Bezárva
Létem kezdete óta mindig csak ugyanazt látom.
Az engem körülvevő falak velem öregedtek, koptak.
A kilátást csúfító rácsok lelkemmel rozsdásodtak.
A padló hatalmas márványkövei elmémmel törtek meg.
Érzelmeim nincsenek, hisz nem mutattak felém semmilyet.
Sosem szerettek, nem gyűlöltek,
nem tiszteltek, nem néztek le.
Nem ismerem a szépet, s a csúnyát,
nem látom a jó, s rossz közti határt.
Sem boldogság, sem bú nem ért,
nem tudom mi a fekete, s mi a fehér.
Ahogy körbe-körbe járok a szobában, láncaim csörögnek,
halk zene szól, de minden alszik tovább csendesen.
Reményem nincs, mindet elvesztettem,
s közben rájöttem,
nem élek, csak létezek.
YOU ARE READING
Killer Thoughts
PoetryEbben a "könyvben" próza- és szabadversszerű, igazából besorolhatatlan irományaimat, és random jött "egysoros műveimet" fogom írni. Hogy miért? Mert miért is ne.^^ (Azért így zárójelben megjegyzem, jó messze vagyok egy pro költőtől. A verseim elég...
