Heaven [TAEKOOK] ✔

49.

Jungkook szemszöge:

Sötét volt. Semmit sem láttam, nem is hallottam. Próbáltam körbe-körbe forgolódni, de ez sem segített a helyzeten. Talán a pokolba kerültem? Éreztem, hogy végtagjaim lassacskán megerősödnek az eddigi gyenge állapotukból, majd tompán hallani kezdtem hangokat. Ökölbe szorítottottam kezeimet és a lehető legjobban próbáltam fülelni.

Ez anya hangja?

Mi történt vele? Mi történt egyáltalán velem és a mégjobb kérdés, hogy hol a jó életben vagyok jelenleg? A hallásom kábé egy hetven éves bácsiéval megegyező, mozogni képtelen vagyok, ráadásul a szemeim sem mostanság akarnak kinyílni. De ez mind másodlagos, hiszen a legfontosabb kérdésem, hogy merre van Taehyung?

Nem emlékszem túl sok mindenre, de annyi megmaradt, hogy valami hatalmas csattanás után minden elsötétült. Az is rémlik, hogy az utolsó hang amit hallottam, szerelmemé volt. Ennyi információból képtelen vagyok összeállítani a képet!

Mi van, hogyha meghaltam és mind az, amit magam körül hallok, csupán a képzeletem és az emlékeim szüleménye, ez a sötétség pedig egy átjáró a fénybe. A Mennyországba?

Éreztem, hogy szemeimet mardossák a kitörni készülő könnyeim. Éreztem, hogy testem rázkódni kezd. Hirtelen egy csomó kép beugrott és féltem attól, hogy valójában nem is engem vesztettek el, hanem én Taehyungot. Hogy elvesztettem az egyetlen embert aki mosolyt csalt az arcomra.

-Rohama van?- hallottam meg magam mellől egy kétségbeesett hangot, majd nem sokkal később valakinek a kezét az arcomon.

Mi történik?

Szüntelen mozgolódás ütötte meg fülem. Kezdtem több dolgot érzékelni magam körül. A különös helyen lévő illat nagyon hasonlított ahhoz kórházi illathoz, ahol annyi időt töltöttem, mikor még beteg voltam. Mikor Taehyungnak is voltak kisebb bajai és ezért közös szobát is kaptunk valahol az emeleten. Emlékszem, hogy nálunk sokkal jobban éreztük magunkat. Amikor Tae nagymamája távozott közülünk, szegény mennyire maga alatt volt, de mégis tudtam neki segíteni.

Istenem mondd, hogy nem vesztettem el!

-Sikerült-szólalt meg...Jabeum?!

Azonnal kinyitottam szemeim és felültem az ágyon. Körbepillantottam a szobában, amit már olyan jól ismertem. Megláttam anyát és apát, ahogyan a szekrény előtt állva figyelik a történéseket. Körülöttem Jae és Dahyun pakolásznak és mindenkinek meglepett mosoly ült ki az arcára. Végigvezettem tekintetem magamon és akkor láttam, hogy televagyok sebekkel és horzsolásokkal, néhol még varratok is lógnak ki belőlem. Elszörnyedve fordítottam el fejem, nem akartam látni, hogy milyen rosszul festek.

-Kisfiam-rohant ide anya, miután megbizonyosodott arról, hogy életben vagyok.

-Mi történt?-kezdtek újra potyogni sós könnycseppjeim. Még mindig csak válaszokat akarok! És Taehyungot...

-Egy balesetet szenvedtetek, amikor jöttetek haza Hoseok házibulijából. Ünnepeltetek valamit, ott volt Nam és Jimin is. Ha jól informáltak minket, éjjel tizenegy órakor történt, hogy egy ittas sofőr belétek csapódott, ő még a helyszínen meghalt-magyarázta,  mire apa közbeszólt.

-Elájultál és kómába estél. Itt vagy pontosan egy hete, mi pedig ez alatt az idő alatt haza sem mentünk innen-temette arcát tenyereibe én pedig próbáltam feldolgozni a rengeteg információt. Semmi sem rémlik, csak egy nyamvadt csattanás. Azt sem tudom, hogy Taehyunggal mi lett! Miért nem beszélnek róla?

-Hol van Taehyung?-kérdeztem remegő hangon. Valami nagyon azt súgja, hogy nem véletlen nem hozták eddig szóba.

Ugye nem?!