántam. Nem akartalak megbántani , tudom milyen érzés, ha fáj valami. Tudom milyen érzés egyedül lenni, szomorúnak lenni, tudom,Taehyung és sajnálom. Rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Szeretnék a barátod lenni, szeretnélek meghallgatni, szeretnék segíteni. Szeretnék olyan lenni, mint Hobi-fakadtam ki. Csak úgy dőltek belőlem a szavak, mintha már ezer éve tartogatnám. Talán van benne valami.

-Jungkook-sóhajtott fel-nézd-sétált közelebb hozzám-nem haragudtam rád, csupán csalódott voltam a történtek miatt.-nevetett fel keserűen- Ha tébyleg így gondolod, akkor nagyon örülnék, ha barátok lehetnénk-mosolyodott el hakványan-Mostmár tényleg.

-Köszönöm-húztam magamhoz egy szoros ölelésre. Beszippantottam jellegzetes illatát és hagytam, hogy az emlékek lavinaként törjenek elő, és elárasszák az egész elmémet. Amikor kórházba kerültem, amikor először haragudtam rá, amikor rájöttem, hogy nem vagyok egyenes.. Amikor Hoseok hazavitt egy szerencsétlen este után.. Amikor megismertem Jimint  amikor kezdtek jóra fordulni a dolgok. Nem hagyhatom, hogy neki rossz legyen, azért  mert nekem kurvára nincs életkedvem.. Nem fogom hagyni, hogy rossz legyen neki.