Fáradtan dől hosszú napja után puha ágyába. Féli a sötétséget, mert tudja, démonjai akkor a legerősebbek, de egyszer kialszanak a fények. Kis idő múlva könnyei, akár a heves zivatar áztatják párnáját. Halkan sír, ajkait néma sikolyok hagyják el, így senki nem hallja. Szíve romokban már rég, lelke törött darabjaiban érzelmek ezrei kavarognak, elméjében gondolatok vihara tombol. Gyilkos fájdalmát minden nap mosoly, s nevetés mögé rejti, de tudja, este, a sötétben nincs hová menekülnie.
YOU ARE READING
Killer Thoughts
PoetryEbben a "könyvben" próza- és szabadversszerű, igazából besorolhatatlan irományaimat, és random jött "egysoros műveimet" fogom írni. Hogy miért? Mert miért is ne.^^ (Azért így zárójelben megjegyzem, jó messze vagyok egy pro költőtől. A verseim elég...
