Lelkem rázza a zokogás. Csak sír, sír szüntelen, mély fájdalmat hagyva bennem. Azt hitte már rég hozzászokott, de még mindig szenved múltja miatt. Emlékszik minden bántásra, minden rajta ejtett seb külön történetére. S bár már annyiszor elhagyta magát, annyiszor érezte, hogy összetört és nincs tovább, hogy nem vár rá a jövőben fájdalmon kívül semmi más, még – bár gyengén – de tartja magát. Sebei időnkén felszakadnak, vére cseppekben gördül arcomon, s kis zuhanás után életük egy pengén ér véget. A pengén, mi bőrömet szántva fájdalommal győzi a fájdalmat, s mi, még ha kis időre is, de enyhíti lelkem minden szenvedését, míg egyszer nem végez vele.
YOU ARE READING
Killer Thoughts
PoetryEbben a "könyvben" próza- és szabadversszerű, igazából besorolhatatlan irományaimat, és random jött "egysoros műveimet" fogom írni. Hogy miért? Mert miért is ne.^^ (Azért így zárójelben megjegyzem, jó messze vagyok egy pro költőtől. A verseim elég...
